Mindent az őszi káposztarepce kór- és károkozóiról

Az őszi káposztarepce betakarított területe országos szinten 300 000 hektár körül alakul az elmúlt évek viszonylatában. Termésmennyisége a 2020-as adatok alapján éppen meghaladta a 2 800 kg-ot hektáronként, de sokkal jellemzőbb a 3 000 kg feletti érték. A klímaváltozás okozta viszontagságok azonban a repcére is nagy hatással vannak.

A rendszeres és hosszan tartó csapadékhiány okozta rossz kelés vagy növekedés hatással van arra is, hogy az alapvetően jövedelmező kultúra védelme érdekében milyen növényvédelmi kezeléseket éri meg alkalmazni. Növényegészségügyi szempontból főleg a rovarkártevők okoznak nagyobb fejtörést, vannak azonban betegségek is, melyek időnként nagymértékben jelennek meg a területeken.

Fehérpenészes rothadás

Kórtani szempontból meghatározó betegsége a repcének a széles gazdanövénykörrel rendelkező fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum). A kórokozó kimagasló termésveszteségért és minőségromlásért tehető felelőssé, többek között fertőzi a vetésforgóban rendszeresen részt vevő napraforgót, de szójára és dohányra is veszélyt jelent. Világszerte elterjedt betegség, több száz gazdanövényt tudhat magáénak. A fertőzött egyedek szárán barna, megnyúlt foltok alakulnak ki. Jellegzetes tünet ezenfelül a szár belsejében és kívül, az alapi részen kialakuló fehér micéliumszövedék, valamint a belső részekben kifejlődő, szabad szemmel is jól látható, akár 10 mm-es nagyságot is elérő szkleróciumok. A repce becői a késői fertőzés következtében kifehéredhetnek. A betegség jelentősége abban rejlik, hogy rendkívül széles körben elterjedt a kórokozó, valamint szkleróciumainak köszönhetően hosszú ideig életképes marad a talajban, ezek segítségével vészeli át a téli időszakot. A telelés ezenfelül fertőzött növényi maradványokon is megvalósul, micéliumoknak köszönhetően. A kórokozó terjedése történhet micéliumok és aszkospórák közreműködésével is, ez attól függ, hogy a kultúrnövény mely részét érinti. A fertőzés szempontjából kedvező körülmény a csapadékos, mérsékelten meleg időjárás. A betegség kialakulásának kedveznek a mélyfekvésű területek, valamint a kórokozó felszaporodását segíti elő, ha az adott területen egymást követő években ugyanazt a növényt termesztjük.

Védekezés

Érdemes kerülni a monokultúrás termesztést, valamint más, a kórokozó gazdanövénykörébe tartozó kultúra sem szolgál megfelelő előveteményként, különösképpen, ha volt példa a Sclerotinia fertőzésre. Ilyen esetekben érdemes élni az akár 5 éves vetésváltás lehetőségével is. Talajaink egyre inkább fertőzöttek szkleróciummal, aminek oka a helytelen vetésforgó alkalmazása. A hatékony védekezés mindenképpen a megelőzés. Mivel a fertőzési nyomás jelentősen a talajból eredeztethető, a szkleróciumok élettartamának csökkentése is hasznos lehet. Erre a célra alkalmazhatóak olyan készítmények, melyek hiperparazita gombákkal (Coniothyrium, Trichoderma, Gliocladium, Sporidesmium) lépnek fel a telelőképletek ellen. A sikeres nemesítés eredményeképpen rendelkezésre állnak a fehérpenészes rothadásnak ellenálló hibridek, így fajtaválasztáskor érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni.

Szkelróciumok

Szintén általános jelentőséggel bír az őszi káposztarepcét károsító fómás levélfoltosság és szárrák (Phoma lingam, Leptosphaeria maculans). A fóma már ősszel megjelenhet a repcetáblákon. Eleinte jellemzően nem okoz nagy károkat. A fiatal, akár még szikleveles növények levelein kerek, fakó foltok keletkeznek, melyeken kis fekete pontok, piknídiumok figyelhetők meg. A korai fertőzés a levelek részleges elvesztését eredményezi, ez azonban ritkán veti vissza jelentősen a növényt a fejlődésben. A korai fertőzésnek inkább később van jelentősége.

Fómafertőzés (fotó: Lepres Luca)

A szár alapi részén tavasszal fekete, besüppedő, úgynevezett rákos foltok keletkeznek, melyek mentén a növények könnyen megdőlnek. A fertőzés következtében keletkező sebeknél romlik a növények víz- és tápanyagszállítása, ezért gyakran kényszerérés és a növény pusztulása is bekövetkezhet. Előfordulhat, hogy a becőkből a magok is kiperegnek. Erős fertőzés esetén a sötétbarna foltok egészen a virágzati tengelyig felérhetnek.

A szeles, csapadékos időjárás kedvez a betegség terjedésének. Az ivartalan spórák felelősek a kórokozó járványszerű terjedéséért. A betegség számára kedvező a mérsékelten meleg, csapadékban gazdag időjárás. A kórokozó fertőzött növényeken és tarlómaradványokon vészeli át a telet, micéliumok és az apró fekete piknídiumok segítségével.

Fóma ellen a fertőzés megelőzésével lehet leghatékonyabban védekezni. Ha betegség nagy intenzitással jelentkezik a területen, érdemes legalább 4 évet várni az újabb repce vetésével. A fertőzött növényi maradványok mély beszántása javasolt, valamint fóma esetében is tapasztalható a hibridek fogékonyságában különbség, így érdemes rezisztenseket választani. A nagyon korai fertőzés ellen alkalmazható a gombaölő szeres csávázás, amit indokolt esetben állománykezeléssel is ki lehet egészíteni.

A repce egyik leggyakrabban előforduló betegsége az Alternaria brassicola, melyet repcebecőrontóként is ismerünk. Nem okoz kimagaslóan nagy termésveszteséget, de feltűnésére szinte mindig számítani lehet. A fertőzött növény becőin sötét foltosodás figyelhető meg. A fekete foltok apróra összezsugorodnak, a becők is felnyílnak, a magok kiszóródnak belőlük. A leveleken az alternáriára jellemző koncentrikus barna foltok jelennek meg, súlyos esetben idő előtt le is hullhatnak. A betegség jellemzően fertőzött növényi maradványokon marad életképes, de a vetőmagon is képes fennmaradni. A korai, vetőmagból induló fertőzés a fiatal növények pusztulását eredményezi. A kórokozó számára kedvező a meleg, párás időjárás.

Érdemes kerülni a túlzott nitrogénkijuttatást, mert az a szövetek fellazulását eredményezi. A növény ellenálló képességét javíthatjuk, ha biztosítjuk számára az optimális és harmonikus víz- és tápanyagellátást. A fertőzési nyomás csökkenthető, ha a beteg növényi maradványokat mélyen a talajba forgatjuk, nem hagyunk árvakelést, egészséges és ellenőrzött forrásból származó vetőmagot vetünk. A korai fertőzés kialakulása ellen védelmet nyújt a gombaölő szeres csávázás, szükséges esetben később állománykezelés is elvégezhető.

Az őszi káposztarepcében károsító rovarokról is érdemes említést tenni. Igazán nagy károkat tud okozni a repcebecő-gubacsszúnyog (Dasineura brassicae). A gubacsszúnyognak évente akár 6 nemzedéke is kifejlődhet. Bábként telelnek a talajban, néhány centiméteres mélységben. Telelést követően április folyamán párzanak, majd a petéket a becőkbe rakják, a repcebecő-ormányos, repcefénybogár-rágások vagy mechanikai sérülések nyomán.

Repcebecő-gubacsszúnyog imágója és lárvák (forrás: csalomoncsapdak.hu)

A becő belsejében hemzsegő lárvák a magvakat fogyasztják. Az ilyen károsított becő héja a belső rágás következtében megsárgul, továbbá fonnyad, idő előtt felreped, és a még sértetlen magok is besárgulnak, kihullanak belőle. A lárvák fejlődésük végéhez érve kiesnek a becőkből, és a talajban földkamrában bábozódnak be. Ugyan több nemzedékük fejlődhet ki évente, azonban a repce szempontjából az első és második számít. Károsításukra júliusig számíthatunk. Az első generáció bábozódását követően nem is kel ki mindegyik, vannak egyedek, amik nyugalmi állapotban maradnak a földkamrában, és itt várják meg a következő év tavaszát.

Repceormányos, károsítás közben (fotó: Menyhárt Anna)

Az áttelelő nemzedék monitorozására csapdák alkalmazhatók. A hagyományos sárga tál is használható, szelektívebb megoldás azonban a táplálkozási attraktánst használó Csalomon csapda, mely a hím és nőstény egyedeket egyaránt vonzza.

Repceszár- és repceormányos imágók (fotó: Menyhárt Anna)

A repcebecő-gubacsszúnyog kártétele gyakran jár együtt a repcebecő-ormányoséval (Ceutorhynchus assimilis), mely világszinten elterjedt kártevő. A kifejlett imágó gyakran megrágja a leveleket, előfordul, hogy a szárban és a bimbókban is kárt tesz, nagy problémát azonban nem ezzel okoz. A gubacsszúnyoghoz hasonlóan a lárvák a becő belsejében a magot fogyasztják. A károsodott termés kényszerérés következtében felreped, és a magok is kihullanak belőle. Az egynemzedékes faj tavasszal repül a repcetáblákba, és az imágók kezdik meg a táplálkozást. A becők megjelenésével egy időben, április-május folyamán kezdik meg a nőstény egyedek a peték lerakását az ormányukkal a becő falán ejtett lyukba.

Az imágók egy becőtermésbe jellemzően 1-2 tojást helyeznek csak el. A lárvák fejlődésük során eleinte a magkezdeménnyel, majd a maggal táplálkoznak, jellemzően három darabot fogyasztanak el ez idő alatt. Jelentőségüket tovább fokozza, hogy a korábban említett repcebecő-gubacsszúnyog bejutása a becőbe jellemzően az ormányos rágásának nyomán történik. A lárvastádium végéhez érve az egyedek kirágják magukat a becőkből, és a talajban bábozódnak. Ezt követően, nagyjából 2 hét elteltével előjönnek az imágók, és nyár végéig, amíg telelni nem vonulnak, különböző keresztesvirágú növényekkel táplálkoznak. Kedvező számukra a meleg és csapadékban gazdag időjárás. Száraz talajba nehezebben ássák be magukat.

A gubacsszúnyoghoz hasonlóan előrejelezhetők sárga tálas módszerrel, de a hálózás is megfelelő. Őszi káposztarepcében a virágzást megelőzően és virágzáskor lehet szükséges védekezni ellenük. A védekezés idejét tekintve fontos körültekintően eljárni a szerválasztással és a kijuttatás idejének meghatározásával kapcsolatban. A méhekre való tekintettel mindenképpen rájuk nem vagy mérsékelten veszélyes növényvédő szert szükséges alkalmazni, és a kezelést a csillagászati naplemente előtt 1 órával szabad csak megkezdeni.

Gyakori látogatója a repcetábláknak a repceszárormányos (Cheutorhynchus quadridens) is. Az imágók tavasszal táplálkozva a leveleken és a száron kisebb lyukakat rágnak, majd a levelek főerén ejtett nyílásba helyezik a petéiket. A lárvák kezdetben a levélnyélben és a főerekben rágcsálnak, ami a levelek lehullását okozza. Az idősebbek a repce szárát odvasítják. A fiatal bogarak a becőt is megrágják, majd telelni vonulnak. Évente egy nemzedéke fejlődik, a kifejlett lárvák a talajban bábozódnak. Külön védekezni ellene nem szükséges, a repcefénybogár ellen alkalmazott védekezés megfelelő. Megjelenésük csapdával előrejelezhető.

Repceszárormányos kártétele (fotó: Menyhárt Anna)

A repcefénybogár (Meligethes aeneus) a kultúra egyik leggyakoribb kártevője, amelynek számára a hideg idő okozta elhúzódó virágzás rendkívül kedvező. A korábbiaktól eltérően a fénybogár esetében az imágó felel a kártételért. A még bimbós repcét virágporért túrja szét, valamint tojásrakás céljából lyukakat is ejt rajta. Károsítása következtésben a bimbók lehullanak.

Repcefénybogár (fotó: Menyhárt Anna)

A repcefénybogárnak évente 1 nemzedéke fejlődik, imágója nem a táblában, hanem annak közelében, ruderális területeken, árkokban, avarban telel. Áprilisban virágport keresve kezdetben gyomokon és más keresztesvirágúakon táplálkozik. A nőstény imágók a petéiket a tápnövények porzóira helyezik, akár több egyed is egyszerre. A lárvák kelésére a peterakástól számított 4 nap elteltével lehet számítani. Jellemzően virágporral táplálkoznak, majd fejlődésük végéhez érve a talajban bábozódnak. Az új imágók a nyár folyamán keresztesvirágúak virágaiból fogyasztanak, majd telelni vonulnak.

Ugyan a hűvös, csapadékszegény időjárást nem kedveli, az elhúzódó virágzás azonban hosszabb táplálkozási ablakot biztosít számára. Előrejelzése sárga tálas módszerrel és növényvizsgálattal is történhet. Az egymást követő száraz tavaszok jelentősen csökkentik az állományt, ilyenkor nagy kártételre nem kell számítani. Indokolt esetben, nagy körültekintéssel, állománykezelést lehet végezni ellene.

Kálmán Anna Léda