fbpx

Ennyi is elég, hogy szeressük a hazait

Írta: Kohout Zoltán - 2019 március 06.

Gondolta volna valaha, hogy nemcsak a luxuséttermek és sokcsillagos hotelek séfjeinek a menüjét érdemes megkóstolni?

szakács

A mindennapok séfjei

Márpedig érdemes azokat a szakembereket is megismerni, megversenyeztetni és főztjüket gusztálni, akik a gyermekeinknek, párunknak, kollégáinknak – és adott esetben persze nekünk is – főznek az év durván 220-230 napján. És éppen ezért érdemes elismerni is ezt a szegmenst – ezt a célt is szolgálja a vidám rövidítéssel elnevezett Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ). A 2019-2020-as megméretésre május 23-ig nevezhetnek olyan, 3+1 fős csapatok, amelyek tagjai között legalább egy 35 éven aluli.

szakács

Egészségeset hazaiból és nettó 550-ből

A verseny menüje ezúttal a hagyomány és a megújulás jegyében elkészített nyári ételek lesznek. A csapatoknak 3 fogásos – előételből vagy levesből, főételből és desszertből álló –, felnőtt étkezőknek szánt menüt kell megtervezniük. A menüsorok egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó (zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom) lesz, míg az előírt alapanyagok között, a méz mellett, a hazai nyári, friss idényzöldségek és idénygyümölcsök közül kell felhasználni legalább kettőt. De nem csak kötelezően felhasználandó, hanem tiltott alapanyagok is vannak. E körben az édesítőszerek, az ízfokozók, az élelmiszer-színezékek, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyagok szerepelnek. Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatja meg az egy étkezőre jutó nettó 550 forintot.

A versenyt a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezi.

A verseny nevezési határideje május 23-a. A versennyel kapcsolatos további részleteket a versenykiírás tartalmazza.