fbpx

DuPont Pioneer Portfólió Farm rendezvény Jánoshalmán

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 24.

A programot Tímár Béla értékesítési igazgató nyitotta meg, ahol többek között köszönetet mondott a Pioneer olajos növények kelet-európai termékmenedzserének, dr. Piukovics Lászlónak, hogy megtisztelt jelenlétével az eseményt, és nem feledte, hogy anno e térségből indult felfelé ívelő karrierje.

Emellett természetesen hangsúlyozta, hogy a meghívott és kitartó márka hű termelők szolgálatában megpróbálták minél terjedelmesebb szakmával fűszerezni ezt a rendezvényt.

„Örömmel tölt el minket, hogy a portfóliónk erősítésével még több igényt ki tudunk majd elégíteni.

Express® programunkat szerencsére bővíteni tudtunk 2013-ban és olyan hibrideket tudtunk forgalmazni, aminek legtöbbje homozigóta, tehát a lehető legnagyobb biztonságot jelentik az Önök számára.

Ennek köszönhető, hogy a némileg csökkenő tendenciájú napraforgó piacon tovább tudtuk növelni értékesítésünket.

Ígéretünkhöz híven 2014-ben további újabb hibridekkel fogjuk megacélozni pozíciónkat.”

 

 

 

Szántóföldi bejárás újdonságokkal tarkítva

Újdonság volt rögtön az elsők között a P9175 Optimum® AQUAmax® – FAO 330, mely egy korai FAO 300-as hibrid az Optimum® AQUAmax® termékkörből.

A hibrid normál és stresszes körülmények között átlag feletti teljesítményre képes, rendkívül gyors intenzív vízleadási dinamikával rendelkezik.

2011-ben a GOSZ-VSZT kísérletekben, éréscsoportjában vízleadás tekintetében az élen végzett, termésével a FAO 300 eleji hibrideket maga mögé utasította.

Koraiságából eredően minden évjáratban lehet rá számítani, mint őszi gabona elővetemény.

Extra erős gyökérzettel rendelkezik. Magyarország valamennyi termőtalaján biztonságosan termeszthető. Javasolt termőtőszáma 68-76 ezer tő/ha.

A legnagyobb terméspotenciállal rendelkező új hibrid a P0216 Optimum® AQUAmax® – FAO 490.

Az elkövetkező évek meghatározó, korszakalkotó hibridje lesz a hazai köztermesztésben a P0216-os.

Mind az aszályos, mind pedig a csapadékos években rekord hozamra képes, ezért méltán kapta meg az Optimum® AQUAmax® megjelölést.

 

Az MgSzH (NÉBIH) regisztrációs kísérleteiben 2011-ben abszolút első helyezett (42-es csoport) volt.

Tipikus zöld száron érő hibrid, ennek a tulajdonságának, valamint felnyíló csuhéleveleinek köszönhetően vízleadása intenzív. Kedvező agronómiai tulajdonságai mellé jó kórtani tulajdonságok párosulnak.

Termesztését az ország középső és déli területeire ajánlják azoknak a termelőknek, akik a legnagyobb termést célozzák meg, de jó választásnak bizonyul aszályra hajlamos területekre is.

Javasolt termőtőszáma 65-74 ezer tő/ha.

A DuPont Pioneer királyi rekordere a három éve piacvezető PR37N01 – FAO 380, ami a 2007-es évben került be a köztudatba.

Legfőbb jellemzői a stabilitás, megbízhatóság és nagy termőképesség, melyet elsősorban magas hektoliter súlyának köszönhet.

A Pioneer kukorica ajánlatának legismertebb hibridjéről van szó, ahol a nemesítés fő célja a termésbiztonság volt, amit évről évre bizonyít és ennek is köszönheti töretlen népszerűségét.

Kifejezetten jó a hőstressztűrő képessége, a száraz nyarakon a legtöbb zöld levéllel vészeli át a forró júliusi és augusztusi időszakot, ezért marad még elég asszimilációs felülete a szemkitelítődéshez.

Kifejezetten gyors kezdeti fejlődési erélye a korai vetésre is alkalmassá teszi.

2010 óta Magyarország legnagyobb területen termesztett hibridjeként tartják számon.

 

 

 

 

„Egy biztos, ennél a hibridnél a küzdelem fontos, ahol aszály lesz ott bizonyítani is fog” – vezette fel Szabó István területi agronómus a szintén újdonságnak számító P9915-FAO410-et, mely zöld száron érő korai FAO 400-as hibrid.

2011-ben az MgSzH 2. éves fajtajelöltjeinek kísérletében (32-es csoport) a sztenderdeket és valamennyi vetélytársát maga mögé utasította, első helyezett volt!

Termés-szemnedvesség tekintetében új kategóriát jelent az éréscsoportjában, vízleadása gyors, gyakorlatilag a FAO 300-as hibridekre jellemző vízzel takarítható be, és ehhez társul a rekordtermő képessége.

Emellett a szárazságot is jól tolerálja.

 

Hazánkban az északi termőhelyek kivételével mindenhol sikerrel termeszthető.

A hideg, levegőtlen talajokra érzékeny, ne vessük túl korán, várjuk meg vele a kukorica optimális vetésidejét! Javasolt termőtőszáma 65-74 ezer tő/ha.

Rácz Attila, a DuPont területi képviselője az időjárási okozta meglepetések következtében az átgondolt permetezési fortélyokat összegezte.

A kukorica gyomirtásnál kiemelte a Principal® Plus Gold töretlen sikerét, ami immáron 4 szezonon át bizonyított, kitűnő eredményessége az 5 hatóanyag tartalmának köszönhető.

A Dupont szakemberei szerint eredményes termelés ma már csak kizárólag komplex kombinációkkal érhető el.

Egy felmérés szerint Magyarországon a Principal® Plus Gold az 5. legnagyobb területen használt termék.

Teljesen lecserélte napraforgó gombaölőszeres technológiáját a DuPont, mára az Acanto® Plus képezi a gerincét.

Másik nagy probléma volt idén a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke, ezeknél a Steward® vizsgázott. Egy kezelést juttattak ki hidas permetezővel, címerhányás körüli állapotban.

Aki reggel időben érkezett és megfelelő szelvényt gyűjtött a különböző erő- és ügyességi megmérettetéseken, az a szántóföldi bejárás után indulhatott a kvízjátékon, ahol értékes ajándékok találtak gazdára.

Érdemes volt aktívnak lenni, hiszen a fődíj két fő részére szóló wellness hétvégét rejtett, a Sárvári Spirit Hotel Thermal Spa 5 csillagos szállodájában.

Ez igen: a DuPont Pioneer ismét nem aprózta el, a hűséget méltón jutalmazta.

 

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a galériában.