fbpx

Ütőképes védelem az egyszikű gyomokkal szemben

Írta: - 2018 január 19.

A kukorica gyomirtásának sarkalatos pontja az egyszikű gyomok elleni védekezés. A tarackbúza, a vadköles, a kakaslábfű és a többi egyszikű mellett a fenyércirok kiterjedt fertőzési gócai mérhető gazdasági kárt okoznak. Az országos gyomfelvételezések alapján az említett gyomnövények közül a fenyércirok (Sorghum halepense) rendkívül gyors ütemben, 20-25 év alatt érte el a gazdasági kárt okozó elterjedési szintet. A legnagyobb kiterjedésű foltjai Fejér, Tolna és Bács megye területén vannak. Ennek a mérsékelt klímát kedvelő gyomnövénynek az egyéb egyszikű gyomokat megelőző terjedéséhez nagyban hozzájárul a monokultúrás kukoricatermesztés. Nagy maghozama és vegetatív szaporodása, allelopátiás tulajdonsága is gátolja a fiatal kultúrnövények zavartalan fejlődését.

A növekedés kezdetén, 5-7 leveles korban a kukorica korlátozott tápanyagfelvétele, terméscsökkentő hatású. Célkeresztbe került az egyik legfontosabb gazdasági, kapásnövényünknek a védelme. A gyomkonkurencia megszüntetésére korábban használt szulfonilkarbamidok hatékonyságát megtörte a Sorghumban kialakult gyomirtószer-rezisztencia. 2005-ben, először Tolna megyében, majd mind nagyobb térségben terjedtek tovább a most már rezisztens egyedek. Az erősen fertőzött területek egyszikű fertőzöttségét a hagyományos hibridekkel igen nehéz megoldani. A monokultúra felszámolása, a kukorica utáni, a Sorghumot gyérítő kalászos vetése a célirányos talajművelés lehetséges, de nem elegendő megoldások ma már. Az integrált növényvédelem eszköztárának részévé váltak a pre-, poszt kezelések mellett a Duo System emblémával ellátott kukorica hibridek, melyek az egyszikűek ellen hatékony cikloxidim-hatóanyaggal szemben rezisztensek.

A cikloxidim-rezisztencát biztosító génnel rendelkező hibridjeink megoldást jelentenek a fertőzött területek egyszikű mentesítésére a kukorica károsodása nélkül. A gyomkonkurencia kiiktatásával zavartalanul fejlődő kukorica termésveszteség-mentes állományt alkothat. A legelterjedtebben használt, középkorai éréscsoportba tartozó hibridjeink minden gazdaság területén eredményesen termeszthetőek. A FAO 370- PORTILE Duo a szemes, a FAO 360- TRILOGI Duo és a FAO 410- PINCKI Duo kettős hasznosítású, így utóbbiak az állattenyésztő gazdaságok számára is biztonságos siló termesztést jelentenek. A Duo System technológia másik pillére az ellenálló hibridek mellett a cikloxidim hatóanyagú, szelektív, levélen át ható, transzlokálódó, gyomirtó szer. A Duo System kukoricák rezisztenciája lehetőséget ad e készítmény rugalmas alkalmazására. A PORTILE Duo, TRILOGI Duo, PINCKI Duo hibridek a hatóanyaggal szemben minden fejlődési stádiumban rezisztensek, nincs időkorlát a szerhasználatban.


Fenyércirok (Sorghum halepense)

Mégis a leghatékonyabb a gyomok fejlődéséhez igazított időzítés. A kritikus gyomnyomás előtt az első gyomkelési hullámban kell megkezdeni a védekezést. Ekkor a kukorica általában már eléri a 3-5 leveles stádiumot. Intenzív a tápanyagfelvétele, növekedése. A sorzáródás előtt célszerű megállítani a folyamatosan fejlődő, vegetatív úton is szaporodó fenyércirok terjedését. Fontos feladat a gyökérváltáson túljutott egyszikű gyomok kiiktatása is a kukoricaállományokból. Ennek a problémának az orvoslására hibridjeink és a cikloxidim ugyanúgy megoldást jelentenek. Dupla sikert érhetünk el tehát a DUO System kukoricákkal. Egy részről maximális, az alap kukoricahibridekkel megegyező termés takarítható be az egyszikűekkel fertőzött területekről is. Másrészről, apró cseppképzéssel a gyomnövény teljes felületi borítottságával a Duo System kukoricáink cikloxidim–ellenálló-képességére alapozva hosszabb távon is a kritikus gyomok gyérítése, gyommentesség érhető el még az erősen fertőzött területeken is.

Fehér Gyöngyi
Caussade fejlesztési felelős

CAUSSADE SEMENCES HUNGARY KFT.
2144 Kerepes, Szabadság út 252/b.
Tel: +36 28 789 685 • Fax: +36 28 786 951
[email protected]http://www.caussade-semences.hu