fbpx

Kedves Olvasóink!

Írta: Sándor Ildikó - 2017 november 14.

A mezőgazdaság Magyarország gazdaságának egyik fő hajtómotorja, ami a GDP termeléséhez 3,8%-kal járult hozzá tavaly. Már a számokkal is sokan vitába szállnának, azzal pedig pláne, hogy ezt dinamikus fejlődésnek nevezzük-e. Az tény, hogy a fejlődés elsősorban a folyamatos gépberuházásoknak és fejlesztéseknek, az egyre magasabb felszereltségű, intelligens erő- és munkagépeknek köszönhető.

A technika soha nem látott mértékű fejlődésével párhuzamosan viszont évek óta arról hallani, hogy jelentős munkaerőhiánnyal küzd az ágazat. Komoly problémát okoz, hogy nincsen elegendő szakember, jelenleg például tizedannyi mezőgépészt foglalkoztatnak, mint amennyire szükség lenne. Az viszont bizakodásra ad okot, hogy ez a szakma egyre vonzóbb a fiatalok számára, s a pályaválasztás előtt álló diákok közül egyre többen választják ezt a területet továbbtanuláskor. Idén ősszel minden eddigi rekordot megdöntve 2700 mezőgépész diák kezdte meg tanulmányait.

Ez a pozitív irányú változás annak az országos összefogásnak, képzési és karrierprogramnak is köszönhető, amit a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége a Földművelésügyi Minisztériummal karöltve indított el 3 évvel ezelőtt. A 11 pontból álló program egyik fő eleme, hogy a diákok duális képzés keretében országszerte, több mint 30 szakiskolában nemcsak elméleti tudást szereznek, hanem a programhoz csatlakozott vállalatoknál akár 1-2 évnyi gyakorlati időt is eltöltenek.

Az agrárgépészek szívét a napokban viszont egész más esemény dobogtatja, gyakorlatilag már mindenki a hannoveri előzetes híreket lesi, a szerencsésebbek pedig a kiutazásukat tervezik. Mi is „csepegtetünk” a már kiszivárogtatott információkból, de ígérjük, a következő hónapban már a csapból is ez fog folyni.

Gondolva az ágazat többi szereplőjére, természetesen növénytermesztési és növényvédelmi cikkeink sem maradnak el, sőt állattartóink is kapnak állategészségügyi és takarmányozási információkat.

Sándor Ildikó főszerkesztő

Hasznos olvasást kívánok!