A kukorica és gyomflórája

Borítókép

Mielőtt a szántóföldön gyomszabályozásba (és nem gyomirtásba) kezdünk, nem árt tisztában lennünk a gyomnövény fogalmával, amely Ujvárosi szerint a következő: „Szántóföldeken gyomnak nevezünk minden növényt, amelyet nem vetettünk, hasznot nem hoz, és jelenléte káros azzal, hogy a vetett növény elől elfoglalja a helyet, vagy felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét. Ez a meghatározás érvényes a kerti es szőlőkultúrákra is.”

A gyomszabályozásnak három fő célja van: a már kikelt gyomokat az előtt kell elpusztítani, mielőtt kárt okoznának, vagy magot érlelnének; meg kell akadályozni újabb gyomfajok betelepedését a táblára; meg kell semmisíteni a talajban lévő szaporítóképleteket.


1. ábra A kukorica egyik veszélyes gyomfaja a kakaslábfű Fotó: internet


2. ábra Az utóbbi évek nagy ellensége a parlagfű Fotó: Takács Attila

A kukorica Magyarország egyik meghatározó szántóföldi növénye, átlagos évben 1,2 millió hektáron termesztik. A kukorica kapásnövény, tág térállású, így nem tudja felvenni a versenyt az évelő és a magról kelő T4-es gyomok ellen, ezért mindenképpen szükséges a tervszerű emberi beavatkozás. Számos vizsgálat és gyakorlati eset igazolja, hogy gyomirtás nélkül a kukorica nem termeszthető sikeresen. A gyomosság mértéke és a kukorica termésdepressziója között ismert az összefüggés. Szántóföldi vizsgálatok szerint a gyomirtás nélkül termesztett kukorica termésátlaga a kontrollhoz viszonyítva csupán 23,5%-ot ért el. Az 1. számú táblázatban látható, hogy miként változott a gyomflóra összetétele a szántóföldeken 1950 és 2008 között. A parlagfű a 20. volt, ma már az első helyen áll, a csattanó maszlag a 101. volt, napjainkban a 7. a rangsorban. A legérdekesebb és egyben a legnagyobb veszélyt magában rejtő gyomfaj a fenyércirok, melynek rezisztens populációi is vannak. Az utolsó országos gyomfelvételezés (2008) adatai alapján a kukoricaterületeken a leggyakoribb és legveszélyesebb gyomnövények a következők: a kakaslábfű (1. ábra), a parlagfű (2. ábra), a fehér libatop és a szőrös disznóparéj. Gyakori gyomnövény ezeken kívül a muharfajok (3. ábra), a kölesfélék (4. ábra), a csattanómaszlag és a vadkender (5. ábra), a napraforgó árvakelés, a keserűfűfélék, a selyemmályva, a szerbtövisfajok, és a pokolvar libatop (6. ábra). Az évelő gyomnövények közül a leggyakoribb a fenyércirok (7. ábra), a mezei acat, az aprószulák és a selyemkóró.

3. ábra A muharfajok magas magprodukciója jelenti az egyik problémát. Fotó: Takács Attila


4. ábra A partiköles a monokultúra terméke. Fotó: internet

5. ábra A csattanómaszlag és a vadkender régiónként okoz gondot. Fotó: Takács Attila

Az egyik legfontosabb és a talajélet szempontjából legkíméletesebb technológia az agrotechnikai védekezés: ide sorolhatók a talajművelés, a vetés, a vetésforgó és a vetőmagtisztítás műveletei. A talajműveléssel és talaj-előkészítéssel rendkívül hatékonyan védekezhetünk a gyomok ellen. Amennyiben a kukorica előveteménye kalászos volt, a tarlóhántás gyors és jó minőségű elvégzésével a T4-es gyomok nagy többségét csírázásra kényszeríthetjük, majd a tarlóápolási munkákkal fiatal korban elpusztíthatjuk. E művelet a nyár és az ősz folyamán többször is megismételhető. Ha a terület szártarackos (G1) gyomokkal fertőzött, célszerű a tarlóhántást mélyebbre állított, éles tárcsával elvégezni. E művelet hatására a szétdarabolt tarackok újra hajtanak, jelentősen felhasználva tartalék-tápanyagaikat. Az őszi mélyszántásnak több szempontból is nagy a jelentősége a gyompusztításban. A korán elvégzett őszi mélyszántáson gyakran tömegesen csíráznak a T1-es és T2-es fajok, amelyek az őszi mélyszántás tavaszi elmunkálásával mechanikus úton megsemmisíthetők. A tavaszi talaj-előkészítés kapcsán elsősorban a T2 és T3 életformacsoportba tartozó fajok irthatók eredményesen, de jó hatást érhetünk el a korán sarjadó évelők (pl. Cirsium arvense) ellen is. Fél évszázaddal ezelőtt a mechanikai gyomszabályozást még szinte kizárólagos módszerként alkalmazták. A korábbi időszakban a sorközöket kultivátorozták kézi vagy lóvontatású eszközökkel, a sorokat pedig kézi kapálással gyomtalanították.


6. ábra A pokolvarlibatop felszaporodását is a mértéktelen herbicid használatnak köszönhetjük. Fotó: Takács Attila

A sorköz-kultivátorozást és a kézi kapálást általában háromszor végezték el, először közvetlenül a kukorica kelése után, majd 4–6 leveles korban és végül a címerhányás előtt. Mindhárom alkalommal jelentős azon időintervallumok nagysága, amikor a kukoricának nagy energiát kell fordítania a gyomokkal szembeni versengésre. A már korábban idézett vizsgálatok szerint a kétszeri kapálásban részesített kukorica szemtermése 28%-kal, háromszori kapálásnál pedig 13%-kal volt kevesebb a vegyszeresen gyomtalanított területhez képest. A mechanikus gyomirtás jelentősége ismét megnövekedett, ami az alábbi okokra vezethető vissza:1. a biotermesztés egyedüli megvalósítható gyomirtási módszere;2. a hibridek és fajták herbicidérzékenysége miatt fontos kiegészítő művelet a kukoricavetőmag-előállításban;3. a közelmúlt fejlesztési eredményeként új, nagy teljesítményű mechanikus gyomirtó eszközöket (csillagkerekek, küllőskapák, talajmarók, forgóboronák, gyomirtó kefék stb.) fejlesztettek ki;4. az utóbbi évtizedekben kialakult káros gyomszelekció miatt ma már  tökéletes hatású vegyszeres gyomirtást (a herbicidárak növekedése miatt) csak nagyon magas költséggel lehet elérni, így az olcsóbb alapkezelési gyomirtó-szeres technológiákat célszerűen párosítják a mechanikus eljárásokkal;5. a sávpermetezés módszerének kifejlesztésével megvalósítható a sorok vegyszeres és a sorközök gépi-mechanikus gyomirtása.


7. ábra A fenyércirok lassan leküzdhetetlen ellenféllé válik. Fotó: Takács Attila

A mechanikus gyomirtás előnye a költség- és környezetvédelmi pozitívumaiban rejlik, azon kívül, a talajfelszín megmunkálásával javítjuk a talaj vízmegtartó képességét és élénkítjük a talajéletet.

A kukorica különböző célú termesztése és a gyomosodás között rendkívül szoros összefüggések mutathatók ki. A silókukoricának termesztett táblákon – a magasabb tőszám miatt – mérsékeltebb gyomosodással kell számolnunk. A vetőmag előállítására szánt kukoricatáblákon a növények kis mérete és az apasorok letermelése miatt erős nyári vagy nyárutói gyomosodás következhet be.

A csemegekukoricával bevetett területeken nagyobb gyomborítottságra kell számítani, részben azért, mert a növény kistermetű, másrészt élelmezés-egészségügyi szempontok miatt a jó hatású herbicideket kizárták az alkalmazásból.

Látható, hogy az agrotechnikának nagy szerepe van a gyomfajok visszaszorításában. Az egyik fontos agrotechnikai elem az elővetemény, az éveken keresztül monokultúrás táblákon, a fenyércirok, a kakaslábfű, a partiköles felszaporodásával kell számolni. E fajok egy részében már kialakult bizonyos hatóanyagok elleni rezisztencia, ami azzal jár, hogy a maximális dózis kijuttatásával sem sikerül a táblákról a kellő mértékben eltüntetni e fajokat. A kukorica állománysűrűsége is befolyásolja a gyomviszonyokat. A hektáronként 70 ezer tőnél sűrűbb kukoricaállományban látványosan lecsökken a gyomborítottság, ezen belül is a fénykedvelő fajok szorulnak vissza. A kijuttatott nitrogénműtrágya-dózisok nemcsak a kultúrnövény számára hasznosak, hanem a gyomfajok növekedésére is pozitív hatással vannak. Így ezzel a gyomnövényeket trágyázzuk és juttatjuk előnyhöz.

A kukoricatáblák gyomnövényzetére természetesen a gyomirtási technológiák, ezeken belül is a vegyszeres gyomirtás van a legnagyobb hatással.

 

A kukorica vegyszeres gyomirtását hazánkban négy évtizede kezdték. Az elmúlt 40 év gyomflóra-változtató hatását ma már jól nyomon követhetjük, mert világosan kirajzolódnak a tendenciák (1. táblázat). A hazai gyomflóra változása összefügg az egyes időszakokban kijutatott herbicidhatóanyag-típusokkal.

1. táblázat: Tíz gyomfaj borítottsági változása 1950 és 2008 között.

A kukorica gyomirtásában az agrotechnikai, a mechanikai és a vegyszeres védekezési módokat integráltan alkalmazzuk. A kukorica gyomosodását több tényező befolyásolja, mint például a művelési mód, a vetésváltás, az alkalmazott agrotechnika, a növényápolás és a vegyszeres gyomszabályozásban kijutatott készítmények.

A kukorica gyomfajait meghatározza az előveteménye, a tábla előélete, vízháztartása, lejtése, az előző években alkalmazott gyomszabályozási technikák kivitelezése. A kukorica vetése általában április közepén kezdődik és elhúzódhat egészen május végéig. Ez azt is jelenti, hogy a vetés előkészítés talajmunkáival a korábban kicsírázott (T1-T2) vagy kihajtott gyomnövényeket mechanikai úton is szabályozni tudjuk. A korai, áprilisi kukoricavetésekben még ott lehetnek a T3-as fajok, azonban a később vetett táblákon már a T4-es csoport tagjai dominálnak. A talaj kötöttsége és humusztartalma és a pH-értéke is hat a gyomnövényzetre. A kötöttebb és humuszban gazdagabb talajokon és a 6-7 pH közötti tartományban nagyobb a gyomborítottság.

Három, jól elkülöníthető szakaszt figyelhettünk meg a kukorica-gyomflóra változásában.

Az 1950-es évek elején-közepén bevezetett atrazin és 2,4–D tartalmú herbicidek az egyébként vegyes összetételű gyomegyüttesben nagymértékű szelekciót eredményeztek. Az atrazin használatnak és a tartós monokultúra számlájára írható az egyéves és évelő fajok borítottságának ugrásszerű megnövekedése. Ennek hatására a kakaslábfű és a fenyércirok a kukoricában az országos gyomdominancia-sorrend első helyére került már az 1970-es években, és ezt a pozícióját azóta is tartja.

A második szakaszt az atrazinrezisztens biotípusok kialakulása jellemezte az 1970-80-as években. Egyik évről a másikra alakultak ki a szőrös disznóparéjnál, majd később más gyomfajoknál is atrazinrezisztens biotípusok. Ennek eredménye lett a szőrös disznóparéj borítottságának nagymértékű megnövekedése, amit bizonyítnak az ebben az időszakban elvégzett országos gyomfelvételezési adatok. 1950-ben a disznóparéj a 11. helyen állt az országos gyomdominancia-sorrendben, míg ma a 2. helyen áll.

A harmadik szakaszra a karbamid-típusú herbicidekre kevésbé érzékeny, egynyári kétszikű gyomfajok felszaporodása volt a jellemző az 1980-90-es években. Ezek a fajok elsősorban a karbamid-típusú herbicidekkel kezelt napraforgó-, szója-, burgonya- stb. területeken szaporodtak fel. Ide sorolható a parlagfű, amely a korábbi országos gyomdominancia-sorrend 15. helyéről a 4. helyre került.

A klasszikus gyomnövényeken kívül a kultúrnövények árvakelése is problémát okoz a kukoricatáblákon, napjainkban a napraforgó árvakelése elleni küzdelem jelenti a legnagyobb gyomproblémáját.

Ma a szántóföldi növénytermesztés legnagyobb gondot okozó csoportja a gyomok sokasága. Sajnos a túlzott és alkalmanként rossz dózisban kijutatott herbicidek több kárt okoztak, mint hasznot. Ma, amikor sorra jelennek meg a herbicid-rezisztens gyompopulációk, fontos az okszerű növényvédőszer-használat mellett az integrált növényvédelem régi elemének, a mechanikai gyomszabályozásnak a használata.

A szántóföldi kukoricatermesztésben a teljesség igénye nélkül a következő hatóanyagok állnak a rendelkezésére a 2019. 01.03.-i adatok szerint.

Évelő egyszikű gyomok, évelő kétszikű gyomok, gyomok, magról kelő egyszikű gyomok, magról kelő kétszikű gyomok, sarjhajtás ellen: glifozát. Silókukorica, takarmánykukorica: foramszulfuron, izoxadifen-etil, oramszulfuron, izoxadifen-etil, jodoszulfuron, ciproszulfamid, foramszulfuron, tienkarbazon-metil. Takarmánykukoricában: ciproszulfamid, foramszulfuron, jodoszulfuron, tienkarbazon-metil. Kukorica(-vetőmag), takarmánykukorica: Mezotrion, Nikoszulfuron. Árvakelésű napraforgó ellen: Klopiralid, Bromoxinil.

Takács Attila
Növényorvos

Tartalom közti banner a cikk végére
no