fbpx

Év végén gyorsult az áremelkedés üteme

Írta: Szerkesztőség - 2021 január 21.

Tavaly novemberben a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 7,2%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ennek alapja a növénytermesztési és kertészeti termékek 15,5%-os drágulása, valamint az élőállatok és állati termékek árának átlagosan 6,2%-os csökkenése – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető adatokból.

  1. évben az áprilisi és májusi után a novemberi volt a harmadik legmagasabb drágulási ütem.

 

Alma

Az alma olcsóbb lett (Fotó: Pixabay)

 

A növénytermesztés jellemző mutatói is többségben felfelé mutatnak

A növényi termékek áremelkedését az ipari növények 23,4%-os emelkedése mellett a gabonafélék árának 19,9%-os és a gyümölcsök árának 14,9%-os növekedése táplálta, miközben a zöldségfélék átlagosan 0,6%-kal drágultak, a burgonya felvásárlási ára pedig 24,5%-kal alacsonyabb volt az előző novemberinél.

A gabonafélék között a búza ára 22,7%-kal, a kukoricáé 25,7%-kal volt magasabb novemberben, mint egy évvel korábban.

A paprika 18,9%-kal, a paradicsom felvásárlási átlagára még ennél is nagyobb értékben, 45,2%-kal volt magasabb tavaly, mint az előző év novemberében. Az uborka ugyanezen mutatója 34,0%.

 

Grafikon

A termelési volumen- és árváltozás (Forrás: KSH/MTI)

 

A vöröshagyma 10,1%-kal a sárgarépa 17,1%-kal, a petrezselyemgyökér viszont csak 4,9%-kal drágult. A termesztett gomba ára 46,3%-kal szökött feljebb, a fejeskáposztát viszont 7,8%-kal olcsóbban adták a termelők.

A burgonyából több lett betakarítva az elmúlt évben, mégis 11,2%-os árcsökkenés volt tapasztalható ennél a terméknél.

A körte 62,1%-kal drágult, az alma viszont 4,7%-kal olcsóbb lett a 2019 novemberi áránál.

 

Grafikon

A mezőgazdasági termékek árának alakulása az utolsó három évben (Forrás: KSH/MTI)

 

A sertéstenyésztők rosszul jártak

Az élő állatok felvásárlási ára 10,8%-kal alacsonyabb volt tavaly novemberben, mint egy évvel azelőtt, az állati termékek átlagos árszintje mégis 4,1%-ot emelkedett.

Miközben a vágó sertések felvásárlási ára 22,2%-kal, a baromfiké 3,7%-kal csökkent. A vágó marha felvásárlási ára azonban 12,7%-kal, a juhé 31,0%-kal emelkedett.

A tehéntej felvásárlási ára 2,5%-kal emelkedett, a tojásé 9,8%-kal csökkent, a méz ára viszont 22,9%-kal szökött feljebb egy év alatt tavaly novemberig.

Forrás: MTI/KSH