fbpx

Horsch – intenzív, de kímélő talajművelés

Írta: Szerkesztőség - 2020 június 08.

A mezőgazdaság egy igen érdekes hivatás. Majdnem mindig új helyzet áll elő, amit meg kell oldani. Ezek a helyzetek kapcsolódhatnak közvetlenül a termesztéshez, de akár pl. a termény értékesítéséhez is.

A talajművelés egy tudomány, ugyanis nem (ki)végezzük, hanem műveljük a földjeinket, vagy éppen lehet, hogy fordítva van? A Föld művel minket?

A talajművelést lehet hagyományosan is végezni, úgy, ahogy 50 évvel ezelőtt tanították vagy az idő múlásával bekövetkezett klimatikus változásokhoz igazodva. Egyre többen már beismerik, hogy a föld fejre állítása nem mindig a legjobb megoldás. Ezt bizonyította az idei tavasz is.

Őszi magágykészítés

De akkor mit csináljunk?

Első körben

Ha letömörödött földjeink vannak, akkor mélyen lazítsunk! Azokon a parcellákon, ahol nem művelünk teljes területen, legalább a művelőutakat lazítsuk meg jó mélyen. A tarlóhántást minél sekélyebben végezzük el, éppen csak annyira, hogy a kihullott magvakat bekeverjük, és a talaj párolgását megszüntessük. A talaj felszínén hagyott szármaradvány védi a földet, nem fog nagyon felmelegedni, és alóla az árvakelés is előbújik.

Őszi alapművelés Tiger AS SteelFlex hengerrel

A következő lépés nagyon fontos!

Ne hagyjuk, hogy az árvakelés megerősödjön! Amikor kb. 10 cm magas, akkor kell elvégezni a tarlóápolást. Ezt megtehetjük kémiailag vagy mechanikusan, attól függően, hogy mi lesz a következő kultúrnövény, és milyen állapotok uralkodnak a talajon, mekkora a szárazság. A tarlóápolással egyben az alapművelést is elvégezhetjük. Ehhez nagyon jó eszköz a Horsch Tiger AS nehéz szántóföldi kultivátor. A Tiger AS négy gerendelyes felépítésű, a szűk 23 cm-es kapahúzás távolság mellett is nagy az átömlő-keresztmetszete. Intenzíven keveri a földet, és a TerraGrip rugós biztosítású kapák munkamélysége 35 cm. A Tiger AS az egyik legnehezebben vontatható Horsch szántóföldi kultivátor, de még így is 20%-kal kevesebb az üzemanyagfogyasztás, és 30%-kal nagyobb a teljesítmény a szántáshoz viszonyítva. Az alapművelésnél fontos a minél jobb szármaradvány bekeverése. Ezt a fordítólemezek segítségével és ezek nagy sugárátmérőjének köszönhetően kíméletesebben is végzi. A négy gerendely következtében nagyobb mennyiségű földet szállít és a talajfelszínt is nagyon jól elegyengeti. A TerraGrip kapák kioldóereje 500 kg, a nagyon kötött földekre a két első sorba 800 kg kioldóerejű kapatartókat is kérhetünk. A Tiger AS-ben a kapamező után következik a tárcsás egyengető, és ezt követi a lezáróhenger. Nagyon fontos a talajt újra visszatömöríteni, a légzárványokat kipréselni, hogy kapillaritás tudjon visszaalakulni, és a növények gyökerei jól tudjanak fejlődni. Azáltal, hogy a Tiger AS intenzíven kever és nem forgat, a nagy mennyiségű (akár kukorica) szalmát is egyenletesen dolgozza be a megművelt talajszelvénybe, így nem alakul ki egy paplanszerű záróréteg, és az így bekevert növényi maradványok könnyebben, gyorsabban lebomlanak.

Tiger AS Optipack SD

A lezáró henger több okból is fontos. Az egyik, hogy minden körülmény között használható kell, hogy legyen! Akár száraz akár nedves körülményről beszélünk. A gumikerekes hengerhez különböző hengerek párosíthatók, és ezenfelül megjelentek a különböző formájú vashengerek, futóművel kombinálva. A Tiger AS mögött a még jobb tömörítés elérése érdekében az igen kötött talajoknál, még egy Optipack henger vontatására is van lehetőség.

Intenzív- és mélyművelés, visszatömörítés és magágykészítés, valamint műtrágyázás egymenetben? Csakis a Horsch Tiger AS lehet!

Szász Zoltán
30-7430302