fbpx

Csótányok között sütötték a kenyeret

Írta: - 2016 június 13.

Csótánytetem, málló falfesték és kosz fogadta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakembereit egy fővárosi pékség ellenőrzésekor. Az akció során számos szabálytalanságot tártak fel az ellenőrök és több mint 480 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból.

A pékség helyiségei takarítatlanok, piszkosak voltak, a festékréteg pergett le a falról, a kemencéről hiányzott a csempe. Az üzemi részen a higiénikus kézmosáshoz szükséges kézmosószer, papírtörölköző hiányzott, a kelesztőben lévő csatornaszem nem volt lefedve, bűzös szag áradt belőle. Az öltöző szintén rendetlen, takarítatlan volt, csikkekkel, használt ruhákkal teli. A pékségben dolgozó négy alkalmazott közül csak egy rendelkezett érvényes egészségügyi kiskönyvvel.

Az üzem területén – főként a liszt-, és alapanyagraktárban – számos csótánytetemet találtak a szakemberek, egy helyen pedig élő rovar is akadt. Irtást utoljára tavaly novemberben végzett rovar-és rágcsálóirtásra szakosodott vállalkozás. A kereskedelmi egységekből begyűjtött „visszáruból” (kenyér-, pékáru) „zsemlemorzsát” is gyártottak, az ehhez szükséges bejelentési kötelezettséget azonban elmulasztotta a vállalkozó.

A hatóság szakemberei az üzemben több mint 480 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból súlyos higiéniai problémák és a nagyfokú rovarszennyezettség miatt. Az ellenőrök a kiskereskedelmi egységekbe kiszállított „zsemlemorzsa” visszahívását is elrendelték.

A vállalkozás több százezer forintos nagyságrendű bírságra számíthat. Tevékenységét kizárólag teljes körű karbantartás, festés, nagytakarítás, rovar- és rágcsálóirtás, valamint újabb – kedvező kimenetelű – hatósági szemle után folytathatja.

Az érintett üzem adatai elérhetőek a „jogsértés listán”.

Az ellenőrzés során készült fénykép- és videófelvételek megtekinthetők aNÉBIH honlapján.

(FM Sajtóiroda)