fbpx

Pályázati aktualitások

Írta: Szerkesztőség - 2018 november 06.

A korábban már nyertes projektek által lekötött, de meg nem valósított beruházásokból felszabadult források felhasználásának érdekében az élelmiszeripari ágazatot fejlesztő, új támogatási konstrukció jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében. Lapzárta előtt tették közzé a Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban című pályázati felhívást, erről szeretnénk röviden tájékoztatni az érdeklődőket.

A pályázat célja az agrártermékek versenyképességének és piaci stabilitásának növelése, a tevékenység gazdaságos folytatása, az alkalmazotti foglalkoztatás fenntartása, a minél magasabb szintű és minőségű feldolgozottság a legkorszerűbb, innovatív technológiák megvalósításával. Olyan projektek támogathatóak, amelyek során a fejlesztések az alábbi eredmények valamelyikének megvalósulását szolgálják:

– magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása;

– versenyképesebb vállalati, termelési és termékstruktúra kialakítása, optimalizálása, valamint a piacra jutás elősegítése;

– piaci keresletre és/vagy termékpálya együttműködésre alapozott kapacitás kialakítása és bővítése,

– a vidéki területeken a foglalkoztatás bővítése.

Támogatásra jogosult

  • mezőgazdasági termelő,
  • mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás.

Támogatást igénylők köre

1. célterület esetén támogatási kérelmet nyújthat be mezőgazdasági termelő, aki

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul.
  • Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás, amely
  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel kizárólag Annex I. terméket állít elő.

Kollektív beruházás (termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet)

2. célterület esetén támogatási kérelmet nyújthat be mezőgazdasági termelő, aki

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységhez Annex I. (0806 10 90, 2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termékeket használ fel;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége kizárólag Annex I. (2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termék előállítására, kiszerelésére és tárolására irányul.
  • Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás, amely
  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységhez Annex I. (0806 10 90, 2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termékeket használ fel;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége kizárólag Annex I. (2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termék előállítására, kiszerelésére és tárolására irányul.

Támogatható tevékenységek

A TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti – mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás esetén kizárólag az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági termékek (továbbiakban: Annex I. termék) előállítására vonatkozó – tevékenységekhez kapcsolódó, élelmiszeripari feldolgozást szolgáló projektek támogathatóak.

Kivételt képeznek ez alól a TEÁOR 1020 (halfeldolgozás és tartósítás), és TEÁOR 109 (takarmánygyártás) alá tartozó tevékenységek.

  1. Kötelezően megvalósítandó, önállóan támogatható:

Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése (1. célterület)

  • Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása.
  • A tevékenységet szolgáló épületek kialakítása.
  • Borászati üzemek fejlesztése (2. célterület)
  • Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzóbor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzóbor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása.
  • A tevékenységet szolgáló épületek kialakítása.
  1. Választható, önállóan nem támogatható:

Már meglévő létesítmények, épületek energetikai hatékonyságnövelés céljából történő felújítása:

  • Épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (külső hőszigetelés, külső nyílászáró-csere, hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése).
  • Épületek fűtési, hűtési és használatimelegvíz-rendszereinek korszerűsítése (fűtési, hűtési és használatimelegvíz-rendszerek korszerűsítése, hőtermelők cseréje korszerű, nagyhatásfokú berendezésekre, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, hulladékhő-hasznosítási lehetőségek kiaknázása).
  • Világítási rendszerek korszerűsítése (fényforrások, világítótestek cseréje. kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése).
  • Technológiai folyamatok, gépek, berendezések energetikai korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.
  • Az energiafelhasználás csökkentését célzó tevékenységek esetén legalább 10% fajlagos energiahatékonyság javulás teljesítése elvárás.
  • Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása üzemben zajló gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezéséhez
  • Fűtési/hűtési energiaigény, használatimelegvíz-igény, villamosenergia-igény részbeni vagy teljes kielégítése (napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása).
  • A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott telephelyen elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását.

Telepi infrastruktúra fejlesztése (kerítés, tűzivíztározó kialakítása, szociális és kiszolgáló helyiségek építése, közművek kiépítése, telepi út) a felhívás 5.7 pontjában rögzített felső korlát figyelembe vételével – az összes elszámolható kiadás max. 15%-a lehet.

Az üzemen belüli anyagmozgatáshoz, anyagtovábbításhoz, raktározáshoz, csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése.

A termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek beszerzése.

A 2. célterületen bortároló tartálykapacitás bővítése (kivéve hűthető tartályok, illetve a technológiai rendszer részét képező pl. puffertartály) – az összes elszámolható kiadás max. 20%-a lehet.

A 2. célterületen fahordó vásárlása – max. 10 millió Ft lehet.

A 2. célterület esetén világörökségi térségben csak olyan új épületre, építményre adható támogatás, amely(ek)nek együttes bruttó alapterülete nem haladja meg az 1000 m2-t.

Nem támogatható tevékenységek• Erőgépek, üzemen kívüli szállítóeszközök, üzemen kívüli anyagmozgatás gépeinek (pl. teherautó) beszerzése.

  • A 2. célterületen gönci hordónál (1,36 hl-nél) kisebb űrtartalmú fahordó vásárlása.

Támogatásban nem részesíthető

  • A VP5-4.1.6-4.2.3-17 kódszámú „Mezőgazdasági és feldolgozóüzemek energiahatékonyságának javítása” című felhívás keretén belül ugyanazon – energiafelhasználás csökkentésére vagy megújuló energiaforrást hasznosító technológia alkalmazására irányuló – tevékenység és ugyanazon megvalósítási hely tekintetében támogatást igényelt és/vagy támogatásban részesült.
  • Az 1. célterület esetében azon támogatás igénylő részére, aki, vagy amely a VP3-4.2.1-15 kódszámú „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyság elősegítése a feldolgozásban” című felhívás keretében ugyanazon tevékenység és ugyanazon megvalósítási hely tekintetében már támogatásban részesült és hatályos támogatói okirattal rendelkezik.
  • A 2. célterület esetében azon támogatás igénylő részére, aki, vagy amely a VP3-4.2.2-16 kódszámú „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című felhívás keretében ugyanazon tevékenység és ugyanazon megvalósítási hely tekintetében már támogatásban részesült és hatályos támogatói okirattal rendelkezik.
  • Az 1. célterület esetében azon támogatás igénylő részére, aki, vagy amely a VP3-4.2.1-15 kódszámú „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyság elősegítése a feldolgozásban” című felhívás keretében ugyanazon tevékenység és  ugyanazon megvalósítási hely tekintetében támogatási kérelmet nyújtott be, és annak kapcsán a jelen felhívásra történő támogatási kérelme benyújtásának időpontjában még nem született támogatói döntés, avagy támogató tartalmú döntéssel szembeni kifogás elbírálása folyamatban van.
  • A 2. célterület esetében azon támogatás igénylő részére, aki, vagy amely a VP3-4.2.2-16 kódszámú „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című felhívás keretében ugyanazon tevékenység és ugyanazon megvalósítási hely tekintetében támogatási kérelmet nyújtott be, és annak kapcsán a jelen felhívásra történő támogatási kérelme benyújtásának időpontjában még nem született támogatói döntés, avagy támogató tartalmú döntéssel szembeni kifogás elbírálása folyamatban van.

Kötelezettségek

Amennyiben a kedvezményezett munkavállalókat foglalkoztat, úgy vállalnia kell, hogy a fenntartási időszak alatt fenntartja a bázislétszámot. Kötelező a támogatói okirattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 80%-át teljesíteni.

Megkezdés, befejezés, fenntartás

A megvalósítás a pályázat benyújtását követő naptól saját felelősségre megkezdhető. Felújítási, átalakítási, korszerűsítési tevékenységek esetében a Kifizető Ügynökség által lefolytatott, előzetes helyszíni szemlét követően kezdhető meg a beruházás. A projekt fizikai befejezésére a Támogatói Okirat hatályba lépését követő naptól számított 24 hónap áll rendelkezésre. A projektmegvalósítás befejezésétől számított 5 évig fenntartási kötelezettség terheli a pályázót.

Támogatás forrása, összege, mértéke

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft, ebből az 1. célterületen az Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére 40, míg a 2. célterületre Borászati üzemek fejlesztéséhez 10 milliárd forint forrás került elkülönítésre.

Az 1. célterület esetében egyéni beruházásnál maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe. A 2. célterület esetében egyéni beruházásnál maximum 200 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 500 millió Ft támogatási összeg igényelhető.

A támogatás maximális mértéke a közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a, míg a nem közép-magyarországi régióban a felmerülő kiadások 50%-a lehet.

A pályázat benyújtása

A pályázat ügyfélkapun keresztüli elektronikus benyújtására 2019. január 2-től 2021. január 4-ig van lehetőség. Az első szakaszzárás 2019. január 16-án lesz. Amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló keret kimerül, az IH a benyújtási határidő előtt a pályázat beadás lehetőségét felfüggesztheti.

Pályázati összefoglaló

Rovatunkban a már jelenleg is folyamatban lévő és a közeljövőben várható agrár- és vidékfejlesztési pályázati lehetőségeket foglaljuk össze röviden.

Somogyi Tibor – Tavaszi Attila
Som-Tan Pályázati Tanácsadó Iroda