fbpx

Szeretjük a jó hazait!

Írta: Csomor Zsolt - 2019 március 05.

Egy felmérés szerint a magyar vásárló hajlandó többet fizetni a hazai védjegyes termékért. Főként a friss és tartós élelmiszerek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása.

sajt

A tulajdonságaiban megegyező, valamint azonos árú kettő termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja. 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja, derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett felmérésből, amely több mint 500 ember megkérdezésével készült.

Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Ez idő alatt a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a magyar árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék.

A kutatás adatai szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a vásárlók számára a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése, valamint a védjegy jelenti. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév.

A felmérésből az is kiderült, hogy az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos, emellett a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is. Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeset választani, és akár 10 százalékkal többet fizetni érte. Leginkább a friss és a tartós élelmiszerek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása, tudtuk meg az MTI híréből.