fbpx

Huminisz-eredmények

Írta: Szerkesztőség - 2018 június 05.

A szója különlegessége, hogy a növény mellett a gyökerén szimbiózisban (kölcsönösen előnyös együttélés) élő nitrogénkötő baktériumok számára is megfelelő körülményeket kell teremteni a termesztéstechnológia egyes elemeivel. A gümők kialakulása ráadásul olyan folyamat, amelyben a növény a kezdeményező, tehát biostimulátorok alkalmazásával ez is befolyásolható. A Huminisz üzemi tesztjeinek értékelése során felfigyeltünk arra, hogy a Kondisol kezelés összefüggésbe hozható a kialakult gümők számával. (A grafikonon látható magas százalék (226%) csupán azt jelzi, hogy a kezelés valószínűleg hatással volt a kialakult gümőszámra, de további vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy pontosan milyen mértékű növekedés várható el.) A 2018-as évben célirányos kísérletek beállításával igyekszünk ennek pontos körülményeit is meghatározni.

A 2017-ben elvégzett fenometriai mérések igazolták azt, hogy a szója rendkívül jól reagál a Huminisz technológiára, azaz a növénykondicinálás és a növénytáplálás együttes technológiája mérhető és jelentős tömegnövekedést eredményez.


A Huminisz technológia hatására a kezelt szója tápanyaghasznosítása javul, ami többek között a zöldtömeg képen is jól látható növekedését okozza (Sárszentlőrinc, 2017)

Azokban az üzemi tesztekben, ahol partnereink a Huminisz technológia gazdasági vetületét is vizsgálták, igen kedvező, akár közel 15-szörös megtérülést is tapasztaltak.


A Huminisz technológia hatása a szója különböző paramétereire (Üzemi tesztek, 2016 – 2017) – a kontroll terület eredményéhez (100%) viszonyítva

A Lajtamag Kft-nél beállított technológiai kísérletsorozat első évében (2017) született eredmények jelzik, hogy a növénykondicionálás és növénytáplálás a hozamok mellett a minőségi mutatók javításában is fontos technológiai elem, illetve bizonyítja a huminsavas biostimulátorok alkalmazásának létjogosultságát:


Huminisz technológiai kísérlet szójában (Lajtamag Kft. 2017)
 

Huminisz-eredmények cukorrépában 2016/2017

A Huminisz partnergazdaságainál beállított tesztek értékelésénél a többi kultúrához hasonlóan tömegnövekedést figyelhettünk meg. A vizsgált paraméterek ebben az esetben kiegészültek a cukorfok (Brixfok) mérésével is, ami már a minőségre gyakorolt hatékonyságot igazolja. Ennél a tavaszi kultúránál a tapasztalataink és az eredmények is azt mutatják, hogy a növénykondicionálás és a növénytáplálás együttes alkalmazása vezet igazán eredményre.


A Huminisz technológia hatása a cukorrépa paramétereire (üzemi tesztek, 2017) – a kontroll terület (100%) arányában

A tolna-mözsi teszt eredménye azt mutatta, hogy a Huminisz kezelései 3%-kal nagyobb gyökérátmérőt, 5%-kal nagyobb gyökértömeget és 10%-kal nagyobb zöldtömeget eredményeztek a versenytárs technológiával szemben. A cukorfok 4%-kal volt magasabb a kezelt kontrollhoz képest.


2017-ben Tolna-Mözsön végzett üzemi teszt

Huminisz.hu

CÍMKÉK