fbpx

Nyugodtan mehetünk a bevásárló listánkkal a boltba

Írta: Szerkesztőség - 2020 december 11.

Semmi nem veszélyezteti a hazai élelmiszerellátást, az a koronavírus-járvány második hulláma idején is biztosított. Az üzletek, piacok nyitva vannak, ünnepi kínálattal és árubőséggel állnak a vásárlók rendelkezésére. Egyedül az idősek idősávjára és a járvány miatti egyéb óvintézkedések betartására kell odafigyelni.

 

A mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatok értékesítési lehetőségei szűkültek

Ennek oka a HORECA szektor leállása, a közétkeztetés visszaesése, de az adventi vásárok és egyéb karácsonyi rendezvények elmaradása szintén negatív hatással van az élelmiszerek értékesítésére.

 

Lista

Mit is kell venni? (Fotó: Barna Ferenc)

 

Azonban ezek egyáltalán nem jelentik a lakossági élelmiszer beszerzés, az év végi ünnepek előtti bevásárlás lehetőségeinek visszaesését.

A gazdaság működőképessége és a munkahelyek megtartása érdekében hozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az élelmiszer előállításban érintett vállalkozások nem álltak le, termelésük folyamatos. Sőt, az iskolai és üzemi konyhák részleges működése miatt bizonyos területeken túlkínálat is lehet.

 

A bevásárlások szempontjából a legfontosabb korlátozások

Az esti kijárási tilalommal összhangban elrendelt boltzárásra, és a 65 év felettiek számára fenntartott idősávokra kell figyelemmel lenni a vásárlóknak. Az üzletek és a vásárcsarnokok, csakúgy, mint a hagyományos és a termelői piacok az intézkedéseknek megfelelő időben nyitva vannak. Ünnepi kínálattal és árubőséggel állnak a vásárlók rendelkezésére.

A tavaszi járványhelyzetben a kiskereskedelemben sok helyen teremtették meg az online rendelés és a házhozszállítás feltételeit. A tömegek elkerülése érdekében ezeket a lehetőségek most is adottak, remélhetőleg sokan veszik igénybe.

 

A tejtermékek területén sem várhatók ellátási gondok

A bevásárlási dömping december 15-e körül tetőzik, tej, vaj, tejföl és sajt jellemzően ezekben a napokban kerül legnagyobb mennyiségben a fogyasztók kosarába. A baromfi- és sertéságazat esetében sem kell ellátási problémákra számítani. Minden fajról elmondható, hogy van elegendő termék, illetve alapanyag a vágás és feldolgozás szinten tartásához. Csirke- és pulykahús mellett lesz elég pecsenyekacsa, sovány és hízott liba is a boltokban éppúgy, mint sertés- illetve malachús valamint virsli és más húskészítmény.

 

tojás

Friss, alföldi tojás (Fotó: Barna Ferenc)

 

A tojásfogyasztás, -felhasználás a karácsonyi időszakban a legjelentősebb, idén várhatóan keresletingadozás sem zavarja a piacot. Nem lesz akadálya annak sem, hogy a megszokott karácsonyi sütemények az ünnepi asztalra kerülhessenek. Lesz minden alapanyag a házi sütéshez, de jelentős péküzemi, sütőipari és cukrászati kapacitások is várják a vásárlók és a vállalkozások bejgli, kalács és más karácsonyi ajándékokra leadott rendeléseit.

 

A viszonylag alacsony mértékű hazai halfogyasztás többszörösére nő karácsony környékén

Ez komoly kihívást jelent a haltermelők, a halászok és a kereskedők számára, de ismerik évek óta ezt a tendenciát. A halászlé, a rántott vagy sült hal a legtöbb magyar család ünnepi asztalán megtalálható. Hosszú évekre visszatekintve nem volt gond a kínálattal, ez idén sem lesz másként. A vásárlók a haltermékek széles választékát megtalálhatják a piacokon, a vásárcsarnokokban és az üzletek polcain.

Fontos, hogy az élő vagy friss hal beszerzése közvetlenül az ünnep előtti napokon gyakran hosszú ideig tartó sorban állással jár. Ez időt és türelmet igényel, miközben a járványügyi szabályokat is be kell tartani (maszk viselés, távolságtartás). Friss halaink megtisztítva, néhány hétre minden gond nélkül eltárolhatók a mélyhűtőben. Ilyen rövid idő alatt sem frissességükből, sem élvezeti értékükből nem veszítenek.

Kár lenne lemondani a karácsonyi halételekről, vagy bármelyik ünnepi fogásról, de nagyon fontos, hogy vásárlás közben is vigyázzunk másokra és önmagunkra.

Forrás: NAK, sajtóközlemény