fbpx

Hódmezőrület 2017

Írta: - 2017 június 21.

Az AXIÁL Kft. a néhány éve véget ért bokori traktormajális mintájára lehetőséget szeretne biztosítani a veteránjármű-tulajdonosoknak gépeik bemutatására. Erre a második alkalommal megrendezésre kerülő Hódmezőrület veterán autó- és mezőgazdasági gépkiállítás, driftnap elnevezésű eseményen kerül sor, melyet 2017. augusztus 26-27-én Hódmezővásárhelyen szervez meg.

A szervező szeretettel vár, minden olyan géptulajdonost, akinek járművét legalább 30 éve gyártották, használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik, továbbá az eredeti műszaki jellemzőit nem változtatták meg, vagy annak megfelelően helyreállították. Az eseményre jelentkezhetnek veterán mezőgazdasági-, illetve egyéb old timer géptulajdonosok, de szeretettel várják a gépritkaságok tulajait is. Csupán egy adatlapot kell ehhez beküldeniük a [email protected] e-mail címre.

A jelentkezési lapon szükséges megadni a gép műszaki jellemzőit, a tulajdonos elérhetőségét, valamint jelölni kell a szállás és étkezés igényt. Szintén a kitöltendő dokumentumon lehet jelölni, hogy a kiállító részt kíván-e venni gépfelvonuláson, melyet a beérkezett válaszok függvényében rendez meg a szervező. A gép történetének rövid leírása, illetve fénykép, videó csatolása a helyszíni, valamint esemény előtti-utáni promócióhoz nyújtana segítséget. A jelentkezési lapot legkésőbb 2017. augusztus 6-ig kell beküldeni.

A rendezvény helyszíne a Hód-MezőgazdaZrt. kiállítói területe, ahol minden évben megnyitja kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A kellő térrel és megfelelő infrastruktúrával rendelkező színtér kiválóan alkalmas arra, hogy a veterán kiállítóknak, a drift autó bemutatóknak és az egyéb közönség programoknak egyaránt helyet biztosítson.

A Hódmezőrület eredeti célja, hogy felkeltse a fiatalok figyelmét a mezőgazdaság iránt, az agrárium egy izgalmas arcát mutassa be a szektortól távol élők számára. A 2016-os esemény óriási sikernek bizonyult több ezer látogató volt kíváncsi a programokra, melyeket az AXIÁL Kft. most tovább szeretne színesíteni a veterán kiállítással.

A rendezvény látogatása, illetve a rendezvényre történő jelentkezés ingyenes. További információt a jelentkezési lapon, a [email protected] e-mail címen vagy a www.hodmezorulet.hu honlapon kaphat!

Egy kis kedvcsináló:

Amennyiben kiállítóként szeretne részt venni az Old timer autó- és jármű kiállításon, akkor a jelentkezési lapért kattintson ide
Amennyiben kiállítóként szeretne részt venni a Veterán mezőgazdasági gépkiállításon, akkor jelentkezési lapért kattintson ide