fbpx

Nagy dobásra készül a NAK

Írta: Barna Ferenc - 2021 április 23.

A szabadtéri agrárszakmai kiállítását megrendezi a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), időpontja 2021. június 9-10 – közölte a kamara képviselője.

A hír margójára még csak annyit: „amennyiben az érvényben lévő járványvédelmi előírások lehetővé teszik”.

 

Mezőgazdaság, szántóföldi bemutató a NAK szervezésében
Készül a NAK: egyelőre lesz, ha a járvány nem szól közbe (Fotó: NAK)

A legnagyobb hazai, több mint 400 ezer négyzetméteren megrendezett szántóföldi rendezvénye

Az eseménynek idén is a Fejér megyei Mezőfalva melletti szántóföldek adnának otthont, természetesen az aktuálisan érvényes járványügyi előírások maximális betartásával.

A NAK Szántóföldi napok immár több éve az ország egyetlen szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata tekinthető meg, szántóföldi környezetben két platformon:

  • Az állógépes kiállításon – közel 10 ezer négyzetméteres területen – rendre a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát képviselő cégek mutatják be gépeiket, eszközeiket.
  • Rendszerint 15 ezer négyzetméteres demópályán próbálhatók ki a gépek, illetve gépkapcsolatok.

 

Mezőgazdaság, szántóföldi bemutató a NAK szervezésében
Munka közben is megtekinthetők majd a mezőgazdaságban alkalmazott erőgépek – így készül a NAK (Fotó: NAK)

 

A belépés ingyenes

A kiállítás mindkét napján bemutatkoznak majd a legújabb nemesítési és kutatási eredmények a gyakorlatban: nagy és biztonságos termést ígérő fajták, hibridek; valamint a munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat hétköznapi, szántóföldi körülmények között, akcióban lehet megtekinteni.

Az esemény széleskörű tájékozódási lehetőséget kínál a gazdálkodóknak, és a gépbemutatók mellett a közel 100 ezer négyzetméteres növény fajtabemutatókon és mikroparcellákon termesztéstechnológiai újdonságokkal is megismerkedhetnek a mezőgazdasági termelők.

A kétnapos rendezvényre a belépés és a parkolás ingyenes.

 

Mezőgazdaság, szántóföldi bemutató a NAK szervezésében
A nagy érdeklődésre számító mezőgazdasági rendezvényre ingyenes a belépés (Fotó: NAK)

 

A rendezvénnyel kapcsolatban a kiállítók a [email protected] e-mail címen, valamint a +3670/528-5682-es telefonszámon tudnak érdeklődni.

További információk, nyomtatványok (kiállítóknak jelentkezési lap, szabályzatok…) érhetők el az esemény weboldalán.

 

Forrás: NAK