Mielőtt a szántóföldön gyomszabályozásba (és nem gyomirtásba) kezdünk, nem árt tisztában lennünk a gyomnövény fogalmával, amely Ujvárosi szerint a következő: „Szántóföldeken gyomnak nevezünk minden növényt, amelyet nem vetettünk, hasznot nem hoz, és jelenléte káros azzal, hogy a vetett növény elől elfoglalja a helyet, vagy felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét. Ez a meghatározás érvényes a kerti es szőlőkultúrákra is.”
1. ábra A kukorica egyik veszélyes gyomfaja a kakaslábfű Fotó: internet
2. ábra Az utóbbi évek nagy ellensége a parlagfű Fotó: Takács Attila
Meghatározó szántóföldi növény
A kukorica Magyarország egyik meghatározó szántóföldi növénye, átlagos évben 1,2 millió hektáron termesztik. A kukorica kapásnövény, tág térállású, így nem tudja felvenni a versenyt az évelő és a magról kelő T4-es gyomok ellen, ezért mindenképpen szükséges a tervszerű emberi beavatkozás. Számos vizsgálat és gyakorlati eset igazolja, hogy gyomirtás nélkül a kukorica nem termeszthető sikeresen. A gyomosság mértéke és a kukorica termésdepressziója között ismert az összefüggés. Szántóföldi vizsgálatok szerint a gyomirtás nélkül termesztett kukorica termésátlaga a kontrollhoz viszonyítva csupán 23,5%-ot ért el. Az 1. számú táblázatban látható, hogy miként változott a gyomflóra összetétele a szántóföldeken 1950 és 2008 között. A parlagfű a 20. volt, ma már az első helyen áll, a csattanó maszlag a 101. volt, napjainkban a 7. a rangsorban. A legérdekesebb és egyben a legnagyobb veszélyt magában rejtő gyomfaj a fenyércirok, melynek rezisztens populációi is vannak.
Az utolsó országos gyomfelvételezés (2008) adatai alapján a kukoricaterületeken a leggyakoribb és legveszélyesebb gyomnövények a következők: a kakaslábfű (1. ábra), a parlagfű (2. ábra), a fehér libatop és a szőrös disznóparéj. Gyakori gyomnövény ezeken kívül a muharfajok (3. ábra), a kölesfélék (4. ábra), a csattanómaszlag és a vadkender (5. ábra), a napraforgó árvakelés, a keserűfűfélék, a selyemmályva, a szerbtövisfajok, és a pokolvar libatop (6. ábra). Az évelő gyomnövények közül a leggyakoribb a fenyércirok (7. ábra), a mezei acat, az aprószulák és a selyemkóró.
3. ábra A muharfajok magas magprodukciója jelenti az egyik problémát. Fotó: Takács Attila
4. ábra A partiköles a monokultúra terméke. Fotó: internet
5. ábra A csattanómaszlag és a vadkender régiónként okoz gondot. Fotó: Takács Attila
6. ábra A pokolvarlibatop felszaporodását is a mértéktelen herbicid használatnak köszönhetjük. Fotó: Takács Attila
7. ábra A fenyércirok lassan leküzdhetetlen ellenféllé válik. Fotó: Takács Attila
A mechanikus gyomirtás előnye a költség- és környezetvédelmi pozitívumaiban rejlik, azon kívül, a talajfelszín megmunkálásával javítjuk a talaj vízmegtartó képességét és élénkítjük a talajéletet.
A kukorica különböző célú termesztése és a gyomosodás között rendkívül szoros összefüggések mutathatók ki. A silókukoricának termesztett táblákon – a magasabb tőszám miatt – mérsékeltebb gyomosodással kell számolnunk. A vetőmag előállítására szánt kukoricatáblákon a növények kis mérete és az apasorok letermelése miatt erős nyári vagy nyárutói gyomosodás következhet be.
A csemegekukoricával bevetett területeken nagyobb gyomborítottságra kell számítani, részben azért, mert a növény kistermetű, másrészt élelmezés-egészségügyi szempontok miatt a jó hatású herbicideket kizárták az alkalmazásból.
Látható, hogy az agrotechnikának nagy szerepe van a gyomfajok visszaszorításában. Az egyik fontos agrotechnikai elem az elővetemény, az éveken keresztül monokultúrás táblákon, a fenyércirok, a kakaslábfű, a partiköles felszaporodásával kell számolni. E fajok egy részében már kialakult bizonyos hatóanyagok elleni rezisztencia, ami azzal jár, hogy a maximális dózis kijuttatásával sem sikerül a táblákról a kellő mértékben eltüntetni e fajokat. A kukorica állománysűrűsége is befolyásolja a gyomviszonyokat.
A hektáronként 70 ezer tőnél sűrűbb kukoricaállományban látványosan lecsökken a gyomborítottság, ezen belül is a fénykedvelő fajok szorulnak vissza. A kijuttatott nitrogénműtrágya-dózisok nemcsak a kultúrnövény számára hasznosak, hanem a gyomfajok növekedésére is pozitív hatással vannak. Így ezzel a gyomnövényeket trágyázzuk és juttatjuk előnyhöz.
A kukoricatáblák gyomnövényzetére természetesen a gyomirtási technológiák, ezeken belül is a vegyszeres gyomirtás van a legnagyobb hatással.
A kukorica vegyszeres gyomirtását hazánkban négy évtizede kezdték. Az elmúlt 40 év gyomflóra-változtató hatását ma már jól nyomon követhetjük, mert világosan kirajzolódnak a tendenciák (1. táblázat). A hazai gyomflóra változása összefügg az egyes időszakokban kijutatott herbicidhatóanyag-típusokkal.
1. táblázat: Tíz gyomfaj borítottsági változása 1950 és 2008 között.
A kukorica gyomirtásában az agrotechnikai, a mechanikai és a vegyszeres védekezési módokat integráltan alkalmazzuk. A kukorica gyomosodását több tényező befolyásolja, mint például a művelési mód, a vetésváltás, az alkalmazott agrotechnika, a növényápolás és a vegyszeres gyomszabályozásban kijutatott készítmények.
A kukorica gyomfajait meghatározza az előveteménye, a tábla előélete, vízháztartása, lejtése, az előző években alkalmazott gyomszabályozási technikák kivitelezése. A kukorica vetése általában április közepén kezdődik és elhúzódhat egészen május végéig. Ez azt is jelenti, hogy a vetés előkészítés talajmunkáival a korábban kicsírázott (T1-T2) vagy kihajtott gyomnövényeket mechanikai úton is szabályozni tudjuk.
A korai, áprilisi kukoricavetésekben még ott lehetnek a T3-as fajok, azonban a később vetett táblákon már a T4-es csoport tagjai dominálnak. A talaj kötöttsége és humusztartalma és a pH-értéke is hat a gyomnövényzetre. A kötöttebb és humuszban gazdagabb talajokon és a 6-7 pH közötti tartományban nagyobb a gyomborítottság.
Három, jól elkülöníthető szakaszt figyelhettünk meg a kukorica-gyomflóra változásában.
Az 1950-es évek elején-közepén bevezetett atrazin és 2,4–D tartalmú herbicidek az egyébként vegyes összetételű gyomegyüttesben nagymértékű szelekciót eredményeztek. Az atrazin használatnak és a tartós monokultúra számlájára írható az egyéves és évelő fajok borítottságának ugrásszerű megnövekedése. Ennek hatására a kakaslábfű és a fenyércirok a kukoricában az országos gyomdominancia-sorrend első helyére került már az 1970-es években, és ezt a pozícióját azóta is tartja.
A második szakaszt az atrazinrezisztens biotípusok kialakulása jellemezte az 1970-80-as években. Egyik évről a másikra alakultak ki a szőrös disznóparéjnál, majd később más gyomfajoknál is atrazinrezisztens biotípusok. Ennek eredménye lett a szőrös disznóparéj borítottságának nagymértékű megnövekedése, amit bizonyítnak az ebben az időszakban elvégzett országos gyomfelvételezési adatok. 1950-ben a disznóparéj a 11. helyen állt az országos gyomdominancia-sorrendben, míg ma a 2. helyen áll.
A harmadik szakaszra a karbamid-típusú herbicidekre kevésbé érzékeny, egynyári kétszikű gyomfajok felszaporodása volt a jellemző az 1980-90-es években. Ezek a fajok elsősorban a karbamid-típusú herbicidekkel kezelt napraforgó-, szója-, burgonya- stb. területeken szaporodtak fel. Ide sorolható a parlagfű, amely a korábbi országos gyomdominancia-sorrend 15. helyéről a 4. helyre került.
A klasszikus gyomnövényeken kívül a kultúrnövények árvakelése is problémát okoz a kukoricatáblákon, napjainkban a napraforgó árvakelése elleni küzdelem jelenti a legnagyobb gyomproblémáját.
Ma a szántóföldi növénytermesztés legnagyobb gondot okozó csoportja a gyomok sokasága. Sajnos a túlzott és alkalmanként rossz dózisban kijutatott herbicidek több kárt okoztak, mint hasznot. Ma, amikor sorra jelennek meg a herbicid-rezisztens gyompopulációk, fontos az okszerű növényvédőszer-használat mellett az integrált növényvédelem régi elemének, a mechanikai gyomszabályozásnak a használata.
A szántóföldi kukoricatermesztésben a teljesség igénye nélkül a következő hatóanyagok állnak a rendelkezésére a 2019. 01.03.-i adatok szerint.
Takács Attila
Növényorvos
