fbpx

Mezopotámiai dámvadak érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Írta: - 2014 március 24.

Szeged, 2014. március 21., péntek (MTI) – Mezopotámiai dámvadak (Dama mesopotamica) érkeztek a Szegedi Vadasparkba, a világ egyik legritkább szarvasfajának példányait Magyarországon csak a Tisza-parti városban figyelhetik meg a látogatók – mondta Veprik Róbert igazgató az állatok új kifutójának átadásakor pénteken.

Mezopotámiai dámvad (Dama mesopotamica) a Szegedi Vadasparkban 2014. március 21-én. A korábban már kihaltnak vélt szarvasfaj egyedei Magyarországon csak Szegeden láthatók. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Mezopotámiai dámvad (Dama mesopotamica) a Szegedi Vadasparkban 2014. március 21-én. A korábban már kihaltnak vélt szarvasfaj egyedei Magyarországon csak Szegeden láthatók.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A mezopotámiai dámvad hajdan nagy területen élt a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában, ott, ahol az emberi civilizáció, az első városok kialakultak. Fontos szerepet töltött be az ott élő népek mítoszaiban és hitvilágában, így a Bibliában is szó esik erről az állatról: egyike annak a hét vadon élő patás fajnak, amelyet Mózes ötödik könyve felsorol mint nem tisztátalan, vagyis ehető állatot.

A faj vesztét élőhelyeinek pusztulása, valamint a modern lőfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta. A 19. század végére már csak Iránban éltek kisebb csapatai, az 1940-es években pedig már nem találták nyomát sem, úgy gondolták a faj kipusztult.

Mezopotámiai dámvad (Dama mesopotamica) a Szegedi Vadasparkban 2014. március 21-én. A korábban már kihaltnak vélt szarvasfaj egyedei Magyarországon csak Szegeden láthatók. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Mezopotámiai dámvad (Dama mesopotamica) a Szegedi Vadasparkban 2014. március 21-én. A korábban már kihaltnak vélt szarvasfaj egyedei Magyarországon csak Szegeden láthatók.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

1956-ban azonban egy kisebb, 25 fős populációra leltek Délnyugat-Iránban. Ekkor indult meg a faj szaporítása mesterséges körülmények között. Ma már több mint hétszáz egyede él vadon Iránban és Izraelben, míg európai fajmegmentési programban részt vevő állatkertekben 160 példányt gondoznak. Szegedre is e program keretében érkezett két bika és négy nőstény Németországból, a Stuttgarti Állatkertből és a kronbergi Opel Zooból.

A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál – tömege 50-70 kilogramm, testhossza másfél méter -, viszont agancsa kevésbé „lapátos”. Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli – a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi -, ahol elbújhat ragadozói elől.

MTI 2014. március 21.