fbpx

Fazekas: idén 27 ezer diák tanul az agrárszakképzésben

Írta: - 2014 szeptember 02.

Fazekas: idén 27 ezer diák tanul az agrárszakképzésbenTata, 2014. szeptember 1., hétfő (MTI) – A most induló tanévben 27 ezer diák tanul a Földművelésügyi Minisztérium iskoláiban, hétezren most kezdik tanulmányaikat – mondta a tárca vezetője hétfőn az agrárszakiskolák országos tanévnyitó ünnepségén Tatán, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolában.

Fazekas Sándor elmondta, az agrárszakképzési intézményhálózat létrejöttével 59 iskolában oktatják egységes irányítás alatt a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a környezetvédelmi szakmát tanulókat. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól átvett intézményekben 2400 pedagógus és 1700 alkalmazott dolgozik.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az intézményhálózat több százmillió forintos pénzügyi terhet cipelt magával, ezt az elmúlt hónapokban takarékos gazdálkodással és tárca támogatásával sikerült rendezni.

Fazekas Sándor kiemelte, az egységes agrárszakképzési intézményhálózat munkáját kiegyensúlyozott gazdálkodás, átlátható szabályrendszer segíti.

A szakképző intézmények 5450 hektár földet használnak, melyben szántótól halastóig sokféle művelési ág található, a gyakorlati képzőhelyek között tanpanzió is szerepel.

A Földművelésügyi Minisztérium célja az intézmények infrastrukturális és tartalmi fejlesztése, valamint a gyakorlati képzés bázisául szolgáló tangazdaságok komplex tangazdasággá fejlesztése a termeléstől az elsődleges feldolgozáson át az értékesítésig.

„A mezőgazdaságban az élelmiszertermelés mellett a feldolgozás és a kereskedelem kézben tartása fontos nemzeti érdek, és az ágazat szereplőinek is érdeke” – fogalmazott Fazekas Sándor, rámutatva, hogy a mezőgazdaság növekedési pályára állt, egyre többen dolgoznak a szektorban, mely jó megélhetési lehetőséget kínál.

A tatai Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola a térség egyetlen agrárszakiskolája. Az intézmény idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, 440 diák tanul az intézményben.

MTI 2014. szeptember 1.