fbpx

Védelem teljes erővel, hogy ne a fagy szüreteljen

Írta: Szerkesztőség - 2021 április 09.

Az áprilisi, éjszakai faggyal küzdenek a gyümölcstermelők, miközben az aszály és a koronavírus-járvány is sújtja a mezőgazdaságot – mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatóján.

 

Védekezés a fagy ellen a barackosban
A mezőgazdasági termelők füstöléssel védekeznek a fagy ellen (Fotó: Kristóf Imre)

 

Tűz- és füstképzéssel lehet védeni az ültetvényeket

Az agrártárca ebben a helyzetben azt javasolja a gazdáknak, hogy az országos tűzgyújtási tilalom ellenére, tűz- és füstképzéssel védjék az éppen virágzásnak indult ültetvényeket, ugyanis a védekezés kivételt jelent a tilalom alól.

A gazdáknak kötelességük a tűz- és füstképzés előtt tájékoztatni a helyi tűzoltóparancsnokságot a védekezés módjáról. A mezőgazdasági termelőknek gondoskodniuk kell a tűz őrzéséről, a szükséges oltóanyagokról. Az égetés befejezését követően meg kell szüntetni az izzást, parázslást.

 

Egyelőre nem határozható meg a fagykár miatti terméskiesés mértéke

A miniszter arra kérte a termelőket, hogy mérjék fel a károkat, mert az idén is számíthatnak a kármentesítési alap támogatására.

Szakemberek szerint országos viszonylatban is jelentős kárt szenvedtek a kajszi- és őszibarack-ültetvények. Csak ott várható termés – a jelenlegi állapot szerint –, ahol aktív védekezést folytattak a gazdák.

 

A változékony időjárás károkat okozhat az agrárágazatban
A mezőgazdaság pár nap alatt megélte a nyarat, a telet és némi tavaszt is (Fotó: MTI/Varga György)

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése

Az elmúlt két hétben nyári, tavaszi, téli időjárás egyaránt előfordult. A visszatérő hajnali fagyok már nemcsak a korai gyümölcsfákat, hanem a többi csonthéjast is károsították. Az akár mínusz 10 fokot is elérő hideg főképp a déli, valamint a középső országrészben károsította a mandula, és a kajszi rügyeit. Mindkettő országszerte virágba borult már a múlt héten, és az őszibarack, a meggy, a cseresznye rügyei is sokfelé kipattantak, amikor hétfőn visszatért az erős hajnali fagy.

A kajszinál teljes virágzásban a mínusz 2,2 fok a kritikus hőmérséklet, mínusz 2,9 foknál 10 százalékos kár, míg mínusz 5,6 foknál 90 százalékos kár valószínű. A sziromhullás/terméskezdemény fázisában mínusz 0,8 foknál kezdődik a károsodás.

Őszibaracknál a zöldbimbós állapottól a virágzás kezdetéig tartó fázisban mínusz 2-3 fok a kritikus hőmérséklet. Teljes virágzásban mínusz 2,7 foknál valószínű 10 százalékos, mínusz 4,4 foknál pedig már 90 százalékos kár.

A talajhőmérséklet ugyanakkor elérte a tavaszi gabonák vetéshez szükséges értékeket.

 

A változékony időjárás károkat okozhat az agrárágazatban
Kevés a csapadék, március nagyon száraz volt, az áprilisi havazás és eső nem tudta pótolni a kiesést (Fotó: MTI/Varga György)

 

Csapadékszegény időszak

A repce, és a későn vetett, fejletlenebb búzaállományok igényelik a csapadékot. Esőre a magágy előkészítéshez, a növények csírázásához, keléséhez is szükség volna. Az elmúlt napok havazása nem enyhítette számottevően a szárazságot, a keleti országrészben viszont február óta sokfelé alakult ki tartós, a vetéseket károsító belvíz.

Az OMSZ szerint havazás csütörtök este még lehet, péntektől viszont száraz idő várható lassú melegedéssel, csak vasárnap fordulhat elő elszórtan kisebb eső.

A növényvédelmi munkákat továbbra is erős szél zavarhatja, főképp a Dunántúlon.

A hajnal pénteken még hideg lesz, de szombaton már csak a fagyzugos helyeken, és a száraz homokfelszínek fölött maradhat mínusz 2 fok alatt a hőmérséklet. Hétvégén 15-20 fok is lehet a legmelegebb órákban.

Jelentős csapadék csak a jövő héten várható, hétfő estig országszerte tovább szárad a felszínközeli talajréteg.

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc