fbpx

Új helyen a Dow nemesítés

Írta: Szerkesztőség - 2014 október 09.

A Dow Chemical Company 1950-ben alapította a Dow AgroSciences mezőgazdasági divíziót, ahol kutatás, fejlesztés és termelés egyaránt folyik. A cél azóta is ugyanaz: fenntartható kémiai és biológiai megoldásokkal a termesztett növények teljesítményének növelése, a növények genetikai tulajdonságainak javítása és a kártevők elleni hatékony védekezés megoldása. Röviden és tömören: vetőmag és növényvédelem.

A világszerte 8.000 alkalmazottat foglalkoztató Dow AgroSciences-nál minden negyedik munkatárs a kutatás-fejlesztésben tevékenykedik, és ez a kutatómunka ma már több mint 40 országban folyik. A szegedi 21 kolléga ezt a nemesítési munkát erősíti.

A szegedi állomás az alapvető kutatás-fejlesztéssel foglalkozik, kukoricára és napraforgóra koncentrálva – foglalta össze az új létesítmény feladatát Dr. Erdei Imre, a Dow AgroSciences Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Mindehhez a legkorszerűbb szántóföldi eszközök – 8-soros vetőgép, két iker kombájn – és NIR, valamint NMR analízissel történő laboratóriumi beltartalmi vizsgálatok is rendelkezésükre állnak.

Sebességváltás embriómentéssel

Minden egyes hibridet egy európai hálózatban, hosszú éveken keresztül, intenzíven tesztelnek, hogy célzottan, az adott régiónak legjobban megfelelő fajtát tudják kiválasztani. Mivel az első keresztezésektől általában 8-10 év szükséges egy hibrid kinemesítéséhez, az idővel kell egy nemesítőnek versenyeznie leginkább: egyrészt az időjárással, másrészt a nemesítési munka hosszú intervallumával, az eredmény beigazolódásával. A nemesítési siker kulcsa Szegeden is a legmodernebb nemesítési módszerek és innovatív technológiák alkalmazása, mint például molekuláris marker használata, di-haploid módszer vagy az infravörös közeli spektroszkópia alkalmazása. A szegedi nemesítők ún. embriómentést is végeznek, amivel lerövidítik a nemesítési folyamatot, így egy tél alatt akár három generációt is fel tudnak nevelni, ezzel gyorsabban tudják előállítani az új hibrideket a piac számára.

Az embriómentés egy biotechnológiai folyamat, amikor a még talpon álló napraforgó tányérból kiszedik a vetőmagszemeket, fertőtlenítik, hántolják és kontrolált körülmények között elvetik (növénynevelő, üvegház). Így mikor az anya- és apanövények még javában a táblában vannak, már az új növények is fejlődnek. Az Európában egyedülálló technológiát Pajti Katalin, a szegedi állomás vezetője ismertette.

A kezdetektől működő napraforgó és kukorica nemesítési programok mára már kiegészültek olyan részlegekkel, mint a termeltetés-kutatás és a vetőmagszaporítás.

A szegedi bázissal működő hibridkukorica nemesítési program sikeresen ötvözi a kontinentális éghajlatra már előzőekben, Európában nemesített vonalak jobb szárazságtűrését, az anyacég által előállított stabilabb és nagyobb hozampotenciállal rendelkező vonalakkal.

Új szempont: szívbarát olaj

A helyi napraforgó nemesítési programban észak-amerikai és argentín genetikai források egészülnek ki az európai portfólióval, mégpedig az olaj beltartalmának változtatásával.

Az olajos növények nemesítési programja a magas termésátlag elérése mellett az olaj beltartalmának egészségesebbé tételével innovatív módon közelíti meg a növényi olajok dinamikusan változó piacát. Az egészséges olaj program Észak- és Dél-Amerikában már több mint 10 éve az élelmiszeripar aktív része. Ezen olajok márkaneve összefoglalóan az Omega-9.

Az Észak-Amerikai élelmiszeriparban már elterjedt szívbarát olajok legújabb generációja mind napraforgóból, mind repcéből előállítható. Az Omega-9 olajok az emberi szervezet számára káros transzzsírsavaktól teljesen mentesek, a telített zsírsav tartalmuk pedig a legalacsonyabb.

Az egészség jegyében nemesített egyedi napraforgó hibrid bevezetése a következő 5 évben történik.

Az új 3300 négyzetméteres növénynemesítő állomást mintegy 600 millió forintból hozták létre 50 százalékos uniós támogatás mellett. Az épület egyik különlegessége a funkcionális szerkezete, ahol a nemesítési munka menete alapján, a legkézenfekvőbb elrendezésben követik egymást a különböző színnel is megkülönböztetett munkafolyamatok helyszínei. Az ünnepélyes megnyitót követő bejáráson a növénynemesítési, kutatói munkába a beruházás szereplői, a szakma képviselői és a sajtó munkatársai is bepillantást nyertek.

A rendezvényen készült fotók a www.agraragazat.hu galériájában megtekinthetőek.