Családon belül egyesítik a szőlész-borász szakmát

Borítókép

A jövő a gépesítésé, de kérdés, nem megy-e ez a minőségi borkészítés rovására – ez a dilemma áll a szigetcsépi Gál-család előtt is, amikor a jövő kilátásait vizsgálják. A minőség más területeken is kérdéseket vet fel az ország egyik leghíresebb pincéjében, hiszen sem méltányos piaci-felvásárlási árak, sem betanítható jó munkaerő nemigen akad. Amiben viszont erősek, az – a jó talajokon túl – a családi összefogás stabilitása és ambiciózus szakértelme, Gáléknál ráadásul a família minden tagja a pincészet előmenetelével foglalkozik – nemcsak szakma-, hanem hivatásszerűen és lelkes szenvedéllyel. Ezért is látogattuk meg őket...

Évszázados alapokon

Szigetcsépen – a Csepel-sziget szívében található kistelepülésen – sok évszázados hagyománya van a szőlőművelésnek. Ez elsősorban a jó vízellátottságú, a savakat szépen megőrző öntéstalajnak, ami leginkább a fehér- és rozéboroknak kedvez, valamint a helyiek kitartó munkájának köszönhető.

A helyi szőlészkultúra egyik legismertebb alakja Gál Csaba: az ötvenes éveit taposó szőlész az ezredforduló utáni években építette fel birtokát-pincészetét, az egykori állami gazdaság területén, saját telepítésű minőségi alapanyag-bázisára alapozva. A gazdaságvezető bölcsen, két irányba vezette a pincészet növekedését: a 76 hektáros gazdaság termésének harmadát saját minőségibor-termelés céljából használják fel, a másik kétharmad szőlőtermést pedig más borászatoknak adják el.

Gyengébb árakon, több lábon

Manapság, amikor még mindig 2007-es, 70 forintos kilónkénti áron adjuk el a szőlőt a nagy felvásárlónak, muszáj olyan szegmenst is fenntartani, ami a gazdaság pénzügyi stabilitását megteremti – mondja Gál Csaba, emlékeztetve, mennyit nőttek azóta a költségek: a munkabér, az inputanyagárak és egyebek. Felesége, a 2013-ban az Év Bortermelője címmel elismert Gálné Dignisz Éva itt az egész hazai szőlész szakmát érintően hozzáteszi: a jövedelmezőség az intenzifikáción is múlik. – A szőlőként értékesítésre szánt területeken képesnek kellene lennünk hektáronként a 200 mázsás hozamra. Más kérdés, hogy a piac megfizeti-e az ehhez szükséges beruházást akkor, amikor a legtöbb évjáratnál a bevételek még pályázati önrész finanszírozását sem engedik meg.

Így hát a gazdaság a minőségi és a tömegbort adó szőlők mellett „harmadik lábat is növesztett” a stabil gazdasági alapokhoz: 60 hektáros szántóföldi ágazatukban korábban több tucat Suffolk-juhuk, jelenleg pedig kamerunijuh-állományuk tömegtakarmányát, lucernáját, illetve édeskömény-vetőmagot, napraforgót és rozsot termesztenek.

Kézzel gondozott minőség

A Gál Pincészet fő szenzációja persze a bor. A jelző nem túlzás, hiszen csak az utóbbi évek elismeréseit tekintve is olyan sikereket látunk, mint a 2018-as Vinagora, ahol a legeredményesebb családi pincészet címet szerezték meg, de híres kedvencük, a selymes, málnás-gyümölcsös aromájú kékfrankos rozé is Magyarország után egy sor díjat hozott el párizsi, németországi és például egy Cannes-i rozé-világversenyről.

Tavaly olyan jó termésünk volt, hogy nem kellett kézzel válogatni, de a gyenge évjáratokban is ragaszkodunk ahhoz, hogy a saját feldolgozású szőlő esetén ne géppel szüreteljünk, hanem kézzel válogatjuk a fürtöket. Ha időnként, régebben fel is merült, hogy olcsóbb lenne néha vásárolni a szőlőt, ezt végül mindig elvetettük: nekünk fontos, hogy mi magunk termeljük az alapanyagot, mert csak ez a garancia az egészséges, jó, szép borokhoz is. Tisztában vagyunk azzal, hogy az innovációs trendek és a termeléstechnológiák a gépesítés felé terelik a pincészeteket. Egyre több a pozitív tapasztalat, ám számomra egyelőre nagyon is kérdéses, hogy ezzel megmarad-e az a minőség, amit csak az emberi kéz figyelme, gondoskodása képes megadni – fejti ki a több évtizedes szakmai múlttal bíró szőlészmester.

Ez viszont be is határolja az említett 1/3-2/3-os területfelosztást a minőségi és tömegbort adó szőlőfajták termesztésében. – Egész évben keresem-keressük a megbízható, hozzáértő és szorgalmas munkásokat, de kevés a betanítható. Így hát marad a mi 8 kezünk, és a néhány saját dolgozónk munkája, még akkor is, ha ez meg is szabja, hogy ennél nagyobb területet már nem tudunk az elvárásainknak, igényeinknek megfelelően gondozni – mondja Csaba.

Tapasztalat és átállás

Az említett gépesítési dilemma ellenére természetesen a Gál Pincészet is követi a kor innovációit, technológiáit. Éva beszámol róla, hogy az utóbbi évek folyamatos fejlesztéseinek eredményeként ma már 2800 hektoliteres tárolótérrel, feldolgozó és palackozó üzemrésszel, reduktív technológiára is alkalmas kóracél tartályokkal és fahordós részleggel is rendelkezik a gazdaság, amelynek fő erősségei a sok és sokféle, gyakran különleges fehér- és rozéborok. Az egyik legutóbbi ilyen exkluzív termékük a tavaszi-nyári, kora őszi időszakokban kedvelt gyöngyözőbor: a habzóbort, majd a pezsgőt felvonultató sorrend elején szereplő borféleséget Gálék a 2017-es szüret karakteres ezerjójából és a teltséget adó szürkebarátból házasították 30-70%-os arányban, és készítették el CO2 hozzáadásával.

ARCKÉP. Gálné Dignisz Évának már az édesapja is készített bort, sőt, nyert is vele versenyeket, így nem csoda, ha a szőlészet iránt korán érdeklődő lány borászati szakra ment az egyetemen, ahol különösen a pince- és borkészítési technológiák érdekelték. Amikor első gyermekük születése után férjével az akkor még működő ÁG szolgálati lakásába költöztek, a gyakorlatban is végig kellett venni mindent, hiszen „mindenki mindenes volt eleinte”, mondja. Bár ma már egy sikeres pincészet társtulajdonos-vezetője, időből ma sincs sokkal több, így mosolyogva teszi hozzá, hogy a fő munkája mellett hobbija az utazás – „lenne, ha ráérnénk”.

A családfő szintén a kertészetin végezte a szőlész szakot, és Szigetcsépen szerezte meg a gyakorlati tudást a 80-as évek végétől. Sokat köszönhet a hatéves, nagyüzemben töltött időszaknak, viszont ma is bántja, hogy az elsők közt mondtak fel neki is az ÁG leépítésekor. Hamar visszahívták ugyan, de aztán a 2000-es évektől már saját, mára virágzó borászatának alapjait kezdte lerakni. Ma, ha teheti „merthogy a paraszti vér nem halt ki belőlem”, kedves kameruni juhait gondozza, vadászik-horgászik, és örömmel főz a családjának, barátainak. A vadászatokra fia, Csaba is gyakran elkíséri: ő is a kertészeti egyetemen tanulta a szőlészetet, majd a kétéves mesterképzés során növényorvosi képesítést is szerzett, jelenleg levelező mesterképzésen szőlész-borász diploma megszerzésére törekszik. Testvére, Zsuzsanna a családi pincészet marketing- és turisztikai feladatait viszi: a 4 nyelven beszélő bölcsész gyakran tűnik fel a Gál Pincészet „arcaként” a sajtóban.

Idéntől bevezetünk némi változást a termesztéstechnológiában: drasztikusabb terméskorlátozást alkalmazunk majd pár táblán. Ennek elsősorban a testesebb, hosszabb érlelésű vörösbor előállításakor van létjogosultsága. Ám meg kell, hogy mondjam, negyvenéves tapasztalattal sem könnyű az átállás. Az még természetes, hogy a másodtermést, a hónaljhajtásokat levágjuk, mert ezek ronthatják a borminőséget, de fáj a szívem, amikor a fürtöket távolítjuk el annak érdekében, hogy 1 hektáron a 30-40 hektó borhoz minőségi alapanyagot állítsunk elő – mondja Gál Csaba.

A vincellér szakma családi újraegyesítése

A szakmai vonal erősítését a szigetcsépi birtokon nemcsak a folyamatos beruházási és technológiai fejlesztések segítik, hanem a családi összefogásnak egy különleges válfaja – egy érdekes és ígéretes szakmai „integráció”. – Valamikor, a múlt század első felében elvált a vincellér szakma, a szőlészet a borászattól, s már a téesz-időkben is külön oktatták a kettőt. Szerintem ez nem volt jó irány – vallja a családfő. Ugyanakkor az ifjabb Gál Csaba révén a szakma egykor szétszakított két ága ebben a pincészetben mégiscsak egyesül: az ő feladata és szakterülete a gazdaságban édesanyja mellett a borászat, édesapja mellett a szőlészet és a növényvédelem. A második generáció képviselője azt mondja, idén 12 hektár új telepítés tervezése kezdődött, de a fajtapaletta alapvetően nem fog változni. – A családunk Balaton-felvidéki ültetvényein világfajtákat: sauvignon blanc-t, chardonnay-t, szürkebarátot, cabernet sauvignont, valamint az autochton olaszrizlinget termesztünk, míg itt, a szigetcsépi, szigetújfalui és szigetszenmártoni területeken felerészben minőségi és rezisztens, fajtákat. Legnagyobb területen, 12 ha-on kékfrankos fajtával foglalkozunk, mellette 4 ha pinot noir, 0,5 ha cabernet sauvignon és egy hektár zweigelt a fő rozé és vörösbort adó szőlőfajtánk. Fehérborszőlő fajtáink közül a Rajnai rizling a domináns a maga 7 ha-jával, mellette az Olaszrizling, Cserszegi fűszeres, Nektár, Ezerjó, Szürkebarát található fajtaválasztékunkban. A rezisztens fajtákra azért van szükség, hogy meglegyen a kellő termésbiztonság, mivel tapasztalataink szerint a -23-24°C-t is elviselik. Ennek a 30 hektárnak a szerepe ezért meghatározó – mutat rá Ifjabb Gál Csaba.

A fiatal szakembernek meggyőződése, hogy bár a környék kedvez a fehér- és rozéboroknak, a manapság egyre inkább keresett gyümölcsös, könnyed, jó ivású vörösborok készítésének feltételei is adottak. – A legnépszerűbbek ma a rozéborok, ezt mindenki mindenütt tapasztalja. Persze nagy az igény az illatos fehérekre, az irsaira, a cserszegire, de olyan borfogyasztói réteg is jelen van, akik a fahordós érlelésű, de mégis fajtajelleges fehéreket, például a Chardonnay-t keresik.

Átállás – a jövőre

Apa és fia azt vallja, a fenntartható technológiákra való átállásnak van létjogosultsága, ugyanakkor az átállást csak nagy körültekintéssel szabad végrehajtani. – A fokozatosság az alapja annak, hogy ne kockáztassuk feleslegesen a gazdaság stabilitását. Éppen most kerül napirendre nálunk 12 hektár telepítése. Az új telepítéseket már kisebb sortávolsággal, nagyobb tőkeszámmal végezzük, és a vörösborszőlőkben jelentősebb terméskorlátozást vezetünk be – mondják. Emellett más is kiderül: a biotermesztés irányába tett erőfeszítéseiket az a tapasztalat is motiválja, miszerint a megfontolt európai környezetvédelmi politika következetesen halad a vegyialapú hatóanyagok alkalmazásának csökkentése felé.

Tartalom közti banner a cikk végére
no