fbpx

Közel 30%-kal nagyobb termésátlagot köszönhetek a Tempo-nak

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 október 27.

– állítja határozottan Varga Zoltán Tibor gazdálkodó, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Fehérgyarmaton és környékén foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel.

– Már több mint 20 éve vezetem a családi gazdaságot, anno 10 hektárral kezdtem, mára 300 hektáron termelek őszi búzát, őszi káposztarepcét, kukoricát és napraforgót. Talajaim átlagban 13,4 aranykorona értékűek, ebben vannak ártéri öntéstalajok a Tisza és a Szamos mentén, nagyrészt nehezen művelhető, nagyon kötött talajadottságú földekkel rendelkezem – mutatta be Varga Zoltán Tibor a gazdaságot.

– Mikor és hogyan került kapcsolatba a Väderstad márkával?

– Géplakatos szakmámból adódóan mindig is nagy élvezettel vettem részt gépbemutatókon, ahol több alkalommal találkoztam a márkával. Úgy 10 éve egy új magágykészítő beszerzésén törtem a fejem, így került hozzám egy 6 méteres NZ Aggressive, ami a mai napig sok munkafolyamatban nyújt segítséget. Egy igazán sokoldalú gép, mely bőven megérte az árát.

A régi, hagyományos kombinátorom nagy problémája volt, hogy ha csak egy kisebb, lágyabb foltot is „megtalált” munka közben, egyből beragadt, és félórás küzdelem volt, mire kitakarítottuk. Amikor szétnéztem a piacon, egyből láttam, hogy az NZ Aggressive kombinátor az az eszköz, amely nedves talajadottságok mellett is megbízhatóan dolgozhat. Jól ítéltem meg, hiszen már 10 éve dolgozik a gazdaságomban és tökéletesen végzi munkáját. Őszintén mondom, hogy szinte semmit nem kellett rajta javítani, pedig a 300 hektárt évente egyszer biztosan, de van olyan terület, amit kétszer is megművel.

– Említette a sokoldalúságát. Miben van még segítségére az NZ Aggressive?

– Vetés előkészítés során az NZ-vel könnyen meg tudom nyitni azokat az ősszel megszántott területeket is, amelyek nagyobb mennyiségű téli csapadékot kaptak, ami a feketeföldet jobban megtömöríti, és tavasszal sokáig nedvesen tartja. Itt jegyezném meg, hogy nagyon precíz az eszköz munkamélység-állítása is.

– Milyen eszközöket vásárolt még be a márkától?

– A kombinátort egy 620-as Rollex henger követte, amit azért vásároltam, hogy összekapcsolhassam a kombinátorral, ami így egy menetben olyan tökéletesen előkészíti a talajt, hogy nyugodt szívvel lehet belevetni az őszi káposztarepcét. Emellett a szárazabb tavaszokon a szántott talajokat ezzel zárjuk vissza.

A henger után egy 5 méteres Carrier rövidtárcsa következett a palettáról, melyet először Szlovákiában láttam dolgozni. Feltűnt, hogy nagyon nagy sebességgel mennek végig a repcetarlón, meg is kérdeztem a helyi gazdától, hogy ugyan miért húzza olyan lendülettel a traktor ezt a tárcsát. A válasz: azért, mert a talaj sekélyművelésekor éppen csak a talaj felső 4-5 cm-t dolgozzák meg, ami tökéletes magágyat készít repceárvakelés csírázásához. Ekkor eldöntöttem, nekem is kell egy ilyen tarlógondozó eszköz, mert mindig azzal küzdöttünk, hogy a régi tárcsám túl mélyre megy, ezáltal nagyon felszaggatta a lágy részeket.

Végezetül egy 6 soros Tempó szemenkénti vetőgépet vásároltam, 6 éve. Akkor még az országban nem igazán volt elterjedve ez a munkagép, büszke vagyok arra, hogy nálam van a 204-es sorszámú…

– Hogyan vált be?

– A vásárlás előtti évben egy 19 hektáros területen próbáltam ki a Tempo-t, kukoricát vetettem vele. A műtrágyakiadagolás pontossága, a gép mélységtartása, valamint a 16-17 km/h-s sebesség mellett is szinte 100%-os vetésminőség annyira meggyőzött, hogy tudtam: ez az, ami kell nekem. Nem is néztem szét a piacon, mert annyira tökéletesen összhangban volt minden a Tempo-nál.

De talán beszéljenek helyettem a számok: a régi vetőgépemmel csak nagyon jó esetben tudtunk 10 tonnát produkálni kukoricában, a Tempo-nak közel 30%-kal több termést köszönhetek, ma már nem ritka, hogy elérem a 13-14 tonnát is, ráadásul 100 hektáron 6-8 zsák vetőmagot is megspórolok a régi vetőgépemhez képest. A napraforgót 13-14 km/h sebességgel szintén gyönyörűen veti, több gazdatársam is eljött megnézni az állományt, és mindenki csak ámult az egyöntetű kelésen.

– Kinek ajánlaná a márka munkagépeit?

Valószínűleg már sokan mondták, hogy aki hosszú távban gondolkodik egy-egy gépberuházás kapcsán, az mindenképp vegye fel a kapcsolatot a hazai márkaképviselettel! Ezek a gépek szinte szervizelés nélkül tökéletes munkát végeznek, a napi karbantartásokon kívül, mondhatni, semmit nem csinálunk rajtuk. Még egy lényeges momentum, bár nem áll szándékomban megválni a Tempo-tól, ez a gép még most is tartja az árát! Szinte nincs is használtan eladó belőle, ám ha mégis akad egy-kettő, rögtön lecsapnak rá, hiszen jól tudja minden gazda, hogy a svédacélnak nincsen párja, ha tartósságról van szó. Kis túlzással: együtt mehetek nyugdíjba a Väderstad gépeimmel…

Kalmár Nárcisz