fbpx

Nőtt és csökkent: beszédes adatok a 2018-as mérlegből

Írta: Kohout Zoltán - 2020 június 25.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott kimutatás szerint míg a mezőgazdasági cégek szférája szűküléssel, az élelmiszeripar növekedéssel zárta a két évvel ezelőtti mérlegeket. Íme, a részletek.

 

 

Több beruházás, több eszköz

Bár Bár a mezőgazdaságban tevékenykedő kettős könyvvitelt végző vállalkozások száma csökkent, eszközállományuk 3 211,1 milliárd forintra nőtt 2018-ban. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy eszközoldalon javarészt gyarapodott a befektetett és a forgóeszköz-állomány. A befektetett eszközök esetében a beruházások, a forgóeszközöknél a követelések és a készletek állománya nőtt a legnagyobb mértékben – összegezte a NAV adatbázis számait az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI). Forrásoldalon a kötelezettségek állományában történt kiemelkedő bővülés, amit főként a rövid lejáratú kötelezettségek növekedése eredményezett. Ez azonban forgóeszközökét meghaladó mértékű gyarapodása kedvezőtlen hatást gyakorolt a vagyoni, illetve a pénzügyi helyzetre egyaránt.

 

 

Az export nem ment

Nem sikerült jól a mezőgazdasági cégek exportja sem: a külpiaci értékesítésből származó nettó árbevétel 2018-ban jelentősen csökkent, így az üzemi bevételük 15,7 milliárddal maradt el a 2017. évitől, miközben a ráfordításuk 16,6 milliárddal nőtt. Ennek következtében az üzemi tevékenység eredménye 132,7 milliárdra mérséklődött, vagyis 32,3 milliárddal maradt el 2017-től. Ezt részben ellensúlyozta, hogy az agrárvállalkozások pénzügyi műveletei nyereséggel zárultak, így az adózás előtti eredmény az üzeminél kisebb mértékben csökkent, 18,7 milliárd forinttal 139,1 milliárd forintra. Az adózás utáni eredmény 17,8 milliárd forinttal maradt el a 2017. évitől. Összességében tehát az AKI megállapítja: a mezőgazdasági vállalkozások jövedelmezősége kedvezőtlenül alakult 2018-ban: az árbevétel-arányos adózott eredmény például 7,5-ről 6,7, a tőkearányos 7,2-ről 6,3, míg az eszközarányos adózott eredmény 4,7-ről 4%-ra esett vissza.

 

 

Az ipar jobban teljesített

Csökkent az élelmiszereket, italokat és dohánytermékeket gyártó társas cégek száma is: 2018-ban alig több mint 4500 ilyen vállalkozás volt. Ezek össz-mérlegfőösszege bő 161 milliárddal nőtt, ami elsősorban a befektetett eszközök, kisebb részt a forgóeszközök révén halmozódott fel. Az eszközök körében a legnagyobb halmazt a beruházások, felújítási munkák volumene nőtt – az élelmiszeripari cégek e téren 55,5 milliárddal növelték beruházásaikat, ami csaknem 50%-os növekedés az előző évihez képest. A mérlegfőösszeg-növekedés mögött forrásoldalon a rövid lejáratú kötelezettségek állományának változása eredményezte. Nőtt ugyanakkor a belföldi értékesítés volumene, és az exportpiacokra is több áru került itthonról. Az ágazat vállalkozásainak üzemi bevétele és ráfordításai is jelentősen: előbbi 300, utóbbi 278 milliárddal mutatott többet, mint 2017-ben. Az üzemi tevékenység eredménye így 22 milliárddal (ez +14%) nőtt 2018-ban, így az adózás előtti eredmény (amit kisebb mértékben a pénzügyi műveletek okozta veszteség mérsékelt) 18,5 milliárddal volt több, mint egy évvel azelőtt. Az ágazat tehát jobb jövedelmezőséget produkált, mint az agrár-szegmens, és jobbat az előző évihez mérten.

forrás: AKI