fbpx

BactoFil® + KITEStart® – technológia, amelytől a kukorica csőre tölt!

Írta: Szerkesztőség - 2019 március 22.

Az AGRO.bio az elmúlt években a Demo Farm Projekt keretein belül és több termelő partnerénél is vizsgálta technológiáinak teljesítményét üzemi körülmények között. Az elvégzett értékelések megerősítették a korábbi évek tapasztalatát, azaz a talajoltás a növényekben rejlő genetikai potenciál kifejezésre jutását segíti, és az alkalmazott technológiai elemek hatását erősíti, támogatja. Ez annyit jelent, hogy a bőtermő fajták termése növekszik, a jó kelési erélyű fajták korai növekedése felgyorsul, az intenzív fejlődésű fajták vegetatív tömege még gyorsabban gyarapszik, a kombinációban alkalmazott kezelések hatásfoka javul.

kukorica

A Demo Farm Projekt keretein belül 2016-ban három helyszínen vizsgáltuk a BactoFil® A10 + KITEStart folyékony startertrágya együttes hatását. Az eredmények azt mutatták, hogy a kezdeti időszakban mért szerényebb gyökértömeg és zöldtömeg gyarapodás a terméseredmények nagyobb mértékű javulását eredményezték. Ez azt bizonyította, hogy a mikrobiológiai támogatással alkalmazott starter kezelés hatás kifejtése felerősödik, és mind az önálló talajoltásnál, mind az önálló starteres kezelésnél jobb termésreakcióval számolhatunk.

A Gyermely Zrt. szakembereivel közösen három éves üzemi kezeléssorozat keretében vizsgáltuk a BactoFil® A10 + KITEStart® technológia eredményességét. Két év után a következő megállapításra jutottunk:

  • a technológia a helyi körülmények között alkalmas a kukorica fejlődésének támogatására
  • a fenometriai (növényi tulajdonságok értékelésére használt) mérések egyértelműen a technológia pozitív hatását mutatták a gyökértömeg (106-112%), a zöldtömeg (103-121%) és a csőparaméterek (102-121%) értékeinek változásában
  • két év átlagában a BactoFil® A10 + KITEStart® technológia 115,3%-os teljesítményt nyújtott a mért paraméterek és a termés viszonylatában az önálló starteres kezeléssel szemben

1. kép: A BactoFil® A10 + KITEStart technológia hatása a gyökértömegre az önálló KITEStart® kezeléshez képest (Gyermely Zrt., Somodor, 2018)

2. kép: A BactoFil® A10 + KITEStart® technológia az önálló KITEStart® kezeléshez képest 10%-os csőhossz-, és 20%-os csőtömeg növekedést eredményezett (Gyermely Zrt., Tinnye, 2018)

A részletekkel és további technológiai információkkal kapcsolatban keresse területi szaktanácsadóinkat, vagy látogasson el honlapunkra!