fbpx

Fordulat az őszi káposztarepce gyomirtásában

Írta: - 2017 június 19.

Magyarországon a repce a 4. legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk. Jól és magas áron eladható, korai értékesíthetősége révén jelentősen hozzájárul az adott gazdaság likviditásához és jövedelmezőségéhez. Ugyanakkor a nagy szántóföldi kultúrák közül a legnagyobb ráfordítással termeszthető nyereségesen. A vegetációs időszaka igen hosszú (10-11 hónap) ez alatt folyamatos jelenlétet, nagy szakértelmet, hozzáértést igényel.

Az elmúlt 10-15 évben a repce termesztéstechnológiája több lényegi ponton is érdemben változott. Az extenzív termesztést felváltotta egy igen intenzív technológia. Ennek köszönhetően folyamatosan nő a termésátlag, és az évjáratok negatív hatásai is mérséklődtek.

Az elmúlt évek vizsgálati bebizonyították, hogy az őszi káposztarepce maximális terméspotenciáljának kiaknázásához az őszi időszak megfelelő menedzselése elengedhetetlen. Az ősz folyamán biztosítanunk kell a repce folyamatos, zavartalan fejlődését úgy, hogy közben a túlfejlődést elkerüljük.

Az intenzív technológiában a fajtarepcék termesztése gyakorlatilag megszűnt, helyüket a hibridek vették át. Ennek következtében az optimális vetésidő előbbre: augusztus végére, szeptember legelejére tevődött (a repce nem őszi vetésű növény). Alacsonyabb tőszámmal (200-250 ezer termőtő/ha) termesztjük, valamint a sűrű soros vetések háttérbe szorulnak, és helyettük, mellettük egyre terjednek a 38-45-50-76 cm (strip-till) sortávolságú technológiák.

A fent említett változások a repce gyomnövényeire is kedvező hatással vannak. Ebben a helyzetben a repce gyomirtása egy átgondolt, összetett feladat, ami már az előveteménynél kezdődik. Az elővetemény (általában kalászos) gyomirtására ne használjunk a repcére esetleg káros utóhatással rendelkező készítményt! Sajnos nem sok ilyen van.

Tarlóhántás után a tarlóápolást vegyszeresen, glifozáttal végezzük el! A tarlón történő gyomirtás még mindig a legolcsóbb és leghatékonyabb eljárás, különösen csapadékos nyáron az árvakelés és az évelő gyomok ellen is.

A repce a vetés utáni 1-2 hónapban gyakorlatilag gyomelnyomó képességgel nem rendelkezik. A fordulópont 4-6 (inkább 4) leveles állapotban következik be, a gyomos 4 leveles repce már jelentős termésveszteséget szenved el. A korai gyomosodás kihat az egész vegetációra. Így a legfontosabb feladat a gyomkonkurencia minél korábbi kiiktatása. Erre leghatékonyabbak a korai posztemergens technológiák, a repce 2-4 leveles állapotában a gyomok kelő-2-4 leveles fenológiájáig elvégzett kezelések.

Erre a feladatra kínál megoldást a KITE új repcegyomirtási csomagja, a Salsa* 75 DF + Ikarus**. A két készítmény nemcsak kiegészíti egymást, hanem szinergistaként viselkedik. A szinergizmus legmarkánsabban a pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) és a tyúkhúr (Stellaria media) esetében nyilvánul meg.

Csomag tartalma (10 ha):

  • Ikarus** 3 liter,
  • Salsa* 200 g,
  • Trend* 2 liter.

Ikarus** (40 g/l aminopiralid, 80g/l pikloram, 240g/l klopiralid)

Az Ikarus** jól használható az őszi káposztarepce 2-4 leveles állapotában a korai gyomosodás kikapcsolására, amikor a gyomnövények tömegesen a kultúrnövénnyel együtt kelnek. A magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 leveles, a ragadós galaj (Galium Aparine) 1-3 levélörvös állapotában, a mezei acat (Cirsium arvense) a tőlevélrózsás állapotában a legérzékenyebb a készítményre.

Salsa* 75 DF (750g/kg etametszulforon metil)

A Salsa* olyan posztemergens herbicid, mely kiváló hatékonyságú a kétszikű gyomnövények, köztük a nehezen irtható fajok ellen is, pl. a serbforrasztó zsombor (Descuraina sophia), vadrepce (Sinapis arvensis), mezei tarsóka (Thlaspi arvense). Továbbá kiváló szelektivitással rendelkezik, ezáltal nem kell tartanunk az esetleges fitotoxicitástól, valamint alacsony dózisával kevésbé terheli a környezetet.

KITE által javasolt növényvédelmi technológia

A csomagot a repce 2-4 leveles fenológiai állapotától lehet kijuttatni. A kijuttatás időzítésében a gyomok fejlettsége a meghatározó, mivel a csomag egyáltalán nem fitotoxikus. A megfelelő hatékonyság érdekében legalább 10 °C fok szükséges.

A magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 leveles állapotban a legérzékenyebbek a készítményre. Amennyiben a gyomok fejlettsége (sebforrasztó zsombor, pásztortáska) meghaladta ezt a fenológiai állapotot, érdemes a Salsa* dózisát 20 g/ha-ról 25 g/ha emelni.

A magról kelő egyszikű gyomok (beleértve az árvakelésű gabonát is) ellen szükséges a repcét szuperszelektív egyszikűirtóval kezelni.

Gyomirtáson túl az ősz folyamán figyelmet kell fordítani a kártevőkre (repcedarázs álhernyója, különböző bolhafajok), és időben (4-8 levél) végezzük el a regulátoros kezeléseket, különös figyelmet fordítva az egyes vegyszerek keverhetőségére.

Az így menedzselt repce ősz végére homogén, zárt állományt alkot, a gyökérnyak átmérője eléri vagy meghaladja az 1 cm-t, a gyökérzet legalább 30 cm mélységig lehatol. A csúcsrügyek viszont maximum 2-2,5 cm vannak a talajfelszíntől. Amennyiben ezt elértük, akkor megtettünk mindent az ősz folyamán annak érdekében, hogy aratáskor magasabb termésadatokat lássunk a hozamtérképeken.

Szerző: Hadászi László
fejlesztési és szaktanácsadási igazgató, KITE Zrt.

*A Salsa és Trend a DuPont márkaneve
**Az Ikarus a Dow AgroSciences márkaneve