fbpx

Méltányosabb és környezetbarátabb mezőgazdasági politikára törekszik az EP

Írta: - 2013 november 21.

Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta az EU mezőgazdasági politikájának reformjáról a tagállami kormányokat megjelenítő Tanáccsal született egyezséget, amelynek értelmében nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezet védelmére, biztosítják a források méltányosabb elosztását, és segítenek a gazdálkodóknak megbirkózni a piac kihívásaival.

Az EP a Tanács képviselőivel folytatott egyeztetésen kivívta a fiatal gazdálkodóknak juttatott extra támogatásokat: a fiatal gazdáknak az első 25-90 hektárjuk után 25 százalékkal több támogatást kell kapniuk.

A kis földterületen gazdálkodók is több forráshoz juthatnak, míg a 150 ezer eurónál több támogatásra jogosult nagy földbirtokok után az e fölötti összeg legalább öt százalékával kevesebb jár majd.

 

 

Méltányosabb és környezetbarátabb mezőgazdasági politikára törekszik az EP

 

 

Az új agrárpolitika értelmében a tagállamoknak járó közvetlen kifizetések 30 százalékát csak akkor lehet kifizetni a gazdálkodók számára, ha azok betartják a kötelező környezetvédelmi szabályokat, például terménydiverzifikációt alkalmaznak, illetve fenntartják az állandó mezőket és az „ökológiai jelentőségű területeket”.

A parlament azt is elérte, hogy a gazdálkodói szervezetek több segítséget nyújthassanak termelőiknek a piac ingadozásainak kivédéséhez és a beszállítói szerződések megkötésére irányuló ártárgyalások lebonyolításához, a versenyjog megsértése nélkül.

Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő a szavazás után kiadott közleményében kiemelte: Magyarország esetében nemcsak megőrizni, hanem még növelni is sikerült az agrártámogatások összegét a következő hétéves költségvetési ciklusra.

A magyar gazdák 20 százalékkal több támogatáshoz juthatnak, mint 2007 és 2013 között.

Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő a plenáris vitában úgy értékelte az agrárpolitikai reformot, hogy ennek nyomán a korábbinál jóval nagyobb mozgástere lesz a tagállamoknak.

Magyarország mozgásterét növeli, hogy az új tagállamok 2015-től kezdve nemzeti támogatásuk 13 százalékát olyan érzékeny ágazatok támogatására fordíthatják, mint az állattenyésztés, a kertészet, illetve a szőlészet – tette hozzá.

Fontos eredménynek nevezte azt is, hogy lehetőség nyílik az öt hektár alatti kisgazdaságok egyszerűsített támogatására, így Magyarországon több százezer család megélhetése javulhat 2015-öt követően.

 

 

MTI 2013. november 20.