fbpx

Kapunk hideget-meleget, de esőt nem

Írta: Kohout Zoltán - 2020 május 08.

Az elmúlt tíz nap esői, záporai, zivatarai sokfelé nem hozták meg a kívánt mennyiségű esőt az aszály sújtotta földekre. Ami esett, az is többszöri, kis mennyiségekből jött össze, a szél és napsütés hamar felszárította a felszínt, így csak igen kevés nedvesség hasznosulhatott. Sajnos a következő tíz napra szóló előrejelzések még ennyi csapadékkal sem kecsegtetnek, május közepéig az aszály fokozódására kell készülni.

Kevés nedvesség, sok hideg

A halmozott csapadékösszeg így már jócskán elmarad az ideális értéktől. Bár az utóbbi bő 10 napban sokfelé esett – a déli, délnyugati tájakon és az északkeleti határszélen 20-40 mm közötti mennyiség hullott, ami már számottevően enyhítette, illetve megszüntette az aszályt – ennek ellenére, a földeknek ennél is többre lenne szüksége. Sőt, például az északi országrészben csak a csapadék esélye nőtt, de végül csak 1-2 mm, néhol ennyi sem esett. Ezért bár a talajok felszín közeli, felső 20 cm-es rétegének vízellátottsága sokat javult a múlt hét eleje óta, a legtöbb helyen még mindig száraz a talaj: a növények számára hasznosítható víztartalom kevesebb, mint 40%-át tartalmazza. A friss vetések optimális fejlődéséhez a jelenlegi, kritikus időszakban ez a talajnedvesség kevés. A tavasz első két hónapja kifejezetten kedvezőtlen időjárást hozott az őszi vetések számára is. Az őszi búzára számított hőösszeg mindenütt jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz, tél és kora tavasz hatására. Március végén, április elején a növekedés üteme megtorpant, a komoly tavaszi fagyok negatívan befolyásolták a növényeket, jelenleg viszont a csapadékhiány a korlátozó tényező. Bár a Dunántúl déli részén május első hetében esett annyi eső, hogy a talaj nedvességtartalma kevéssel meghaladja a 40%-os értéket, az Alföld északi részén továbbra is kritikusan száraz a talaj. A helyzetet súlyosbítja a hideg – például a kukorica számára kifejezetten rosszul indul a vegetációs időszak.

Ahol nem tudnak öntözni, ott jelentős károk lehetnek

Kéthónapos aszály prolongálva

Jövő hétfőig ráadásul egyre melegebb, jellemzően száraz időben lesz részünk – vasárnap akár 25-30 fok is lehet. Kisebb esők, záporok csak kevés helyen fordulhatnak elő szombat estétől vasárnap délig. A szél péntektől átmenetileg mérséklődik, majd vasárnap többfelé megélénkül, hétfőn már meg is erősödik – vagyis a talajok minden rétegének további száradására kell számítani. Aztán hétfőn megint jön a hideg: kedd estére mindenütt 20 fok alá esik vissza a hőmérséklet. Számottevő eső viszont ezzel a fronttal sem érkezik, magyarán: fokozódik az immár kéthónapos aszály…

forrás: OMSZ