fbpx

„Feladatunk, hogy jól sáfárkodjunk a természettel”

Írta: Szerkesztőség - 2021 január 02.

Túrázunk, kirándulunk és sétálunk benne, körülvesz minket és ha kell, elrejtőzhetünk benne. Tele van élőlényekkel és titkokkal, megannyi élményt, szépséget és kincset rejt számunkra. Az emberi civilizáció kialakulásának kezdetétől része és formálója kultúránknak, hétköznapjainknak, gondolatainknak és álmainknak – mesél az erdőről tájékoztatójában Országos Erdészeti Egyesület.

 

A hat témát felölelő társadalmi célú kampányban sok információt tudhattunk meg az erdőről

Az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával „Mi fán terem az erdő?” címmel indított három héten át tartó, szakembereket megszólaltató kampányt.

 

Tóparti erdő

Erdő a víz mellett (Fotó: Barna Ferenc) 

 

A kezdeményezés célja

A projekt bemutatja az erdőt és tájékoztat „szolgáltatásairól”: a klímavédelem; erdőesztétika; élőhely és körforgás; biodiverzitás; megújuló termékek; kultúra és kikapcsolódás.

A szervezők rámutattak, hogy az erdők több szempontból nélkülözhetetlen szerepet töltenek be életünkben. Szinte semmi más nincs a világon, ami annyi mindent tudna adni az embernek, mint az erdő.

 

Hangya

Az erdő tele van élőlényekkel és titkokkal (Fotó: Barna Ferenc)

 

Az erdő és biodiverzitás kapcsolata

A kampány során erdő és biodiverzitás kapcsolatát Prof. Dr. Fábián Attila a Soproni Egyetem általános rektorhelyettese mutatta be: napjaink egyik legfontosabb feladata az erdei ökoszisztéma komplexitásának, összetettségének megőrzése.

Akkor cselekszünk jól, ha tudatosan gazdálkodunk az erdővel, nem telepítünk bele olyan idegen fajokat – növényeket és állatokat –, amelyek felborítják az eredeti rendjét.

Szükség van olyan erdőkre is, amelyek a génmegőrzést szolgálják, mivel ezek egyfajta mintául szolgálhatnak a jövő generációi számára. Feladatunk, hogy jól sáfárkodjunk a természettel, ne használjuk ki, ne használjuk el, adjuk tovább a következő nemzedékeknek.

 

Gomba

Az erdő mint élőhely (Fotó: Barna Ferenc)

 

A fa egyik legalapvetőbb nyersanyagunk

Az emberiség építészeti kultúrájának és ipari működésének ma is az egyik legalapvetőbb nyersanyaga a fa. Koncz Antal a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott erdésze a fáról, mint megújuló alapanyagról beszélt: a fa az egyik legtisztább nyersanyag, ami a bölcsőtől a koporsóig elkíséri az embert.

Az erdő nemcsak fát és munkát ad az embernek, hanem élelemmel is ellátja. Génmanipulációtól és vegyszerektől mentes gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, fűszernövényekkel, gombákkal és vadhússal is. Az egészséget szolgáló bio „termékek” pedig bárki számára elérhetőek, csak nyitott szemmel kell járni az erdőben.

 

Téli fenyő

Az erdő sok mindent ad az embernek (Fotó: Barna Ferenc) 

 

Kötődünk a természethez

Az emberből a városiasodás dacára sem tűnt el az igény a természeteshez való kötődésre – vélekedett Németh Csaba, a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai vezetője.

Az erdő szerepet játszott és játszik ma is az emberiség fejlődésében, illetve kultúránk alakításában. Hozzájárul ahhoz is, hogy kiegyensúlyozottabban, testi-lelki szempontból egészségesebben élhessünk. Segít számunkra eltávolodni stresszes, gondokkal teli hétköznapjainktól, gyönyörködtet bennünket és segít abban, hogy valódi értékeinkhez kapcsolódjunk.

 

Túra

Erdei túrázó (Fotó: Barna Ferenc)

 

A „Mi fán terem az erdő?” kampány

Témája szorosan kapcsolódik az Országfásítási Programhoz, amelynek célja a meglévő erdőterület minőségi megőrzése és a fával borított területek jelentős gyarapítása.

A témához kapcsolódó kisfilmek:

 

A kampány weboldalat itt érhető el.

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület, Sajtóközlemény