fbpx

Országos szakmai napot rendezett a szegedi Gabonakutató

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 október 27.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. 2017. szeptember 5-én Kiszomborban tartott fajtabemutatót, ahol a kukorica, szója, takarmánycirok mellett az utóbbi évek egy jelentős fejlesztését: a napraforgó-nemesítési eredményeiket is prezentálták.

Az eseményen megjelent csaknem száz gazdálkodót Szarka Béla ügyvezető igazgató köszöntötte, aki ez év júniusától vette át a kft. irányítását.

A Gabonakutató Nonprofit Kft. a magyar mezőgazdaság egyik fontos intézménye, a hazai vetőmagkutatás és vetőmagtermesztés kiemelkedő zászlóshajója. Ezeknek a kiváló fajtáknak jogosan van helye a magyar mezőgazdaságban – hangsúlyozta megnyitójában Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központot (NAIK) megbízott igazgatója.

Az alkalmazkodás bajnokai

A Gabonakutató nemesítésének mind kukoricában, mind cirokban fontos iránya az aszálytűrés, többek között erről is beszélt előadásában Dr. Szél Sándor főosztályvezető, majd kitért a Gabonakutató kukorica- és cirokkínálatára is. – 2017 márciusában a Fajtaminősítő Tanács elismerte a GK Silostar hibridünket, amely GKT3485 néven szerepelt a NÉBIH siló kísérletekben. A hibrid elismerésével a siló hasznosításra tudunk kiváló ajánlatot tenni. A GK Silostar a NÉBIH fajta-összehasonlító kísérleteiben a standardokhoz viszonyítva 7%-kal nagyobb szárazanyagtermést adott, és az egy hektárra számított energiahozama átlagosan 20 GJ-lal volt több – mondta a főosztályvezető.

Sikeres növény a szója

A Gabonakutató Nonprofit Kft. szójanemesítése és -kereskedelme az eltelt alig 15-20 év alatt és különösen az utolsó évtizedben dinamikusan felível. Mára ez palettájuk egyik legsikeresebb növénye. A gyakorlati bemutatón Bácsi János területi képviselő ismertette a kft. kínálatát.

A Bahia jó talajokra, intenzív technológiához ajánlott középérésű szójafajta. Folyton-növő, erős bokrosodási hajlammal. Nem kell sűríteni, már 500 ezres tőszámon is maximális termést ad. Betegségekre nem fogékony, kiváló alkalmazkodóképességét mind az aszályos 2015. évben, mind pedig az intenzív, csapadékos 2016. évben is bizonyította.

A Pannónia kincse méltán az egyik legkedveltebb fajta, nem csak itthon, de külföldön is. Sikerének igazi titka kiváló alkalmazkodóképességében rejlik. Középérésű, ideális az ország klasszikus szójatermő területeire. Nem szükséges a fajtát túlsűríteni, már 500 ezer tő/ha beállt állományon is kiválóan terem, hiszen jól bokrosodik. Folyton-növő. Sikeresen termesztik dupla gabona sortávon, de ha a technológia megengedi, akár kukoricasortávon is kiugró termésekre képes, hiszen tökéletesen kompenzál. Betegségekre nem fogékony, ha a gyomirtásra odafigyelünk, legtöbbször nem igényel más növényvédelmi beavatkozást.

Végül, de nem utolsó sorban az érdeklődő gazdálkodók szemügyre vehették a Gabonakutató hosszú és kitartó nemesítési munkájának legújabb eredményét, a 2016 decemberében elismert GK Petrus CLP napraforgóhibridet, mely a NÉBIH kísérletek tanúsága szerint mind olajtermésben, mind olajtartalomban kiválóan teljesít. A GK Petrus CLP azonkívül, hogy egy új gyomirtási technológia alkalmazását teszi lehetővé, éréscsoportjában a maga 120 napos tenyészidejével a legkorábban érő hibrid, ezzel felhasználási területe is széles, akár másodvetésben is sikeresen termeszthető.

A szakmai napon egyértelműen érezhető a Gabonakutató Nonprofit Kft. elkötelezettsége annak érdekében, hogy valóban hogy piacképes hibridek kerüljenek köztermesztésbe.

Összeállította: Kalmár Nárcisz