fbpx

Főállású őstermelők 2011. évi társadalombiztosítási szabályai

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 08.

A mezőgazdasági őstermelő akkor biztosított, illetve akkor kötelezett járulékfizetésre, ha a reá irányadó nyugdíjkorhatárig hátralévő idő és a már megszerzett szolgálati idő együttesen legalább 20 év, kivéve: az őstermelői tevékenységet közös igazolvány alapján folytató kiskorú személyt és a gazdálkodó család kiskorú tagját, az egyéb jogcímen – ide nem értve a Tbj. 5. § (1) bekezdésének g) pontja és a (2) bekezdése szerinti – biztosítottat, a saját jogú nyugdíjast és az özvegyi nyugdíjban részesülő személyt, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.

– A járulék bevallása és befizetésének határideje: A járulékokról az előírt adattartalommal negyedévente – negyedévet követő 12-ig – a 1158. számú nyomtatványon, elektronikus úton bevallást kell benyújtania az állami adóhatóság részére, és ezzel egyidejűleg kell azt megfizetnie. A foglalkoztatónak nem minősülő biztosított mezőgazdasági őstermelő nem kötelezett a bevallás és adatszolgáltatás benyújtására, ha a tárgyévet megelőző évben bevétele nem volt. A foglalkoztatónak minősülő egyéni vállalkozónak és mezőgazdasági őstermelőnek az általa foglalkoztatott biztosítottak adó, járulék és egyéb adataira vonatkozó bevallását a 1008-as számú nyomtatványon kell teljesítenie. (Ha a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozónak, illetve a mezőgazdasági őstermelőnek nincs foglalkoztatottja, akkor nem kell a 1108. sz. bevallást beadnia, viszont erről nyilatkoznia kell a NY számú „Nyilatkozat” benyújtásával.) A bevallás benyújtásával egyenértékű, ha az adózó az adóhatóság által rendszeresített NY számú elektronikus űrlapon nyilatkozik, hogy a bevallás benyújtására az adott időszakban azért nem került sor, mert adókötelezettsége nem keletkezett.

– A járulékalap számítása: A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 30/A. § (1) bekezdése szerint a mezőgazdasági őstermelő – ideértve a tevékenységét a tárgyévben kezdő mezőgazdasági őstermelőt is – a minimálbérnek megfelelő összeg után fizeti meg a társadalombiztosítási járulékot, az egészségbiztosítási járulékot és a nyugdíjjárulékot (tagdíjat). A törvény 30/A. § (2) bekezdése szerint viszont az a mezőgazdasági őstermelő, akinek e tevékenységéből származó, a tárgyévet megelőző évben elért bevétele nem haladja meg a nyolc millió forintot, az őstermelői tevékenységből származó bevétel 20 százaléka után 10,0 százalék nyugdíjjárulékot is magában foglaló nyugdíjbiztosítási járulékot, és a 19. § (3) bekezdésében meghatározott 4%-os mértékű természetbeni egészségbiztosítási járulékot fizet. A nyolc millió forintos bevételi összeghatár számításánál figyelmen kívül kell hagyni a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított, egyébként bevételnek számító támogatást. A fentiek alapján a nemzeti vagy uniós támogatás összegét csak a nyolcmilliós összeghatár számításánál kell figyelmen kívül hagyni, vagyis annak eldöntésekor, hogy az őstermelő a minimálbér, vagy a bevételének 20 százaléka után fizet járulékot. Ha az őstermelő bevételének 20 százaléka a járulékalap, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerint bevételnek minősülő támogatás (például az Szja tv. 2. számú mellékletének I/5. pontja szerinti egységes területalapú támogatás) összege után is fennáll a járulékfizetési kötelezettség. Azon támogatások után azonban, amelyek adóalapba nem tartozó bevételnek minősülnek, nem kell járulékot fizetni.

A fizetendő járulékok összegének számítása:

– Akinek az előző (2010) évi e tevékenységből származó bevétele nem haladja meg a 8 millió forintot (folyósított támogatás nélkül), az a bevétel 20%-a után köteles: 10,0 % nyugdíjjárulékot és 4% természetbeni egészségbiztosítási járulékot fizetni.

– Akinek a bevétele a 8 millió forintot meghaladja, vagy a tevékenységét a 2011. évben kezdi meg, továbbra is a minimálbérnek (2011.évre 78.000.- Ft) megfelelő összeg után kell megfizetnie a járulékokat. A fizetendő járulékok mértéke:

– nyugdíjbiztosítási járulék 24%, a nyugdíjjárulék pedig 10,0 %, összességében 34,0 % a minimálbér után a nyugdíjbiztosítási alapba befizetendő összeg.

– a munkáltatói egészségbiztosítási járulék 3%, a munkavállalói pedig 7,5%, összességében 10,5 % a minimálbér után az egészségbiztosítási alapba befizetendő összeg.

Mindkét esetben lehetőség van magasabb összegű járulékalap vállalására. A magasabb összegű járulék vállalásáról a tárgyév első negyedévére vonatkozó járulékbevallásában nyilatkozik a termelő az illetékes adóhatóság felé.

– A nem biztosítottak által fizetett egészségügyi szolgáltatási járulék: havi fizetendő összege 4.950.- Ft/hó összegről 5.100.- Ft/hó összegre nőtt.

Krenovszkyné Lovász Andrea