fbpx

Nincs annyi tej és vaj az EU-ban, amit ne venne meg piac

Írta: - 2021 május 22.

Miközben alig változik az unió tej- és tejtermék-előállítása, a külpiacok (főként Kína) továbbra is rengeteg árut igényelnek. A vaj ára tavaly ilyenkor a Covid miatt mélyrepülésben volt, most viszont már magasabb, mint a járvány kitörése előtt.

 

tejelo marha karusszel
Bármennyi tejet felszívna a piac (fotó: Horizont Média)

 

Vaj: észre sem vettük az uniós árkilengést

Tavaly a Covid átmeneti értékesítési zavarokat okozott a tej- és tejtermék vertikumban, amire a feldolgozók a sajt, de leginkább a vaj gyártásnak fokozásával reagáltak, így levezetve a nehezen tárolható folyadéktej feleslegét. A folyamatot leginkább a vaj ára szenvedte meg. (Lásd cikkünket: Európa tejben-vajban fürdik: 30 százalékot esett a vaj uniós átlagára.) Idén május 2-án már 42 százalékkal magasabb volt a vaj feldolgozói ára (408 euró/100 kg), mint tavaly. Az alábbi grafikonon jól látjuk azt a „gödröt”, amibe a Covid taszította a vaj uniós átlagárát, ám ebből idehaza semmit nem érzett a fogyasztó. Azt is látjuk, hogy idén márciusban átlépte az ár a járvány előtti szintet és egy tetőzés felé közelít. Szerencsére ezt a kilengést is lefojtja a hazai kiskereskedelem.

 

vaj unios ara
A vaj uniós átlagára (forrás: EU bizottság)

 

Magyarország apró pontnak számít az uniós tejtermelésben, még kevésbé mérhető a szerepe a sajt- vagy vajgyártásban. Tejből 15 százalékos feleslegünk van, ezért a termék külpiaci ára kihat a belpiaci eladhatóságára is, vagyis az uniós árcsökkenés gyorsan begyűrűzik. Ezzel szemben sajtból és vajból ki vagyunk szolgáltatva a feldolgozók és kereskedelmi láncok árpolitikájának, nincs hatásunk rá, hogy mennyiért kerül fel a polcra a termék.

 

Nem változik a termelés, a nemzetközi kereslet élénk marad

Az USDA becslése szerint az Európai Unióban 2021-ben a beszállított tej mennyisége 0,3 százalékkal nő (158 millió t) a tavalyi évhez mérten a tejtermékek iránti stabil globális és helyi kereslet miatt. Az első félévben azonban még kissé a tavalyi termelési szint alatt teljesít a szektor, csak a Covid utáni nyitás fogja felpörgetni az év második felében. Az unió tehénállománya idén januárban egy százalékkal kisebb volt a tavalyinál (22,4 millió), de a jobb genetikai alapok és menedzsment miatt ez nem befolyásolja hátrányosan a termelést.

Európa tej- és tejtermékfogyasztása az USDA szerint idén nem változik érdemben 2020-hoz mérten, az értékesebb tejtermékek felé az év második felében fordulnak majd inkább a fogyasztók. Folyadék tejből bő egymillió tonna juthat az exportpiacokra, lényegében ugyanannyi, mint tavaly. A legfontosabb felvevő továbbra is Kína, ahol a jelenlegi uniós tejfeleslegnél jóval többre lenne igény, amit jól mutat, hogy januárban 13 százalékkal (!) több tejet vásároltak az EU-ból, mint 2020 hasonló időszakában.

Az EU sajttermelése 0,4 százalékkal nőhet idén (10,38 millió tonna), ebből 950 ezer tonna kerülhet a külpiacokra, 1,5 százalékkal több, mint 2020-ban. Hozzá kell tennünk, tavaly 5,6 százalékot ugrott a kivitt sajt mennyisége. Európa legfőbb piaca Japán volt 2020-ban, ezt az USA követte a sorban. A vaj gyártása 2021-ben összességében a 2020-as szinten marad (2,4 millió tonna), a fogyasztása enyhén nőhet. Exportja egy százalékkal bővülhet, de ez is nagy teljesítmény lenne, mivel tavaly 14 százalékos (!) volt az emelkedés a kivitelben, azaz egy nagyon magas szintet lenne képes tartani, sőt kissé meghaladni a közösség.