fbpx

Havi Mezőgazdasági Árelemző

Írta: Szerkesztőség - 2012 április 02.

Hírek:

Műtrágya:

Műtrágya fronton továbbra is gyenge forgalomról lehetett hallani a cikk leadásának időpontjáig.

Az idei szezonra vonatkozó vásárlások még nem kezdődtek el.

A hazai piacon érdekesség, hogy egyszerre áruhiány és pénzhiány is megtalálható.

Persze összefügghet a kettő, hiszen a pénzhiány tükrében a cégek nem allokálnak több terméket Magyarországra.

Ez a finanszírozási probléma inkább a kisebb termelőkre, végfelhasználókra vonatkozik.

Azok az integrátorok, forgalmazok, akik erre megoldást kínálnak, nagyobb előnyre tehetnek szert a vevők megszerzéséért folytatott küzdelemben.

Az árszintek tekintetében nitrogén fronton nem történt változás február első heteiben a januári árakhoz képest.

Egyedül a karbamid, az urea ára csökkent, ami 120.000 forintról 4-6.000 forinttal is olcsóbb lett tonnánként.

Ugyan az import áraknak tovább kedvezett volna a forint erősödése egyéb nitrogén termékek esetében is, de a valutás árszintjük emelkedett, így a forint alapú árak stagnáltak.

A foszforok nemzetközi árai tovább csökkentek.

Ez a magyar árszinteket nagyobb mértékben csökkentette, hiszen ez párosult a forint erősödésével.

Dollár alapon a MAP/DAP árak már 700-720-as szinteken is mozognak DAF Záhony paritáson.

A kálisó ára euró alapon nem sokat változott, inkább kissé stabilizálódott a 380-as szinteken.

Ez persze szintén csökkenést jelent a hazai valutánkban számolt árakon.

 

Műtrágya

2011. március

2012. január

2012. február

AN

Ammónium Nitrát, big-bag

80.000

93.000

93.000

CAN

Cálcium Ammónium Nitrát, big-bag

71.000

82.000

82.000

MAP

Mono Ammónium Nitrát, ömlesztett, FCA Záhony

150.000

182.000

158.000

MOP

Kálisó, ömlesztett, FCA Záhony

96.000

115.000

112.000

NPK 3×15

ömlesztett

105.000

128.000

128.000

 

Termény

Az USDA februári jelentése nem okozott meglepetéseket a piacon.

Gyakorlatilag nagy változások nem voltak a világ szintű kínálat-keresleti mutatókban.

A 2011/12-es búza átmenő készleteit 3,08 millió tonnával növelték a januári adatokhoz képest, míg a kukorica és szójabab esetében csökkentették 2,79, illetve 3,15 millió tonnákkal.

A Chicago-i Árutőzsdén a jelentés után enyhe csökkenés mutatkozott, mert a piac már előzetesen beárazta a változásokat és ahhoz képest nem volt lényegi változás.

A csökkenő tendencia hó közepén megállt és 17-én jelentősebb erősödést lehetett megfigyelni, ami az elemzők szerint több faktornak is köszönhető volt.

Elsősorban a kereslet növekedett, Kína újból erősített vételi igényein.

Másodsorban a görög válság kezelését is pozitív hírként értékelte a piac.

Érdekes, hogy a piaci tendenciákat egy hatalmas ország, mint Kína és egy kis ország, mint Görögország befolyásolja az utóbbi időben.

Kínára vonatkozó figyelem egyértelmű, hiszen nagyságával jelentős tényező a világban.

Görögország viszont magyarázatot igényel. A befektetők nagy része összeköti a recessziót az árutermékek iránti kereslet nagyságával.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben recesszió mutatkozik, úgy csökken az árutermékek iránti kereslet.

Amennyiben a válságot sikerül megfékezni, úgy nagyobb a bizalom a növekedés iránt és ezzel egy időben tovább erősödhetnek az árutermékek árszintjei.

Az utóbbi időszakban az árutőzsdei jegyzések megfigyelhetően inkább ezeket a trendeket követi, mint a hagyományos kereslet-kínálati faktorokat.

Ez igaz annak ellenére, hogy míg az egyéb árutermékek iránti kereslet a 2008-as válság fejlemények alatt valóban csökkent, a gabonák iránti kereslet azonban minden évben erősödött.

Az új trendeket a világ nagy, vezető mezőgazdasági cégei is nehezebben követték az elmúlt évben és pénzügyi jelentéseikben gyengébb eredményeiket többek között ezzel magyarázták.

 

Az erősödés harmadik indoka az időjáráspiac volt. Dél-Amerikában és az USA déli államaiban a szárazság továbbra is gondot okoz.

A MATIF malmi búza árszintje a cikk leadásának időpontjáig a magas februári kezdetek után csökkenő tendenciát mutatott, majd a hónap közepén újból erősödésnek indult.

 

A hazai piacon kisebb erősödést lehetett érzékelni gabonafronton.

Az árak között nagy szórás tapasztalható. A javító malmi búzákat már 60 forintos telephelyi árakon is kínálnak termelők, míg az átlagos malmi búzákat 51-52 forintért is lehetett kötni.

A takarmány búzákat egyre nehezebb a takarmányi keverőknek találni.

A kukorica ára telephelyen átlagosan 51 forint körül mozgott.

 

Termény (Országos átlag)

2011. március

2012. január

2012. február

Búza

75.000

51.000

53.000

Árpa

54.000

54.000

55.000

Kukorica

55.000

50.000

51.000

Napraforgó

140.000

110.000

115.000

Repce

140.000

130.000

130.000

 

Takarmány

A szójabab termésnagyságának csökkenésével egy időben az USDA egyértelműen csökkentette a szójadara idei kínálatát is közel 1 millió tonnával.

Ez a csökkentés az átmenő készletekben azonban nem lesz majd érzékelhető, mert megnövelte a 2010/11-es záró készlet nagyságát, illetve csökkentette az idei felhasználás nagyságát 220.000 tonnával.

Az összes dara tekintetében (beleértve a napraforgódara, repcedara, stb.) azonban az átmenő készleteket csökkentette az USDA, igaz nem szignifikánsan, mindössze 30.000 tonnával.

Ez világszinten jelentéktelen nagyságú, főleg annak tükrében, hogy a várható felhasználás nagysága közel 261 millió tonna.

Egyébként az elmúlt három év távlatában ez a 10 millió tonnás átmenő készlet a legmagasabb, hiszen a tavalyi szezonban 9,68, míg a 2009/10-es szezonban 7,8 millió tonna volt ezen készletek nagysága.

Az idei szezonra vonatkozólag rengeteg hírt lehet hallani a repce termés várható alakulásáról.

A január-februári európai fagyok a repcét érinthették a legsúlyosabban.

Pontos adatokkal a piac nem rendelkezik, nem is rendelkezhet.

A takarmány árak alakulásában az elmúlt időszakban a fehérje növények árai változatos képet mutattak.

A legjelentősebb faktor itt a forint ármozgása volt, hiszen több mint 10%-ot erősödött.

Az import szójadara ára emelkedett, azonban a hazai sajtolású napraforgó-, repcedara árai csökkentek.

A gabonák árai enyhén erősödtek, igaz amennyiben a keverők, vagy gazdák nem találnak takarmánybúzát a piacon, akkor kénytelenek a malmi búzához fordulni, melynek ára magasabb.

A gabonák áremelkedései magukkal hozták a malomipari melléktermékek áremelkedését is.

A vitamin, ásványi anyagok, premixek árairól azonban csökkenő tendencia mondható el a tavalyi negyedik negyedévhez képest.

 

Takarmány

2011. március

2012. január

2012. február

Szójadara

46%-os, brazil, Gépkocsira rakva dunai kikötőben

94.000

105.000

106.000

Napraforgódara

Országos átlag

56.000

40.000

47.000

Repcedara

Országos átlag

58.000

55.000

53.000

MCP

EUR, leszállítva

515

560

560

 

Végtermék

Előző számunkban beszámoltunk arról, hogy a 2012-es évben a Vidékfejlesztési Minisztérium teljes támogatási keretösszege 626 milliárd forint lesz, melynek nagyjából 80%-a az állattenyésztőket segíti.

A hír egy kis igazításra szorul, mert a 626 milliárd forint két részből áll, EU-s és nemzeti támogatásokból.

A 80%, ami az állattenyésztést segíti a nemzeti támogatások 80%-a. A teljes összeg 41 milliárd forint.

Ennek a nagy részét az úgynevezett top-up támogatások képezik, 24 milliárd forinttal.

A Vidékfejlesztési Minisztérium szintén tájékoztatást nyújtott az állatjóléti támogatásokkal kapcsolatban.

Ezek szerint az idei évben a sertés ágazat 700 gazdálkodója 5 milliárd forintot, míg a baromfi ágazat 1400 állattartója 3 milliárd forintot kaphat. Ezen felül állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére 4 milliárd forint, illetve állati hulla elszállítására 2 milliárd forintos a 2012-es keret.

Február hónapban két országgal is sikerült megegyezésre jutni az export tilalmakkal kapcsolatban.

Egyrészről a hónap elején a török hatóságok engedélyezték a magyar marha újbóli importját Törökországba.

Igaz, a kvóták kiosztása után. Mint emlékezetes, tavaly decemberben függesztették fel technikai okokra hivatkozva, és igényelték a szigorúbb ellenőrzések felállítását.

Az egyeztetések lezajlottak és pozitívan végződtek.

A magyar tárca ígéretet kapott a tenyésztési célra szánt juhok és kecskék exportjának lehetőségére is, melyet az idei év folyamán véglegesítenek.

Február közepén pedig az orosz hatóságokkal sikerült egyezségre jutni a juh és kecskehúsok tekintetében, így a hó végétől zöld utat kapott az Oroszország felé irányítható export lehetőség.

A fenti pozitív hírekkel ellenben Csehország és Szlovákia is import tilalmat rendelt el tojás fronton.

Annak ellenére, hogy az átállási időszakra az Európai Bizottság július 31-ig átmeneti időszakot engedélyezett, a két ország már január végétől bevezette az importok leállítását azon országokkal szemben, akik január elsejétől nem teljes mértékben cserélték le a tartáskörülményeket.

Ebbe a körbe eddig 15 uniós tagállam tartozik, Magyarország mellett Belgium, Bulgária, Ciprus, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Málta, Olaszország, Portugália, Románia és Spanyolország.

 

A realitások talaján maradva kétséges, hogy a többi ország teljesítette a követelményeket.

 

Végtermék

2011. március

2012. január

Csirke

Vágóbaromfi havi termelői ár

244

252

Pulyka

Vágóbaromfi havi termelői ár

341

366

Kacsa

Vágóbaromfi havi termelői ár

301

293

Sertés

Termelői ár hasított meleghúsban

367

478

Bárány

Az élőbárány termelői ára

742

870

Szarvasmarha

Vágótehén ára hasított meleghúsban

564

665

Vágóüsző ára hasított meleghúsban

559

704

Fiatal bika ára hasított meleghúsban

709

773

Tej

Nyerstej havi termelői átlagára

84,45

92,66

Tojás

15,71

21,70

 

Valuta

A jegybanki alapkamat változatlanul 7% maradt az elmúlt hónapban.

A forint erősödött és a kötvénypiaci kamatok csökkentek. A befektetői bizalom erősödött meg.

Elemzők sokasága magyarázza ezzel a látványos forint erősödést, amit a kormány kommunikációjában beállt változásokkal, az engedékenyebb hangnemmel, az egyezségre készülő politikával támasztanak alá.

Egyéb oldalról ugyanis nem sok minden változott.

A forint januári gyenge csúcsa után több mint 10%-ot erősödött. Január végére már 293,70-nel zárt, míg február közepén 290 alá, a 280-as sávba is bekerült a forint.

A kormányzat kommunikációjában is megjelent, hogy a forint 2012 legerősebb valutája, nagyobb erősödést produkált, mint bármely más régiós valuta.

Ez igaz, de előtte nagyobb gyengülést is mutatott, mint bármely más régiós valuta.

Amennyiben összehasonlítjuk a cseh és lengyel nemzeti fizetőeszközök fél évvel ezelőtti értékével és a februári értékükkel, akkor viszont a tény az, hogy gyengébb a forint most, mint fél évvel ezelőtt.

Egyelőre gyenge lábakon állunk még, bár bizakodásra adott okot a negyedéves GDP növekedési adatunk, illetve az IMF tárgyalások előszele

 

A megállapodás tervezetét azonban már hátrányosnak tartják az ellenzéki pártok.

Egy dologban bízhatunk, hogy esetlegesen ez a pozitív kommunikáció elegendő lesz arra, hogy átvészeljük a legválságosabb időszakokat.

Törökország másfél évig tárgyalt az IMF-fel, míg a végén megúszták és nem volt többé szükségük egyezségre.

A kérdés csak az, hogy milyen idő intervallumot is fog be ez az érzékeny, legválságosabb szakasz.

Az EU-ban megint leminősítettek három országot és már Franciaország és Anglia leminősítéséről is hallani hangokat.

Ezek is azt támasztják alá, hogy a válság még nem ért véget. A mostani körülmények között nehéz lenne a forintnak a 280-as sávból tovább erősödnie.

Nagyobb eséllyel marad inkább a 290-es sáv alsó rétegében, de további negatív hírek hatására tovább gyengülhet.

Az euró január közepe óta tartotta magát a dollárral szemben az 1,30 feletti szinteken.

Február közepén Kína kijelentette, hogy továbbra is folyamatosan támogatni fogják Európát a mostani hitelválságból kilábalni.

 

Valuta

2011. március

2012. január

EUR/HUF

270,73

307,41

USD/HUF

193,16

238,06

 

Időszaki áttekintés

E hónapban a grafikonon a csirkehúsok havi feldolgozói értékesítési árakat hasonlítjuk össze.

Az adatokat ezúttal is az AKI statisztikáiból merítettük. Az adatok a grafikon 2004 januárjától 2012 januárjáig mutatja.

Ezek alapján látható, hogy miként alakultak a csirkecomb, a csirkemell és a csirkemáj-szívvel friss árai.

Az árak alakulásában észrevehető, hogy 2008 után az árak szinte erős csökkenésnek indultak.

Azonban míg a csirkemell ára 2009 év végére korrigálni tudta magát, és azóta tulajdonképpen erősödik, a csirkecomb és a csirkemáj-szív árak további csökkenő tendenciát mutatnak.

Tulajdonképpen az elmúlt három évben elvált így egymástól a termékek árainak alakulása, ami 2008 előtti időszakban még együtt mozgott.

Látható a grafikonon, hogy 2004-től 2006-ig mind a három termék esetében csökkentek az árak, míg 2006-tól a három termék továbbra is együtt mozogva erősödésnek indult.

Igaz ennek az erősödésnek a nagyságában már eltérések mutatkoztak, hiszen a csirkemáj-szívvel és a csirkecomb áralakulásaik alapján 2007-ben helyet cserélt és onnantól fogva a comb magasabbra értékelt, mint a máj-szív.

Az értékesített mennyiségek alapján a 2-es grafikon hasonlítja össze az elmúlt 8 évet.

Az érdekesség ebben, hogy miként csökkent a mennyiség a csirkecomb és a csirkemell között, míg a máj-szívvel áru mennyisége tulajdonképpen nem mutat ilyen fokú változást.

 

Tömösi Attila