fbpx

A Szentlőrinci Gazdanapok margójára

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 augusztus 26.

Az augusztus első hétvégéjén megtartott Szentlőrinci Gazdanapok – amelynek díszvendége ez alkalommal Székelyföld volt – a szeszélyes időjárás ellenére az elmúlt esztendőnél is több látogatót vonzott.

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ által immár huszonhatodik alkalommal megrendezett mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításon minden eddiginél több, 450 kiállító mutatta be szolgáltatásait, termékeit, miközben testközelből voltak láthatók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek is. S bár a hétvége időjárása eléggé szeszélyes volt, a rendezvények közül egyedül a mezőgazdasági gépek szombati szántóföldi bemutatója maradt el.

– Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan a mezőgazdasági gépforgalmazók, állattenyésztők és az ezekhez kapcsolódó tevékenységet folytató cégek és élelmiszeripari vállalkozások, valamint őstermelők, kistermelők, kézművesek mutatkoztak be a vásár három napja alatt, amelynek során nemcsak egymással cserélhették ki tapasztalataikat, de a termékeiket megvásárlókkal is közvetlen párbeszédet folytathattak a kiállítók. Ezekből a találkozásokból később akár üzleti kapcsolatok is születhetnek majd – emeli ki a vásár egyik legfontosabb eredményét Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Kitért arra is, hogy az idei vásár minden szempontból sikeres volt, ugyanis a kiállítók száma meghaladta a korábbi esztendőkben megjelentekét, valamint az elmúlt évinél is többen látogattak ki a Gazdanapokra a szeszélyes időjárás ellenére is.

Szólt arról, hogy a megnyitót követően a Kistermelők Házában megrendezett szakmai tanácskozás középpontjában az agrárfinanszírozás, valamint a helyi gazdaság és a vidék jövője állt, ami egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara agrár-szaktanácsadók részére szervezett akkreditált program is volt. Ezen belül is kiemelt helyen szerepelt az eredményes ökológiai gazdálkodás a digitális agrárstratégiában és a precíziós gazdálkodásban elfoglalt szerepe.

A tanácskozás keretében jelentették be, hogy már megszületett a kormányhatározat a Digitális Agrár Stratégia megvalósításáról. A jövőben várhatóan a végrehajtásához szükséges rendeletek is napvilágot látnak, amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a gazdálkodók létrehozhassák a digitalizációhoz szükséges eszközparkjukat. Egyebek mellett ehhez kapcsolódóan elhangzott: ahhoz, hogy ezt a gazdálkodók majd eredményesen is tudják alkalmazni, elengedhetetlen feltétel, hogy a saját gazdaságukról minél több adattal rendelkezzenek – termésszerkezet, üzem, termékpálya –, mert csak ezek ismeretében lesznek képesek jelentősen növelni bevételeiket. E mellett fontos az is, hogy ne csak az eszközt és az ezek alkalmazásához szükséges tudást kapják meg, hanem szolgáltatásként a folyamatos segítséget is. Éppen ezért a szaktanácsadók ilyen irányú képzése szintén elengedhetetlen a stratégia sikerességéhez, valamint az is, hogy a gazdálkodáshoz szükséges adatok egységes rendszert alkossanak.

Elsődleges célunkat, hogy a vásáron a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mellett mind nagyobb hangsúlyt kapjon a hazai termékek népszerűsítése, is elértük, s egyben azt is, hogy idén is a szakmaiság jól ötvöződött a könnyed kikapcsolódással. Ennek jegyében kezdjük meg napokon belül a huszonhetedik Szentlőrinci Gazdanapok előkészítését – zárja értékelését Pohl Marietta.

A Szentlőrinci Gazdanapokon évről évre elismerik és jutalmazzák azokat a kiállítókat, akik kiemelkedőt nyújtottak a hazai mezőgazdaságban, illetve élelmiszeriparban, és hozzájárultak a magyar vidék fejlődéséhez, hagyományaink őrzéséhez. Így volt ez a 2019-es XXVI. Szentlőrinci Gazdanapokon is, ahol számos díjat osztottak ki!

A díjazottak listája az alábbi linken érhető el: itt!

A XXVI. Szentlőrinci Gazdanapok részeként a vásár harmadik napján (2019. 08. 04.) tartották az immár hagyományos Traktoros ügyességi versenyt. Idén is szép számmal jelentek meg az amatőr és gyakorlott traktorosok, akik a lovas pályán felállított akadályok között mérhették össze ügyességüket.

Az idei Traktorosverseny helyezettjei:
1. helyezett – 00:31.34 – Egyed Rajmund
2. helyezett – 00:33.27 – Szekeres Balázs
3. helyezett – 00:35.59 – Veszelovszki István

Nemzeti Vágta előfutama a 26. Szentlőrinci Gazdanapokon! (2019. 09. 04.)

A szigetvári Zrínyi vitézek és a siklósi huszárok hagyományőrző bemutatója nyitotta a Szentlőrinci Vágta előfutamát. A döntő futamok eredményei:

Felnőttek:

  1. Kővágószőlős – Bagonyi Gergely – Déva Szándék
  2. Decs – Schvarzenbart Bálint – Korona Tangó
  3. Tapolca – Pék László Lajos – Bin Sadi P

Kishuszárok:

  1. Üllő – Homolovics Klaudia – Dynamite
  2. Kalocsa – Veszelovszki Réka – Mózes
  3. Nyúl – Marczali Laura – Csabi

A felnőttek versenyében mindhárman, a kishuszároknál csak a győztes kvalifikált Budapestre.

Forrás: Szalai Kornélia
Fotók: Dittrich Éva