fbpx

A libások padlót fogtak, és azóta sem keltek fel

Írta: - 2021 március 02.

A madárinfluenza tavaly szinte megfelezte a lúdállományt. Több év kellene a talpra álláshoz, de nem tudni, megkapja-e ezt az esélyt az ágazat.

 

napos liba
Idén jobb évünk lesz? (forrás: img.index.hu)

 

Nem jöhettek a naposok

„Befűtve az ól, a vitaminos víz bekészítve. Erre nem engedték a napos libát letelepíteni, visszafordíttatták velem a szállítmányt. A nyáron telepített madarakat viszont csak egyszer lehetett tépni, két fosztásom kiesett. Fele jövedelmünk sem volt tavaly” – sorolja a tavalyi év keserveit egy libatartó az egyik déli megyében. Ő az év felében csirkézik, a másikban meg libázni szokott. Mivel a naposok telepítése nem a megszokott ütemben zajlott, a csirkéből is felborult a rend. Hogy ne essen ki az év első pár hónapja, most tömőalapanyagot hizlal elő 9 hetes korig, és ezt követi majd a fosztós liba. Ki tudja, azzal ismét visszaáll minden a régi kerékvágásba, bizakodik a nyugdíjas termelő. Mivel két fiát maga hajtotta el a gazdaságból, hogy „normális” életet éljenek, pontosan tudja, hogy ha ő bedobja a törölközőt, akkor ezek az istállók az enyészeté válnak.

 

A fele állomány odalett

A KSH adatai szerint tavaly decemberben 6,4 százalékkal tartottunk kevesebb baromfit, mint egy évvel azelőtt. Libából mindössze az 54 százalékát vágtuk a 2019. évi mennyiségnek, kacsából pedig a 69 százalékát. Ehhez képest csirkéből 5,4 százalékkal nőtt a vágóhídra kerülő mennyiség. A magyarázat egyszerű: madárinfluenza. A következménye drámai: a libaágazat a padlón maradt, képtelen magához térni. Mint az a NAIK AKI jelentésben közreadott grafikonokból is látszik, a kacsaszektor tavaly novemberben már hozni tudta a szokásos vágási számokat, az állomány csaknem felét elveszítő libások viszont év végéig sem jöttek helyre.

 

liba-kacsa

 

Jól látszik, hogy a lúdágazatban az április az emelkedés hónapja lenne, ehelyett meredek zuhanás indul az állományokban. 2019-ben 6,3 millió liba készült el, 2020-ban viszont csak 3,4 millió. Tavaly áprilisban a világ legfertőzöttebb államának számítottunk: az Állategészségügyi Világszervezetnél (OIE) számontartott összes új H5N8-es esetet, szám szerint 122-t, mind Magyarországról jelentették. Ezen felül csak 4 db H5N5 esetet regisztráltak a kínai Tajpej tartományból.

 

madarinfluenza

 

Már nem lesz jobb

A helyzet nyárra normalizálódott, mentes státuszunkat szeptember elején kaptuk vissza az Állategészségügyi Világszervezettől (OIE). Idén januárban azonban újra kezdődött az egész, előbb az ország nyugati, majd déli részén is megjelent a vírus. Az ország lúdállományának 37%-át Hajdú-Bihar megyében, a kacsák 61%-át Bács-Kiskun megyében tartják. Februárban már nem jelentettek nálunk új eseteket, ezért március elsején a Nébih feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzeteket. Hazánk madárinfluenza-mentes státuszát legkorábban 2021. május 23-án nyerheti vissza. A veszély azonban továbbra is fennáll. Most így fest az európai madárinfluenza-térkép. Északi és keleti szomszédainknál is ott tombol a kór.

 

madarinfluenza