fbpx

A kertészet erőteljes, stabil ága a magyar agráriumnak

Írta: Szerkesztőség - 2016 március 30.

A kertészet erőteljes, stabil ága a magyar agráriumnak, éves kibocsátásának mintegy hatodát adta a múlt évben – mondta a földművelésügyi miniszter a kertészkedés éve programsorozatot bejelentő sajtótájékoztatóján.

Fazekas Sándor a főváros XVIII. kerületében egy közösségi kertben kiemelte: a kertészeti tevékenység ma is több tízezer család megélhetését biztosítja, így a foglalkoztatást tekintve az egyik legnagyobb lehetőséget rejtő ágazat.

Hozzátette: a kertészeti ágazatok összes kibocsátása 2015-ben mintegy 377 milliárd forint volt, ami a teljes mezőgazdasági kibocsátás 15,4 százalékát tette ki.

A kertészeti tevékenység ma is több tízezer család megélhetését biztosítja
Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Tavalyelőtt – 2014-ben – átlagosan mintegy 75 kilogramm zöldséget és mintegy 39 kilogramm gyümölcsöt fogyasztott a magyar lakosság. A kertészkedés éve programsorozat célkitűzése éppen az, hogy a magyar emberek minél több zöldséget és gyümölcsöt termeljenek, vásároljanak és fogyasszanak. Ennek alapján a zöldségfogyasztást évi 85 kilogrammra, a gyümölcsfogyasztást pedig 45 kilogrammra kívánja emelni a szaktárca – mondta a miniszter.

A miniszter emlékeztetett: ez a péntek Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, a néphagyományban ezt a napot a gyümölcsoltásra a legkedvezőbbnek tartották, ezért most indította el a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a szóban forgó programsorozatot.

A kertészkedés éve programsorozat célkitűzése az, hogy a magyar emberek minél több zöldséget és gyümölcsöt termeljenek, vásároljanak és fogyasszanak
Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Fontosnak nevezte a miniszter, hogy ne csak vidéken, hanem a városokban, Budapesten is kertészkedjenek az emberek.

Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a Magyarország legszebb konyhakertje mozgalom ötletgazdája és elindítója arról beszélt, hogy a 2012-es indulása óta egyre többen vesznek részt a programban. A múlt évben már 234 település vett részt a mozgalomban, és több mint 2200 kert versenyzett. Ebben az évben a nagy érdeklődésre való tekintettel április 20-ig fogadnak el nevezéseket a versenyre – mondta.

Horváthné Kapocsi Anikó, a pestszentlőrinci Szivárvány óvoda vezetője az MTI-nek elmondta: a Szivárvány óvoda már a múlt évben is részt vett a kertészkedést népszerűsítő programban, és az idén is neveznek. A Lakatos utcai lakótelep közösségi kertjében – amely az óvoda szomszédságában található – az eső parcella az óvodásoké.

(MTI)