fbpx

A KWS őszi káposztarepce hibridek 2011-ből a kísérleti eredmények tükrében

Írta: Szerkesztőség - 2011 augusztus 29.

Az elmúlt évek, de akár a 2011-es év szélsőséges időjárása következtében is el kell gondolkozni azon, hogy miként és hogyan tudunk sikeresen repcét termeszteni. Sokan abban a hitben vannak, hogy ha hibrid repcét vetnek akkor az nagyobb szakértelmet és ráfordítást igényel. Ez egyáltalán nem így van, mivel a hibridek azért lettek kinemesítve, hogy jobban alkalmazkodjanak a szélsőségekhez ezen belül az időjárás viszontagságaihoz és az „extenzívebb” termesztési tényezőkhöz.

Az elmúlt tenyészidőszakban az ősz nagyon sok csapadékot hozott a tavasz és a nyár eleje pedig száraz volt.

Az időjárás komoly idénybevételnek tette ki az elvetett repcéket. Csak az erős, jó fejlődési erélyű és jól alkalmazkodó repcék hoztak kimagasló termést.

A hibridek előnye a fajtákkal szemben (mind üzemi, mind pedig kísérleti szinten) az idei évben egyértelműen látható volt a kiszámíthatatlan időjárási körülmények között is.

A KWS repcenemesítési programja több alternatívát kínál.

Ajánlatunkban mindig arra törekedtünk, hogy minőségi vetőmaggal, a termelők különféle igényeinek és az aktuális kihívásoknak is megfelelő hibridekkel legyünk jelen a magyar mezőgazdaságban.

A 2011-es év a KWS Magyarország Kft életében a Tassilo, a Traviata és a Turan hibridrepcék debütálásáról és még egy további új hibrid a Hybrirock piaci bevezetéséről szól.

Viszont nem szabad megfeledkezni a minden évjáratban és körülmények között stabilan termő Triangle repcénkről sem, amely az idei évben is bebizonyította stabilitását és magas termőképességét.

 

A széles portfólióból kiragadva néhány kísérletünk példáján keresztül (lásd alábbi táblázat) szeretnénk bemutatni, miért érdemesek a KWS őszi káposztarepce hibridek az Ön bizalmára.

A táblázatban három megyéből Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megyékből származó eredmények szerepelnek.

A kísérletek átlagos körülmények között, átlagos intenzív technológiával érték el az alábbi eredményeket.

 

Helység

Turan

Traviata

Hybrirock

Nedves termés kg/ha

Víz %

Száraz termés kg/ha

Nedves termés kg/ha

Víz %

Száraz termés kg/ha

Nedves termés kg/ha

Víz %

Száraz termés kg/ha

Szolnok

4111

8,1

4107

4148

7,8

4157

4314

8,3

4300

Jászkisér

3358

8,8

3329

3350

8,1

3346

3067

7,6

3080

Szandaszőlős

3562

10,5

3466

3658

10,4

3562

Galgahévíz

3450

7,2

3480

3528

6,2

3597

Kiskunlacháza

4417

8,8

4378

3500

9

3462

4417

8,5

4393

Ráckeve

3685

8,3

3673

4653

8,4

4633

Szanda

3369

5,7

3453

3534

5,6

3626

3662

6,2

3733

Helyek száma:

7

7

7

7

7

7

4

4

4

Átlag (kg/ha):

3707,43

8,20

3698,00

3767,29

7,93

3769,00

3865,00

7,65

3876,50

Forrás: KWS demo kísérletek 2011.

 

Az Tassilo középérésű, könnyen megjegyezhető nevű hibridrepce vetésterülete a 2009-es piaci bevezetése óta évről évre növekszik.

Gyors kezdeti fejlődés és talajjal szembeni igénytelenség jellemző rá.

A többi középérésű hibridhez képest korábbi virágzása és érése miatt kedvezően szervezhető vele az aratási kampánymunka.

 

A Turan az első igazi korai KWS hibridrepce.

Erőszakos, gyors kezdeti növekedés és masszív stabil szár, nem túl magas megjelenés jellemzi.

A fenti táblázatban is látható a nagy, középérésű hibridekhez hasonló terméspotenciál (pl. Kiskunlacháza 4378kg/ha száraz termés).

Tenyészidejének köszönhetően az idei évben mind fajtasorokban mind pedig üzemi szinten a legkorábban betakarítható KWS hibrid volt.

Az aratási munkákat még korábbra tudjuk vele hozni, vagy akár szárítás nélkül is betakarítható.

A középérésű hibridek közül az idei évben a Traviata és az új Hybrirock bizonyította kimagasló terméspotenciálját és megbízhatóságát a szélsőséges időjárási viszonyok ellenére is.

E két hibrid kimondottan intenzív viszonyok között aknázható ki a legjobban.

Ezt is mutatják a fenti kísérleti eredmények. 8 %-os nedvességtartalomra (száraz termés) számolva a kísérleti helyek átlagában a Traviata 3769 kg/ha-os, míg a Hybrirock 3876,5 kg/ha-os kimagasló eredményt hozott.

Mindkettőre jellemző a klasszikus hibridrepce megjelenés.

Tetszetős robosztus habitusuk, erős, szélálló száruk és gyors kezdeti fejlődésük alapozza meg nagy termőképességüket.

Legyen velünk sikeres repcetermesztő és a leírtak alapján válassza az Önnek megfelelő KWS hibridrepcét, amelyek mostantól már öten vannak: TRIANGLE , TASSILO , TURAN, TRAVIÁTA és HYBRIROCK.

 

Sipos Géza

Regionálos értékesítési vezető

Berecz Balázs

Területi képviselő