fbpx

Kezdődik az adategyeztetés az állattartók számára

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 április 01.

Az állatok naprakész nyomon követése a jelenlegi járványhelyzetben kiemelten fontos. A hatékony járványügyi intézkedések előfeltétele, hogy a hatóság pontos információval rendelkezzen minden állatról, azaz tudja, hogy egy adott tenyészetben hány állatot tartanak. A több tartási hellyel rendelkező állattartóknak legkésőbb 2020. május 15-ig kell nyilatkozniuk a pontos adatokról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) e célra létrehozott elektronikus felületén.

 

 

Az állattartókra vonatkozó, módosított TIR rendelet értelmében egy tenyészethez csak egy tartási hely tartozhat, és az egyedileg nyilvántartott állatok a pontos tartózkodási helyükön kell, hogy szerepeljenek az országos adatbázisban. Azoknál a tenyészeteknél, amelyekhez – a korábbi lehetőséggel élve – több tartási hely tartozott, az állattartóknak adategyeztetési kötelezettsége áll fenn, amelynek során nyilatkozniuk kell minden tartási hellyel kapcsolatban, kívánnak-e ott tenyészetet létesíteni. Szintén a járványvédelmet segíti a nem ENAR köteles fajok esetén azok állatlétszámának bejelentése tartási helyenként.

A kötelező adategyeztetés módjáról és a részletes tudnivalókról a Nébih honlapján tájékozódhatnak az érintettek: IDE kattintva elérhető!