fbpx

HIKARI: megbízhatóan védi az elért eredményeket!

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 25.

A napraforgó-betakarítást segítő szükséges és elégséges beavatkozás az állományok deszikkálása. Ez a folyamat a természet által is biztosított, így a szükségszerűség sokszor vita tárgya a termelési gyakorlatban.

Talán ez az érvelés igazolható is lehetne akkor, ha a termeléshez szükséges minden erőforrás és szükséglet teljesen homogén lenne (a műtrágyaszemcsétől a talajadottságon keresztül a vetésmélységen át, a vetőmag vigorától a növényvédő szerek egyenletes eloszlásáig minden és minden). Ezt a miliőt még in vitro körülmények közepette is nagyon nehéz kivitelezni, a gyakorlatban – in vivo – pedig mindez csak egy nosztalgikus ábránd. A betakarítás sikerének a záloga a hosszú távú tárolást is szárítás nélkül biztosító egalizált és homogén kaszatnedvesség-tartalom mellett a lehető legtöbb kaszat begyűjtése. Az eredményes értékesítés záloga pedig a lehető legkedvezőbb beltartalmi értékek elérése, és ezek értékesítésig való megtartása.

Ez a piac most átalakulóban van. Vannak a piac szereplői között állandó és szükséghelyzeti engedéllyel rendelkező termékek is; továbbá vannak már ismert és még kevésbé ismert szereplői ennek a szegmensnek. Sok-sok gyakorlati és elméleti csoportosítás lehetséges, de termelői szemmel vizsgálva az átalakulást, a legfontosabb továbbra is a technika jelen állása szerinti elérhető legkedvezőbb betakarítás biztosítása és az értékesítési bevétel maximalizálása. Erre az igényre adott válaszunk lett a HIKARI technológia.

Ez a technológia megbízhatóan egyesíti és modellezi a természetes száradás előnyeit a deszikkálás által nyújtott, megismert és elvárt paraméterekkel, a kaszat beltartalmi értékeit figyelembe véve. Azaz, úgy képes csökkenteni a kaszat víztartalmát, hogy az olajbeépülés és a csírázási képesség nem sérül! Ez tényleg egyedivé és megkülönböztethetővé teszi ezen a piacon. Van eredményesebb defóliáló, van gyorsabb deszikkáló, de ilyen megbízható, eredményőrző (olajtartalom és csíraminőség) nincs.

1. kép. Bal sáv: 748 g/ha diquat-dibromid + nitrosol, jobb sáv elöl: HIKARI + nitrosol, hátul: HIKARI. 2019, Biharnagybajom (forrás: KITE Zrt.)

2. kép. A kép közepén az egynemű barna pászta. HIKARI, 2019, Biharnagybajom (forrás: KITE Zrt.)

Ezeket az adatokat, információkat erősíti meg egy 2019-es vizsgálat is Biharnagybajomból. A nagyparcellás vizsgálat több – a piacot meghatározó – terméket, technológiát
vizsgált. Az állománykezelések 2019. 08. 22én, a kaszatok átlagosan 24%-os víztartalmánál történtek. Az első víztartalom méréskor – 08. 30. –a különböző kezelések egységesen, de eltérő mértékben csökkentették a kaszatok víztartalmát (glifozát + nitrosol -14,9%, diquat + nitrosol -15,1%, HIKARI-14,3%). A következő mérési napot – 09. 10. – megelőzően a tábla 13,5 mm csapadékot kapott – ami ez idő tájt nem is szokatlan –, és a visszanedvesedés a következő képet mutatta: glifozát + nitrosol +2,9%, diquat + nitrosol +2,3%, HIKARI+0,6%. Itt numerikusan is látható és igazolható az, hogy az elért eredményeket a HIKARI képes leginkább védeni. Dehidratálóteljesítménye egy profi hosszútávfutóéhoz hasonlít, nem pedig egy sprinteréhez. Eredményét lassabban, kisebb szélsőségek mellett és a már elért beltartalmi eredmények megőrzésével képes biztosítani. A 09. 19-én történő betakarítás adatai pedig a következők: glifozát + nitrosol 7,3%, diquat + nitrosol 7,5%, HIKARI 7,5%.

Összegezve a HIKARI felhasználhatóságát megállapítható, hogy betakarításra biztosítja azt a kaszatnedvesség-tartalmat, mint a versenytársai, de nem a leggyorsabb, és nem ideális az ekkor már fejlett gyomok jelentős gyérítésére, ellenben egyaránt óvja és védi a kijuttatása után is az olajbeépülést és a csírázási erélyt! A HIKARI egy teljes értékű, de homogén és kellően száraz kaszatbetakarítás lehetőségét nyújtja számunkra.

Szabó Roland
szakmai és termékmenedzser
Sumi Agro Hungary Kft.