fbpx

Ha a korai fagy nem volt elég, most itt az új kártevő

Írta: Kohout Zoltán - 2021 június 22.

Máris a növényvédelmi gyakorlat felülvizsgálatát javasolják magyar szakértők azután, hogy megtalálták a barackültetvényeket fenyegető rovart Magyarországon. Már a nemzetközi szaklap is beszámolt az Oroszország, Kína felől érkező kártevőről.

 

kártevő kajszibarack

 

Durva bemutatkozás: fertőzés és kártétel

A hazánkban kimutatott kajszilevéltetűt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói hagyományos morfológiai és genetikai úton is azonosították. A rovar „bemutatkozása” sem volt hétköznapi: 2020 tavaszán soha nem tapasztalt levélkártételt okozott hazánk számos régiójában. Eddig Japánból, Oroszország távolkeleti területeiről, Kínából, Tajvanról és részben Indiából volt ismert, Európában korábban csak Olaszországban figyelték meg 2016-tól. Magyarországon ráadásul máris annyira gyakorivá vált, hogy a levelek fonákján található telepeire szinte bárhol ráakadhatunk, ahol kajszifák vannak – mondta Borbély Csaba, a MATE Kertészettudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója, a tanulmány első szerzője. Ehhez Dr. Markó Viktor, a MATE Rovartani Tanszékének professzora hozzátette: a közvetlen kártételen túl a levéltetvek vírusvektor-szervezetek is lehetnek, azaz a még egészséges növényekre áttelepülve azokat is megfertőzhetik. Sikerült kimutatni a kajszihimlőt okozó vírust (PPV) a kajszilevéltetű testéből, tehát az új kártevő nagy valószínűséggel terjeszti a betegséget.

 

Ősszel visszatelepülnek

 

kártevő kajszibarack

 

A kajszilevéltetű 2-3 mm testhosszúságú, világoszöld színű, apró rovar, ami szívogatásával a kajszifák leveleinek sodródását okozza főleg tavasszal. A károsított hajtásokon a levelek idő előtt lehullanak, gyakran a hajtáscsúcs is visszaszárad, ami nyári új hajtásnövekedést okozva gyengíti a fákat, és rontja a korona szerkezetét. Június közepére a levéltetvek elhagyják a kajszit, majd életciklusukat valamilyen – egyelőre még nem azonosított – nyári tápnövényen folytatják, de a torzult, összesodródott levelek ezután is láthatók a fákon. Az ivaros alakok ősszel visszatelepülnek a kajszira, az áttelelő tojásokat a kajszi hajtáscsúcsaira, a rügyek tövéhez helyezik. Mindez szerepel a Journal of Plant Diseases and Protection szaklapban is, ami közli a kártevő hazai megjelenésének hírét.

 

kártevő kajszibarack

 

Ezt javasolják a növényvédelemben

A tudósok szerint az új kártevőfaj nagyarányú jelenlétét, illetve az általa okozott jelentős közvetlen és közvetett kártételt figyelembe véve indokolt lehet az eddigi növényvédelmi gyakorlat felülvizsgálata és egy tavaszi levéltetű elleni kezelés beiktatása. Kémiai növényvédelem levéltetvek ellen Magyarországon jelenleg deltametrin, labda-cihalotrin, acetamiprid és spirotetramat hatóanyagokkal engedélyezett kajszin. Ökológiai szemléletű kertészeknek javasolhatók az olajos lemosókezelések, illetve a káliszappanos permetezés, ami szintén hatékonyan csökkentheti a levéltetvek számát.

 

(forrás: MATE)