A takarónövények és a talajművelés

A talajművelés a mezőgazdaságban régóta a kemény munka, a kitartás jelképe. Lusta gazdának számít az, aki nem szánt és nem három-négy menetben készít magágyat? Vagy csupán többet tudunk a 21. században a talajélet, a tápanyagok és a növények működéséről? Lehet, hogy inkább ez van a háttérben.

Ugyan a 2020-as KSH agrárcenzusadatai még nem nyilvánosak, de már 2016-ban 350 000 hektáron vallották magukat a termelők talajkímélőnek a gazdálkodók közül – ez körülbelül tizedannyi, mint a szántásosan művelt területek mérete. Takarónövényeket is körülbelül 100 000 hektáron alkalmaztak 2016-ban. Csak viszonyításképp: jelenleg 300 000 hektár körül van az átállt ökoterületek aránya, magyarul, nem túlzás a talajművelés és a takarónövények kapcsolatáról hosszabban szót ejtenünk. A KAP-reform, a várható vállaláscsomagok, az EU által elfogadott taxonómiai rendelet mind abba az irányba mutatnak, hogy a talajkímélő művelés, a talaj szervesanyag-tartalmának növelése és a folyamatos talajtakarás alkalmazása kötelező vagy erősen ajánlott elem lesz a következő években a gazdálkodók eszköztárában. Éppen ezért érdemes lehet elkezdeni a felkészülést, ami a szemléletmód elsajátításával kezdődik, és alapvetően egy nagy lemondás az első lépése: „sosem leszek képes olyan talajt készíteni géppel, mint amilyet a természet tud a gyökerekkel és a biológiával.”

 

Ugyan a szemnek szokatlan, de a napraforgó jól érzi magát a gyomirtó szerrel kezelt rozs + szöszös bükköny + őszi borsó keverék után (Vas megye)

 

Hogyan válthatják ki a vasat a gyökerek?

A talajművelés célja a tankönyvekben részletesen bemutatott ülepedett, aprómorzsás magágy elérése. A szántástól a magágykészítésig tartó folyamat előnye, hogy teljes egészében kontroll alatt tarthatunk egy amúgy természetes közeget (a talajt), megoldva a mechanikai gyomirtást, a talajtömörödöttség problémáját és a kártevők, kórokozók féken tartását. Ezek ugyanakkor csak ideiglenes és nem fenntartható eredmények.

Nézzük csak meg a gyomirtás kérdéskörét! A szántással a területen elszórt gyommagokat oda-vissza forgatjuk, így biztosak lehetünk benne, hogy mindig lesz mit irtani a területről. Ezzel szemben a forgatás nélküli művelés az első pár évben „gyomnevelő”, ám miután a talaj felső rétegének gyomkészlete kimerül, a gyomflóra mérete is csökkenni fog. Ugyanez igaz például a fuzárium problémájára, ami sok kukoricát és kalászost termelő gazda ellenérve a szántás elhagyása ellen: ha a talajt békén hagyjuk, felszaporodnak benne a hasznos gombafajok, így a fuzárium visszaszorul.

Ugyancsak hamis illúzió a feketére/barnára/sárgára művelt területek „laza”, „aprómorzsás” talajszerkezete, amelyet 4-5 talajművelő eszközzel érünk el. Ezekből a talajokból teljesen hiányoznak a talajlakók által kibocsátott szerves kötőanyagok és a gyökerek által hátrahagyott járatok. Nincsen meg a megfelelő aggregátumképződés, így a talaj a szárazság hatására szétesik, porosodik, a nedvesség hatására pedig elfolyik. A talajtömörödésért így is nagyrészt mi magunk felelünk, hiszen a trendek alapján egyre nagyobb gépekkel dolgozunk, ezek pedig egyre nagyobb súllyal nyomják a talajt. Így a tömörödött réteg sokszor már olyan mélységbe kerül, amelyet vassal nem is érünk el (Keller et al., 2019).

 

Első takarónövényes no-till próbálkozás a horvát oldalon, Letenyétől 30 km-re – a kukoricaállomány egységes, a talajt pedig beborítja a keverék maradványa

 

Ezeket szem előtt tartva a no-tilllel és takarónövényekkel történő talajépítés sokkal hatékonyabb, mint a vasakkal történő talajművelés. A talajművelő eszközökkel ellentétben a folyamatos növényi jelenlét támogatja a talajbiológiát, elnyomja a gyomokat és intelligensen átlazítja a talajt. Azért mondhatjuk, hogy intelligensen, mert a növények az etilén korlátozott diffúziójából érzékelik, hogy a gyökereik tömör rétegbe ütköztek. Ha nem képesek ezt a hormont gáz formájában kibocsátani a talajba, és az felhalmozódik a gyökérben, akkor a növény azon a helyen leállítja a gyökérnövekedést, és egy másik pontra koncentrálja az erőforrásokat (Pandey et al., 2021).

 

Hogyan lesz így alapművelésem?

Remek, hogy a természet mindent ennyire kitalált az elmúlt évmilliókban, de hogyan vezethetjük mi be ezt a szemléletet néhány szezon alatt a saját gazdaságunkban? Ha mindenáron szükségünk van valamilyen őszi alapművelésre, akkor azt hová illeszthetjük be?

A javasolt technológia mindig az aratással kezdődik: ha a területen hagyjuk a kalászos szármaradványát, akkor érdemes azt a kombájn vágóasztalának szélességében (vagy a lehető legszélesebben) szétteríteni. Ezzel megelőzhető a gyomnövények, az árvakelés és a direktben vetett takarónövények egyenetlen kelése. Ha lazításra van szükségünk, akkor azt érdemes lehet ilyenkor elvégeznünk, nem pedig őszre hagynunk. Az egyenes késekkel szerelt, tüske, szárny és egyéb kiegészítő nélküli lazítók kiválóan alkalmasak erre a feladatra. Több gazdát foglalkoztat és az eszközgyártók is ráálltak a vágótárcsával szerelt lazítók kérdésére. Ugyanakkor a lazítás nem sokat ér, ha nem kerül bele a közegbe a lehető legrövidebb időn belül valamilyen élő gyökérzet, hiszen a talaj a saját súlya alatt vagy a túl sok csapadéktól is összetömörödhet, mire a következő főnövény vetésideje elérkezik. Így érdemes a nyári lazításokat minél hamarabb takarónövénnyel befedni.

 

 

Amennyiben jól alakul a takarónövény-állományunk, akkor az adott évben többet nem kell hozzányúlnunk. A bedolgozás már a zöldítésben sem előírás; 2018 óta a szabályozás is ismeri a téli takarónövény fogalmát, nem kell tehát 60 napot követően a földdel egyenlővé tenni az amúgy szép zöldtakarót.

A sávos művelést (strip-tillt) folytató gazdáknál bevett gyakorlat, hogy ősszel a sávokat a takarónövénybe húzzák meg, így a sorközök zöldek maradnak az első komolyabb fagyokig. Mi a helyzet az ősszel lezúzott, esetleg sekélyen bedolgozott takarónövényekkel? Ebben az esetben sem veszítjük el a megszerzett előnyöket, azonban tavasszal nem lesz olyan borításunk, amely a T1-T2-es gyomokat visszaszorítsa, valamint egy esősebb késő tél-kora tavasz során jobban letömörödhet a talajunk, ha nincs rajta védőpajzs.

 

Mit fogok kezdeni tavasszal?

A takarónövények az elért biomasszatömegtől függően gyommentesen tartják a területet a február végi-március eleji felmelegedésekig. Arról, hogy az így takart talajt is le kell-e zárni márciusban, megoszlanak a vélemények. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem feltétlenül szükséges, mert ha kifagyott a takarónövényünk, akkor nem fogyasztja el a vizet, és a párolgást is képes megakadályozni az összefüggő növényi maradvány egy jól sikerült takarás után. A vetés előtti minimális talajmozgatásnak (pl. sekély rövidtárcsázásnak) látjuk a pozitív előnyeit a terméseredményeken, hiszen a felső rétegbe több levegő kerül, így ott megindul a mineralizáció. Ugyanakkor a teljesen bolygatásmentes no-till (direktvetés) is működik a hazai talajokon és klimatikus viszonyok között. A technológia legnagyobb hátránya, hogy nem annyira „megbocsátó”, mint egy klasszikus forgatásos művelés; ebben a rendszerben az összes gazdálkodói hiba (magárok visszazárása, nem megfelelő talajborítás, hanyagabb gyomszabályozás stb.) jobban kiütközik.

 

A no-till rendszerben kifejezetten fontos a magágy megfelelő lezárása, különben a mag ki van téve a környezeti hatásoknak és a vadaknak (Somogy megye)

 

Mik a technológia előnyei?

A takarónövény és a min-till vagy no-till rendszerek előnyei, hogy kevesebb talajműveléssel, kevesebb energia- és pénzbefektetéssel és végső soron kevesebb munkával tudunk optimális termést elérni. A takarónövények és a minimálisra csökkentett vagy teljesen elhagyott talajművelés aktívabb talajéletet, jobb tápanyag-gazdálkodást, jobb vízgazdálkodást és ezeknek köszönhetően jobb talajállapotot eredményez. Ez pedig nem csupán a növényeink egészségében, hanem a gazdálkodásunk jövedelmezőségében is megmutatkozik.

 

Diriczi Zsombor
talajreform.hu