Félegyházán is varázslat, ahogy „suttognak” a lovakkal

Borítókép
Félegyházán is varázslat, ahogy „suttognak” a lovakkal

Bár az édesapja először kinevette érte, Fekete Benő sohasem adta fel azt a gyerekkori álmát, hogy lovakkal foglalkozzon, közöttük éljen. Az ő esetében is igaz a mítoszok és a magyar népmesék egyik legbölcsebb tanítása: kitartással, szorgalommal és lelkesedéssel az álmok valóra válthatók. Benő hatalmas legelőin ma több száz szarvasmarha él ridegtartásban, és az ő hajtásuk, gondozásuk, terelésük ma már elképzelhetetlen Benő és sógora nagyszerű lovai nélkül. Aki Kiskunfélegyházán jár, nem a cowboy-hagyományok divatszerű majmolását látja, hanem az amerikai és magyar lovastradíciók ötvözését, az állattartás szép és okos megújítását, ami egyben a környék ökológiai sokszínűségének újjáélesztését is lehetővé tette.

3200 juhhal kezdődött

Az állatokkal való foglalkozás a Fekete-családban is több generációra tekint vissza. – Édesapám hatalmas birkaállományt tartott, miután a rendszerváltással lehetőségünk lett földeket vásárolni, bérelni, és növelni a legelőket. Nem volt konkrét célunk, csak az, hogy növekedjen a gazdaság. Volt idő, amikor 3200 magyar merino anyajuhot tartottunk 800 hektárnyi legelőn. A szakmai munkát jellemezte, hogy törzskos-előállítóként is sikeres volt a gazdaság – kalauzol kezdetekhez Fekete Benő, a Fekete Lovastanya tulajdonosa, aki nem tagadja: innen van neki is vénája az állattartáshoz. – Hároméves koromtól állatok között élek, el sem tudom képzelni az életem nélkülük. De azt is láttam, milyen fontos a tenyésztés célszerűségét szakmai szemmel látni, hiszen például mi is kerestük a lehetőségét minél jobb állományt minél nagyobb takarmányértékesüléssel megvalósítani.

Komolyan „marháskodni” paraszti logikával

Fekete Benő így a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán szerzett állattenyésztési szakmérnöki diplomát. – Csakhogy mire végeztem, hamar beláttam, hogy a juhtartással nem fog megtérülni a befektetett munka, idő- és energia-ráfordítás. Tudtam azt is, hogy ha édesapám egyszer kiöregszik az aktív munkából, akkor nem lesz, aki pótolja azt a szaktudást, odafigyelést, mert ahogy országszerte fogytak a birkaállományok, úgy fogytak a megbízható szakemberek is. Úgy emeltük a selejtezési rátát, hogy pár év alatt megszüntettük az állományt, és azután, vagyis a kétezres évekelején elkezdtem „marháskodni” – mondja tréfásan az állattenyésztő, aki ugyanakkor nagyon is komolyan és tudatosan fogott bele a munkába. – Bejártuk az országot, és végül Debrecenben és környékén felvásároltuk az összes magyar tarkát, amit akkor találtunk. Tudom, hogy ez így meglehetősen szakmaiatlan megoldás, de engem a cél vezérelt – mutat rá Benő. Nem tagadja, hogy finoman szólva is heterogén állomány kerekedett ki ebből a kampányszerű vásárlásból: betegségeiket, takarmányigényüket, betegség-ellenállóságukat és általános állapotukat tekintve nagyon eltérő példányok alkották az első gulyát.

Mennyit bír a tápos bika a szabadban?

Nem kellett tartani attól, hogy ez a heterogenitás gyengíteni fogja az általános képet? – adódik a kérdés, de Fekete Benő máris számít rá, és kapásból válaszol. – Kezdettől ridegtartásban gondolkodtunk, és bíztam benne, hogy a természetes körülmények, az ellenálló-képesség megerősödése végül az állomány állapotának a javulását hozza. Az egyszerű paraszti logikához folyamodtam, és igazam lett: megerősödött, egészséges és ellenálló lett az állomány, és a térségben a mi telepünk kapta meg először a 4-es szintű mentességet.

Így aztán a Fekete Lovastanyán maradt a ridegtartás is: az állatok kint születnek és cseperednek, még a fedeztetésbe sem avatkoznak be mesterséges beavatkozással, előválogatással. – Az első időszakban az állományszaporítás volt az elsődleges cél, egyáltalán nem válogattunk a tehenek közt, csak nőjön a gulya! Később persze kitűztük célul, hogy az erre a vidékre leginkább megfelelő húsmarhát fogjuk tenyészteni. Próbálkoztunk a charolais-vel, a limousine-nal és az angus-szal a keresztezésben, s végül leginkább a limousine-t találtuk megfelelőnek. Más kérdés, hogy az intenzív körülmények között nevelt bikákat az első időkben havonta kellett cserélni, mert nem bírták a gyűrődést. Az egyiknek a lába nem bírta, a másiknak a pénisze törött el, a harmadik legyengült, vagy izomlázuk volt, vagy betegek lettek, és így tovább. A nagyüzemi tenyésztelepeken csak a súlygyarapodás számít, de természetes viszonyok között, ahol a fedezés mellett még menetelni is kell az ivóvízért, a frissebb legelőrészekért, ott ezek a „mesterséges” bikák eleinte hamar csődöt mondtak. Idővel rájöttünk, hogy fiatalabb bikát kell venni, és folyamatosan „edzeni” kell őket a természetes erőnléthez, az extenzív gulyáink erejéhez...


A Fekete Lovastanya dobogós helyen végzett a Magyarország Legszebb Birtoka verseny Állattenyésztő kategóriájában és elnyerte a Média Díjat is, melyet Dudás Ervin, lapunk tulajdonos ügyvezetője adott át Fekete Benőnek

Ridegen is szépen nő

A Fekete-birtokon most 94%-os limousine–magyartarka-arány a cél. – Azért alakítjuk így, mert tapasztalataink szerint ezzel a keresztezéssel áll elő az a kondíció, ami bírja a hősokkos napokat, nagyon jó a takarmányértékesülési mutatója, jó a lábszerkezete – egyszóval szépen fejlődő, erős, gazdaságos, jól termelő változat – fejti ki Benő. Állataik a hatalmas, ma már összesen 1600 hektáros legelőterületeken 3-4 gulyába tömörülve járják a réteket. – Itt bizony öt-hat napba is beletelik, míg végzünk a vérvétellel – utal a 800-as állomány-öszszlétszámra a tenyésztő.

A limousine-magyartarka mellett foglalkoznak tenyészbika-előállítással is. – Ebben a blonde d’aquitaine keresztezéséhez folyamodtunk. Ahogy az előbb utaltam rá, nem találtam idehaza olyan tenyészetet, ami megfelelt volna az elképzeléseimnek, ezért választottam ezt a megoldást. Az volt a célom, hogy ridegtartásban jól produkáló állatunk legyen, erős immunrendszerrel, lábszerkezettel, szervezeti szilárdsággal, kellő erővel. Ez megvalósult, és szépen nőtt az állomány.

A huszártiszti álom

A családi gazdaság marhatartószegmensében Benő a sógorával, Kiss Tamás Gyulával dolgozik együtt, és az eredményes munka révén akkorára nőtt az állomány, hogy elérkezett az idő a gyerekkori álom és a munka összeegyeztetésére: a lovakkal való állatterelésre. – A ridegen tartott marhát kutya nem terelheti, mert a marha képes leölni. A borjú olyan ijesztő hangon sír, és úgy öltögeti a nyelvét, hogy arra az egész gulya fenyegető frontba tömörül... Ráadásul a marha okos állat: tudja, mik azok a helyek, ahová se a kutya, se az ember, de még a terepjáró sem tud bejutni. Így jött az ötlet, hogy akkor legyen a ló a mi munkatársunk – összegzi Benő. Ma sem tagadja, hogy az ötletét nem fogadta lelkes egyetértés a családban... – Kiskorom óta huszártiszt akartam lenni. Ezen ma már lehet mosolyogni, de jó édesapám azt sem értette, mit akarok a lovakkal, és szabályosan kinevetett. De nem kellett sok idő, hogy egyszer csak már ő hívjon telefonon: no, most aztán gyere, mert most rátok lesz szükség a lovaddal...!

Jelek és suttogások

Ha sok idő nem is kellett, de azért lement néhány mázsa széna a tehenek torkán, mire Benőék megtalálták a megfelelő lovat és stílust a szarvasmarhák tereléséhez. – A nagytestű, erős lovak nem elég gyorsak. A versenylovak nem elég erősek a sokszor egytonnás marhák irányításához. Aztán az angol stílus nem volt jó, a csikósok pedig nem marhát, hanem lovakat tereltek... Végül persze az észak-amerikai marhaterelőknél, a cowboyok lovaskultúrájánál kötöttünk ki: ők azok, akik olyan lovakat tenyésztettek és olyan technikákat fejlesztettek ki, amelyekkel hatékonyan, kíméletesen lehet dolgozni.

A Fekete Lovastanyán azóta is az úgynevezett quarter horse (’négyzázas ló’) dolgozik. Az észak-amerikai kontinens őslova ma világ egyik legnépszerűbb patás négylábúja: nemcsak izmos, mozgékony és intelligens, hanem nagyon gyors is – innen kapta a nevét, miután a mérföld negyedét kitevő 400 métert úgy teszi meg, hogy kirobbanó indulósebessége és sebességtartása is jó. És vajon „suttognak” is – ahogy a mézesmázos hollywoodi filmek sugallják? – kérdezzük Fekete Benőt. – A ló és persze a szarvasmarha is okos állat. Semmi misztikum nincs a „suttogásban”: a ló megérti, mit vár, mit kér tőle a gazdája-partnere, az ember, és tudja, hogy a gazdája jót akar neki, ellátja, gondját viseli, jól tartja. Amikor aztán dolgozni kezd a gulyában, kiderül, hogy a szarvasmarhával is értik egymást. A ló az embernél gyorsabban olvassa a marha mozgásának jeleit: tudja, merre akar mozdulni, felméri az erejét, a szándékait, a sebességét. Úgyhogy onnantól, hogy megmutattam a lónak, melyik állatot kell a karámba terelni, már el is engedem a szárat, már csak a nyeregbe kapaszkodom, és a ló magától irányítja a tehenet, mint a legügyesebb skót terelőkutyák...

A sokszínű természet visszatérése

Az idilli összhang nemcsak a szarvasmarhatartásban és a lovakkal való együttműködésben alakult ki, hanem a szabadtartás eredményeként a farmon ökológiai harmóniában is. – A szerves trágyától először egyre több lett a féreg, a giliszta a talajban. Aztán megjelentek a legyekre a seregélyek, de olyan tömegben, mint a felhők. Aztán más madarak is, rágcsálók jöttek, őket követték a rókák és a nyulak is nagy számban – sorolja derűsen Benő. Nyulak a rókák közé? – kérdezünk vissza a laikusok értetlenségével. Igen, mert a gyakori szabadföldi ellések nyomán ottmaradó placenta olyan kiadós táplálék a rókapopulációknak, hogy ritkábban „fanyalodnak”, azaz vadásznak a nagyfülűekre. – Végül egy nap a madármentők jöttek, hogy a területen kialakítanának egy mesterséges fészekvázat, ahol egy a környéken megmentett(?) sas kaphatna helyet. Mire odaértünk a kinézett fához, már ott állt a kész fészek...! Azóta két sascsaládunk is van, amik évente fialnak. Ha kalapban megyek ki, és nem ismerik fel, hogy ember vagyok, meg is tudom lesni őket – zárja a kört a farmvezető.

Amiért megéri

– Küzdelmes a farm fenntartása, az állattartás és a tenyésztés, de szeretjük. Azt hiszem, szeretjük a küzdelmességét is – mondja Fekete Benő, amikor a gazdaság kapujához kíséri a riportert. Ennél frappánsabban talán nem is lehetne megfogalmazni az értelmes hivatás és a szép élet szenvedélyét. Végül még azt is megtudom, hogy a farmon nemcsak turisztikai és hobbicélú, hanem terápiás lovaglást is biztosítanak. Egy sérült, szívbeteg kislány például itt folytatja a műtét után is, és a terapeutái szerint a békés, erős és kedves állatok közelsége egyértelműen elősegíti a kis beteg gyors felépülését, fejlődését.

 

 

 

Tartalom közti banner a cikk végére
no