fbpx

Bitay Márton: év végéig 250 ezer hektár föld a fiatal gazdáknak

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 18.

A fiatal gazdáknak év végéig 250 ezer hektár állami földet adnak bérbe; a teljes területet 2017-ig, a jelenlegi bérleti szerződések lejártáig vehetik birtokba – közölte Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben, sajtótájékoztatón.

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) 65 ezer hektáros területéből eddig 15 ezer hektárt adtak bérbe pályázaton, 3 ezer hektárt fiatal gazdák kaptak – tette hozzá az új földforgalmi törvényről rendezett agrárfórumot megelőző tájékoztatón.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a jövő év májusában hatályba lépő jogszabály garanciát jelent arra, hogy az EU földvásárlási moratóriumának lejárta után Magyarországon sem spekulánsok, sem külföldiek nem juthatnak termőföldhöz.

 

 

Bitay Márton: év végéig 250 ezer hektár föld a fiatal gazdáknak

 

 

A Nemzeti Földalap (NFA) elővásárlási jogával élve a közelmúltban Hajdú-Bihar megyében akadályozott meg egy spekulációs földvásárlást – jelezte Budai Gyula, hozzátéve, hogy a megyében kevés a bérbe adható földterület, mert mintegy 25-30 ezer hektár 3-4 nagy gazdaság birtokában van.

Ezeket a földeket 2009-ben, évekkel a korábbi bérleti szerződés lejárta előtt újabb 20 évre meghosszabbították, ami Budai Gyula szerint „jogszerű, de erkölcstelen lépés volt”.

Budai Gyula és Bitay Márton is felhívta a figyelmet arra, hogy a földbérleti program az összes termőterület alig 10 százalékát érinti.

Magyarországon 5,5 millió hektár mezőgazdasági föld van, amiből 600 ezer hektár az állami földterület – mondta Budai Gyula.

Bitay Márton hozzátette: a kormány birtokpolitikája filozófiai váltást jelent a korábbihoz képest.

A birtokstruktúrában a családi és a nagygazdaságok jelenlegi 50-50 százalékos arányát 80-20 százalékra kívánják megváltoztatni a családi gazdaságok javára – fűzte hozzá az állami földprogramért felelős államtitkár.

 

MTI 2013. október 17.