fbpx

A hazai dió fő erénye a korai érés

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 12.

Évről évre bővül a dió termőterülete Magyarországon, jelenleg meghaladja az 5800 hektárt. A világ sztárfajtáihoz képest a magyar fajták fő erénye a korai érési idő. Bujdosó Géza, a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet tudományos munkatársa kiemeli, hogy a dióbél iránt óriási az érdeklődés, a kertészetek keresik a szaporítóanyagot. Népszerű a magyar dióbél, akár ötven százalékkal növelhető lenne az értékesítése.

– Úgy tartják, a diótermesztés a paraszti gazdálkodás legúribb tevékenysége, azoknak való, akik nem szorulnak rá a föld használatának gyors kivételére. Hol a helye a diónak a hazai kertészetekben?

– Aki diótermesztésben gondolkodik, valóban egy hosszú távú kultúrát választ, hiszen a dió termőre fordulásához legkevesebb 8 vegetációs időszak szükséges. A diót jó adottságú termőhelyre kell ültetni, kerüljük a sík vidéket, részesítsük előnyben a síkból kiemelkedőket. A dió nagyon érzékeny az április-májusi fagyokra, emiatt nem való fagyzugos termőhelyre sem. Hatalmas koronát nevel, gyökere mélyre hatol, igényli a humuszban, tápanyagban gazdag talajt. A mogyoróhoz hasonlóan, eltérő időpontra esik a dió hím- és nőivarú virágzása. Aszályos időjárás esetén a dióbél fejlődése nem megfelelő, illetve a következő év termőalapjai gyengén fejlődnek. Szárazságban elhúzódik az érésidő, a dióburok csak későn reped fel, ennek következtében a dióbél színe sötétebb, kevésbé piacos lesz.

– Mi jellemzi a dió iránti keresletet a világban?

– A dió termésmennyisége folyamatosan emelkedik. A tíz legnagyobb diótermesztő ország közül kiemelkedik Kína és az USA, továbbá India, valamint az utóbbi évtizedben árutermelőként jelentkező Chile, Argentína, Ausztrália és Új-Zéland. A hazai diótermesztés is emelkedik, tíz év alatt duplájára nőtt a termőterülete, jelenleg 5800 hektárt foglal el, közte a legújabb telepítésekkel, amelyek 5-10 év múlva fordulnak termőre. A magyar fajták fő erénye a korai érés. A hazai fajták 15-20 nappal korábban kezdenek érni a világsztár amerikai és a francia fajtákhoz képest, így korábban is jelennek meg friss áruként a kereskedelemben. Ez óriási versenyelőny, annak ellenére, hogy a nagy mennyiséget az adventi ünnepekre készülve adják el a kiskereskedők.

– Lényeges kérdés a kései fakadási idő, vagyis a tavaszi fagyveszélyes napok elkerülése, de mégis egy korai érésű fajta megtalálása milyen kihívás elé állítja a kutatót, nemesítőt?

– Minden országban fontos nemesítési cél a koraiság, amely mára egyenrangú igénnyé vált a termésbiztonsággal. Az USA-ban Kalifornia a dió hazája tipikusan mediterrán éghajlattal, azonban tavaszi fagykár ott is előfordul. A francia dió termőhelyei pedig jellemzően a tavaszi fagyoktól védettek.

– A koraiság nagy versenyelőnyünk, de álljuk-e a sarat mondjuk a termésmennyiséget és a költségeket mérlegelve például a kaliforniai diókkal szemben?

– Szeretnék vitatkozni, való igaz, egy mediterrán térségben, illetve országban nagyobb biztonsággal termesztik a diót, mint a magyar kertészek. Azonban átlagot számítva nem biztos, hogy összevethetőek a kinti adatok a mieinkkel. Hazánk a termeszthetőség északi határán fekszik, hektáronként átlagosan 2-2,5 tonna mennyiségű szárított héjas diót szüretelünk, de hallani 3,5 tonnás eredményről is. A kaliforniai sivatagban, ahol csak öntözéssel tudnak diót nevelni, sem sokkal magasabb az átlag, persze akadnak kiugró teljesítményű ültetvények.

– Hol díszlenek legszebben a hazai a dióskertek?

– A magyarországi dióültetvények több mint 30 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, 11 százalék pedig a somogyi kertekben. Sajnos az ültetvényekben a dió minden ismert kórokozója jelen van, melyek különböző intenzitással károsítanak. Új veszély a dióburok-fúrólégy terjedése. Nehéz a védekezés ellene, kivéve, ha minden fát kivágnánk, csakhogy a Kárpát-medence a dió második legnagyobb géncentruma, s értelmetlen cselekedet lenne egyetlen diófát is kiirtani. Egy rajzásfigyelésre alapozott vegyszeres védekezés várhatóan korlátozza a kártételét.

– Egy diófából készült bútor mindenkor nagy érték. Mi a jelentősége a diónak faipari ültetvényként?

– A dió termésmennyisége évente ad akkora bevételt, amelyet a faipari anyagért megadnak.

– Az évenkénti „dióértekezletek” visszatérő felvetése, hogy harminc éve nincs a kínálatban hazai új diófajta. Milyen stratégiát kövessünk: nyúljunk a külföldi újdonságokhoz, vagy vegyük elő a régmúlt, bevált fajtáit?

– Intézetünk 1950-es alapítása után évtizedeken át Szentiványi Péter professzor irányításával foglalkoztak a kutatók a dió nemesítésével, először tájszelekcióval, majd a hetvenes évektől – a tájszelekció mellett – keresztezéses nemesítéssel is. A munka jelenleg is folyik, fő célunk a késői fakadási idő és a korai érési idő megtartása mellett a termésminőség fokozása és a kórokozókkal szembeni ellenálló-képesség kialakítása. Valóban 30 éve történt az utolsó fajtabejelentés, de a munka nem állt le. Egy keresztezés eredményével legkorábban 15 év múlva szembesülünk, addig valójában nem tudni, hogy érdemes-e tovább vizsgálni az adott genotípust. Minden évben szóba jön, hogy gyorsabb eredmény reményében importáljunk külföldi fajtákat. Csakhogy a dió nem egy kozmopolita növény, rendkívül szűk az alkalmazkodó képessége. Egy oltványhiányos időszakban pár évtizede idehaza is telepítették a kiváló képességű szlovák diófajtát, a hűvös, csapadékos környezetet kedvelő Jupitert. A fa megélt, de elvesztette ellenálló képességét néhány kórokozóval szemben, termést hozott, azonban a termése értékelhetetlen, gyenge minőségű volt. Egy másik próbálkozásban az amerikai Pedro fajtát használták. A Pedro sok termést az oldalrügyeken fejleszti, rendkívül termékeny, csakhogy korán fakad, s emiatt a tavaszi fagy hazánkban megtizedelheti. A világ két meghatározó diófajtája közül a francia Franquette hűvös, kiegyenlített klímát igényel, ellenben a mediterrán származású Chandler fajta viszont mediterrán klímaviszonyok mellett érzi jól magát. Nekünk nincs hegyvidékünk, sem mediterrán térségünk, így marad a helyi választék.

– A magyar fajtasorban hagyományosan szereplő Milotai 10, Tiszacsécsi 83 és az Alsószentiváni 117 változatlanul helyet érdemel az ültetvényekben?

– Igen, e három klasszikus diófajtánk foglalja el a termőterületeink csaknem 70 százalékát. Az új fajtákkal összevetve mindhármat sokkal egyszerűbb termeszteni, de új telepítések esetén semmiképpen ne ragaszkodjunk az extenzív kertészeti kultúra hagyományaihoz, ezen túl kell lépnünk, helyette alakítsunk ki félintenzív vagy intenzív termesztési körülményeket. Egy francia, olasz és a magyar kertész is tudja, az öntözéssel több lesz a költsége, ezt azonban a termésbiztonság, sőt az elérhető nagy és kiegyenlített bélhozam ellensúlyozza, sőt többletjövedelmet ígér. Az intenzív termesztés kiterjed a rendszeres metszésre, öntözésre, tápanyag-utánpótlásra, előrejelzésen alapuló növényvédelemre.

– Egyes kertészek érésgyorsítót használnak, ettől remélik, hogy korábban szüretelhetik a bőtermő, de hosszú tenyészidejű fajtákat. Lenne létjogosultsága idehaza ilyen, s ehhez hasonló technológiáknak?

– Nem hallottam hasonló hazai kísérletekről. Elméletben lenne létjogosultsága. A törekvésről én is olvastam, de megjegyzem, az érésgyorsításra használt szerek nem engedélyezettek Magyarországon.

– Egyes számítások szerint a leginkább jövedelmező gyümölcsfajunk a meggy után a dió. Kutatóként alátámasztaná az állítást?

– Mi is érzékeljük, hogy a dió iránt óriási az érdeklődés. Értékesítési adatok alapján népszerű a magyar dióbél, értékesítése akár ötven százalékkal növelhető lenne itthon és a nemzetközi piacon egyaránt. A diótermesztéssel elérhető jövedelem mértéke azonban a fajtakiválasztáson, a termőhely adottságain és a termesztési technológián múlik. A bőtermő új fajták, közte a Milotai kései, Bonifác valamint az Alsószentiváni kései fajta igényli az intenzív gondoskodást. Mindhárom fajta eléri az ígért terméstöbbletet, de csak kiváló ökológia körülmények mellett, és szinte percre pontos növényvédelmi technológia alkalmazásával.

– A holland kertészek úgy tűnik, a dió termesztési technológiáját is megújítják azzal, hogy sövényben gondozzák. Ők jelentős mennyiséget szüretelnek már a harmadik évtől kezdve. Kérem, értékelje ezt az érdekességet is.

– Először a sövényre válaszolnék. Valamennyi gyümölcsfaj esetén a kutatás előterében áll a termésmennyiség növelése és a minőség fokozása mellett a növényvédelem technológiájának a fejlesztése, s ennek egyik feltétele az emberléptékű koronaformák kialakítása. Ismert, hogy a sövényben gondozott alma, körte, cseresznye előbb fordul termőre, aminek jelentősége, hogy egy gyorsabban váltható kultúrát hozunk létre a hagyományos ültetvényekhez képest. Így, ha bármelyik gyümölcsfajta valamilyen piaci igény miatt nem válik be, illetve változik a vásárlók ízlése, akkor az ültetvény gyorsabban lecserélhető a kívánt gyümölcsfélére. A héjas gyümölcsfajok esetében is eljött ez az irányzat. Egy dió tenyészterületi igénye 80-100 négyzetméter hagyományos ültetvényekben, de sövénybe ültetve csupán 24,5 négyzetméteren szokták termeszteni. A sövényműveléshez olyan diófajtát alkalmaznak, amely sok oldalrügyet nevel, cserében elvárja az intenzív és nagyon pontos gondozást. Egyelőre sövénybe ültetett öreg ültevény nincs a hollandoknak sem, a telepítések fiatalok. S mint tudjuk, fiatal korban minden nagyon szép és jó. Az igazi kérdés és nagy kihívás egy kutató számára, hogy fenntartható-e a 24,5 négyzetméter terület mellett a megfelelő fényviszony a koronában, mely a termőrészek képződésének alapját jelenti. A fát metszeni kell minden évben, nem szabad vele spórolni, gondoskodni kell a növényvédelemről, időzített tápanyagellátásról, különben oda a várt termés mennyisége és a dióbél minősége.

Bálint Tóth János

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének Diótanácskozásán készült fotók megtekinthetőek a www.agraragazat.hu galériájában.