fbpx

OGY – A kormányzati munkában kiemelt figyelmet kap a vidék- és agrárfejlesztés

Írta: - 2014 július 11.

OGY - A kormányzati munkában kiemelt figyelmet kap a vidék- és agrárfejlesztésBudapest, 2014. július 10., csütörtök (MTI) – A kormányzati munkában az elkövetkező időszakban kiemelt figyelmet kap a vidék- és agrárfejlesztés; ez már a kormányalakítás során körvonalazódott Orbán Viktor miniszterelnök döntése alapján – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának budapesti ülésén.

Lázár János azzal kapcsolatban, hogy a terület a Miniszterelnökséghez került, elmondta: a miniszterelnökségen elismerik azt a munkát – és annak eredményeit -, ami az elmúlt négy évben ezen a területen a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) folyt, de a magyar vidéki társadalom szempontjából a most következő hét év kiemelt jelentőségű lesz.

Több mint ezer milliárd forint áll rendelkezésre a fejlesztések elősegítésére, a vidéki társadalom felzárkóztatására, integrációjára, az esélyegyenlőség megteremtésére, valamint a különböző gazdasági lehetőségek kihasználására. Nem mindegy, hogy ez a jelentős forrás miként kerül elosztásra, azt széles körben kell hozzáférhetővé tenni – húzta alá Lázár János.

A miniszter utalt arra, hogy az előző uniós költségvetési ciklusban a vidéken felhasználható fejlesztési forrásokhoz csak kevesen juthattak hozzá a forráskoncentráció miatt. Ezen kívánnak most változtatni. Ez volt a fő oka annak, hogy a miniszterelnök úgy döntött, hogy ezt a területet közvetlenül szeretné felügyelni a miniszterelnökséget vezető miniszter segítségével. „Távol szeretné tartani a különböző nagyüzemi lobbikat e forrás felhasználásától, amiben nem voltunk sikeresek az elmúlt hét esztendőben” – fűzte hozzá.

Lázár János úgy vélekedett: „ez az utolsó lehetőség arra, hogy a vidéken zajló nagyon negatív társadalmi folyamatokban ezeket a forrásokat az eddigieknél igazságosságosabban, méltányosabban, jobban, hatékonyabban lehessen felhasználni.”

A miniszter szerint ok-okozati összefüggés van a hátrányos helyzetű vidéki településeken és térségekben zajló negatív folyamatok és a korábban lezajlott forráskoncentráció között. A miniszter jelezte: éppen a felzárkózás segítése érdekében más forrásból – például az operatív programokon keresztül is segíteni kívánják a vidék fejlődését. Ez utóbbira az élelmiszeripar fejlesztését szolgáló 200-300 milliárd forintos forrást említette.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára többek között arról beszélt, hogy saját elképzelései egybeesnek a kormányzati szándékokkal, a vidék iránti nagyfokú elkötelezettséggel. Magyarország gerince a vidék, a vidék gerince a mezőgazdaságág, a mezőgazdaság gerince pedig a kis- és közepes vállalkozásokban lelhető fel – mondta.

A vidékfejlesztési forrásokat oda kell eljuttatni, ahol a legnagyobb szükség van rá – húzta alá. Ezért új eljárásrendet alakítanak ki a miniszterelnökségen a forrásokhoz való hatékony hozzáférés érdekében. Szakítanak a bürokráciával, és hatékony, gyors átlátható és átjárható rendszert építenek ki, amelynek legfontosabb célja a munkahelyteremtés és a versenyképesség növelése.

Mindennek a megvalósításához pedig megfelelő feltételeket biztosít, hogy a fejlesztési források egy helyen, a Miniszterelnökségen kaptak helyet. Megemlítette: a vidékfejlesztési államtitkárság vidékre, Kecskemétre való költöztetését „január 1-jétől kívánjuk kivitelezni”, jelenleg is zajlanak az ez irányú felmérések. Hozzátette: ez a lépés szimbolikus jelentőségű is, mivel a döntéshozatal közelebb kerül azokhoz, akiket szolgálni kíván.

MTI 2014. július 10.