fbpx

Együttműködés az agráriumért

Írta: Csomor Zsolt - 2019 május 31.

A K&H Bank és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara együttműködési megállapodást írt alá, hogy a hallgatók tudását agrártechnológiai előadássorozattal támogassa.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2018-ban a mezőgazdaság a bruttó hazai termék termeléséhez 3,6 százalékkal járult hozzá, miközben a nemzetgazdasági beruházások 4,1 százaléka és a foglalkoztatottak 4,8 százaléka ebből a szektorból került ki. Az élelmiszeripar 1,8 százalékkal részesedett a GDP előállításából tavaly, így az agrár- és élelmiszeripar együttesen 5,4 százalékkal járult a GDP-hez.

A magyar agrárium továbbra is jelentős súlyt képvisel a hazai gazdaságban, azonban a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődéséhez elengedhetetlen az ágazat jövőbeli lehetőségeit felismerő szakemberek képzése. A K&H több mint 30 éve az agrárium stratégiai partnere, és a szektor jelenleg is kiemelkedő szerepet játszik a bankintézet üzleti stratégiájában. Az ágazaton belül az agrárszektorban 29, míg az agrár- és az élelmiszeriparban együttesen 21 százalékos piaci részesedéssel hosszú évek óta az agrárium vezető bankja Magyarországon. Ennek köszönhetően közelről látják és értik a szektort érintő problémákat és kihívásokat, amelyre reagálva már 2015-ben életre hívták a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot a magyarországi felsőfokú agrároktatásban részt vevő hallgatók támogatására. Most elérkezettnek látták az időt, hogy tovább bővítsük ezt a programot, mondta el Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

A fiatal, friss agrárszakértői generáció szakmai fejlődésének érdekében a K&H és a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara egyéves együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében a K&H szakmai és gyakorlati támogatással is segíti az ifjú hallgatók agrártechnológiai elméleti tudásának elmélyítését és gyakorlatba áthelyezését.

A K&H agrárbár keretében külsős, az adott területen szakértő vállalatok bevonásával olyan agrárszakmai előadásokat tartanak a hallgatóknak, amelyeken a mezőgazdaság jövője szempontjából döntő fontosságú precíziós gazdálkodást és a folyamatosan fejlődő digitális és technológiai lehetőségek kiaknázását mutatják be elméleti és gyakorlati oldalról egyaránt. Emellett a program részeként az előadásokat tartó vállalatoknál szakmai tanulmányúton is részt vehetnek a hallgatók.