fbpx

Célirányos fajtaválasztás egy-egy bemutató után Kiskunlacházán (is)

Írta: Szerkesztőség - 2013 december 16.

A fajtatulajdonosokkal való jó kapcsolat mellett korántsem csak az agrárium szeretete vagy a szakmai közönség vendégül látása a motiváció egy-egy szántóföldi bemutatón. Mi a mozgatórugója egy fajtabemutató házigazdájának?

Sokéves tapasztalat áll mögöttem, mindig is szerettem fajtabemutatókat szervezni, aminek a legfőbb oka a kíváncsiság.

Hiszen szó szerint első kézből szerzett tapasztalatokról van szó, magunk termeljük, már eleve a saját termőföldi adottságainkon bizonyíthatnak a fajták, így a következő szezon egy-egy vezető hibridje/fajtája már nem is kérdéses az üzemi területeinken.

Egy alkalommal viszont pont a házigazda maradt le a vetőmagról?

Valóban. Két évvel ezelőtt bizonyított a mi parcelláinkon a Caussade Semences Trismart tritikáléja.

Üzemi méretekben is nagyon jól termett, a környékbeliek is csodájára jártak, de a bemutató után is sokan érdeklődtek az eredményeink felől.

Ez lett a „vesztünk” is, mert mire észbe kaptunk, az összes vetőmag elfogyott, többségében a nálunk látottakra hivatkozva.

 

 

Bak Ferenccel, a Kun-Farm Kft. termelési vezetője

 

 

Közel 1.600 hektáron gazdálkodnak, ebből több mint 500 hektáron őszi búzát, 200 hektáron cukorrépát, évjárattól függően kb. 100 hektáron repcét termelnek.

A 400 hektárnyi napraforgó viszont még egy ekkora gazdaságban is jelentős arányt jelent.

Gondolom, mindegyik kultúrában végeztek saját fajtakísérleteket az idén is.

Természetesen. Ebben az évben 105 kukorica, 64 napraforgó, 42 cukorrépa és összesen 81 repce fajta vizsgázott a parcelláinkon.

A fajtatulajdonosok között vannak már „öreg motorosok” és újak is, egész fajtaszortimenttel rendelkezők és egy-egy fajtával bemutatkozók egyaránt.

A fajták száma függ a nemesítőházak hazai jelenlététől, aktivitásától és persze a fajták tulajdonságaitól is.

Említi a hazai jelenlétet. Az Ön által említett tritikálé fajtatulajdonosa több mint 50 éve van a nemzetközi piacon, hazai forgalmazója – a Caussade Semences Hungary Kft. – nem először szerepelt az ön fajtasorai között.

Két évvel ezelőtt 2 Caussade búzát tettünk be a fajtasorba, ezek a Sobbel és a Sorrial voltak.

Mindkettő igazolta, hogy 8 t/ha feletti termésükkel – jó minőségű malmi búzák, amelyek még a homokos talajainkon is kiválóan teremnek.

A Trismart tritikálé sikerét már említettem, azt a fajtát – még üzemi termesztésben viszont szeretnénk látni a közeljövőben.

Az idei évben a Caussade sikerét, és egyben a saját napraforgó termesztésünk sikerét is a hagyományos gyomirtású Dalia jelentette.

A fajtasorban első helyen végzett, 46 q/ha termésével 15%-kal megelőzte a 2. helyezett hibridet.

Üzemi termesztésünkben is 28 q volt a termésátlaga, ami a gyengébb minőségű homokfoltos, meliorált területeink 16-39 q/ha-os átlaga alapján, ezen a talajon kifejezetten jónak számít.

Gazdaságunkban mi elsősorban Clearfield® napraforgókat termesztünk, de a termelő társak is tudják, ez döntés és technológiai váltás kérdése.

A Caussade portfóliójában is találhatóak Clearfield® napraforgók, az Imeria, Fushia és a Klarika hibridek.

A hagyományos gyomirtási technológiát választók viszont az idén biztosan a Dalia paramétereit jegyzetelték a bemutatónkon, de nálunk már annak is hagyománya van, hogy a betakarítási adatokat is elérhetővé tesszük az érdeklődőknek, hiszen azok a számok bizonyítanak igazán.

 

DALIA CS

  • hagyományos hasznosítású
  • középkorai érésű
  • olajtartalma 48-49%
  • ezer kaszat tömege 60-70 g
  • hektoliter tömege 41-42 kg/hl
  • tányérok telítettsége 95-98%
  • szára alacsony: 150-160 cm, tehát hidas traktorral művelhető
  • jól alkalmazkodik a különböző talajtípusokhoz (ezt Kiskunlacházán is bizonyította)
  • szádorrezisztens
  • a peronoszpóra 100, 703, 710-es rasszaival szemben rezisztens
  • Phomopsis, Phoma, Tányér Scleritonia, Szártő Sclerotinia gombafertőzésekkel szemben toleráns
  • optimális növény sűrűsége a tenyészidőben 50-55.000 termőtő/ha

Alacsony szármagassága mellett, termésmennyisége meghaladhatja a hagyományos magasságú napraforgók termésszintjét.

Betakarítása gazdaságos, energiatakarékos, mivel vágása után kisebb mennyiségű szármaradvány található a területen.

A Caussade Semences Hungary Kft. fontosnak tartja, hogy megfeleljen a technológiai kihívásoknak, a partnerek, mezőgazdasági termelők, forgalmazók és agráripari területen dolgozók által elvárt magas szakmai és minőségi követelményeknek.

Ennek köszönhetően termékportfóliójuk mindenki számára lehetőséget kínál a legoptimálisabb fajta kiválasztásához.

Érdemes megtekinteni honlapjukat (www.caussade-semences.hu), aminek segítségével ellátogathatnak az eseménynaptárukban feltüntetett fajtabemutatóikra, hogy személyesen is meggyőződhessenek növényeik számos előnyéről.

A beszélgetés tanulságaként levonható, hogy a fajtabemutatók elősegítik a célirányos fajtaválasztást.

Ez a tudatosság pedig elengedhetetlen feltétele a sikeres betakarításnak.