fbpx

Lajtamag – zöldítésben az élen

Írta: Agrárágazat.hu - Hirdetés - 2021 április 09.

A Lajtamag a zöldítés terén Magyarországon a legnagyobb múlttal és saját kutatás-fejlesztéssel rendelkező, családi tulajdonban levő cégcsoport. Hiszünk abban, hogy a tudatos zöldítés segíti földterületeink állapotának javulását, és növeli a jövedelmezőséget. A zöldítésért befolyó támogatás pedig csak hab a tortán, hisz pénzt is kapunk egy olyan munkáért, ami jót tesz a talajainknak.

 

zöldítés

 

Minden 15 ha-nál nagyobb gazdaságban zöldíteni kell. A Lajtamag Kft. a következő termékekkel járul hozzá a gazdák sikeres zöldítéséhez:

Zöldítő Páros (mustár – olajretek). Kifejezetten tömörödött talajokra ajánljuk a használatát, illetve olyan területekre, ahol a szervesanyagpótlás különösen szükséges. A nagy biomasszatömeg elérése érdekében másodvetésben, augusztusban vethető. A bedolgozásra bimbós vagy virágzó állomány alkalmas, még ősszel, október vége–november elején. Repce elé nem ajánlatos! Augusztus közepétől érdemes vetni, különben hamar virágozni kezd a mustár, és a szára „elfásodhat”.

 

zöldítés

 

Zöld Trió (pohánka – bíborhere – facélia). Mind a korai (júliusi), mind az augusztusi vetésre alkalmas. Utána őszi gabona is biztonságosan vethető. Elsőként a pohánka kel ki a keverékben, a facélia jó talajtakarást, a bíborhere a nitrogén megkötését biztosítja. A pohánka fagyérzékeny növény, a bíborhere azonban áttelel. A zöldtrágya bedolgozását az őszi hidegek megérkezése előtt javasolt elvégezni, vagy talajtakaróként fent hagyni, és tavaszszal bedolgozni.

Zümmögő Zöld (pohánka – őszi bükköny – facélia) zöldtrágyakeverékünk magas arányban tartalmaz pillangósvirágú összetevőt. Mind a korai (júliusi), mind az augusztusi vetésre alkalmas. Összetételének köszönhetően jól alkalmazható szárazabb klímájú területeken is. Elsőként a pohánka kel ki a keverékben, a facélia és a bükköny jó talajtakarást, illetve utóbbi a nitrogén megkötését biztosítja. A pohánka fagyérzékeny növény, a bükköny azonban áttelel. A zöldtrágya bedolgozását az őszi hidegek megérkezése előtt javasolt elvégezni, vagy talajtakaróként fent hagyni, és tavasszal bedolgozni. Utóbbi esetben érvényesülni tud a bükköny kiváló gyökértrágyaértéke.

 

zöldítés

 

A Takarékos Zöld (rozs – bíborhere – facélia) a legolcsóbb keverékünk, amelyben a facélia gyorsan lebomló szerves anyagot biztosít. Hosszú tenyészidejének köszönhetően érdemes akár télre is meghagyni, és csak tavasszal bedolgozni. A bíborhere sok felvehető nitrogént hagy maga után, kedvezve ezzel az utána vetett kultúrnövénynek.

 

zöldítés

 

Újdonságaink a Mézelő Zöldítő és az Öko Zöld. A Mézelő Zöldítő, ahogy azt a neve is mutatja, a méhészek egyik kedvelt keveréke. A facélia sűrű állománya biztosítja a talaj fedését, megakadályozza annak kiszáradását, gyomosodását. A virágzó facélia vonzza a méheket, ezért fontos szerepe van a biodiverzitás fenntartása szempontjából. Az Öko Zöld egy túlnyomórészt homoki zabot tartalmazó keverék. A homoki zab rendkívül jól behálózza a talaj felső rétegét, a bükköny és az alexandriai here pedig, nitrogénmegkötő növények lévén, sok felvehető tápanyagot hagy hátra.

Méhlegelő keverékeink a gondos alkotóelem-választás eredményeként hetekre virágba borítják a területet, így a zöldtrágyázáson kívül a méheknek is kiváló mézelőhelyet biztosítanak. Megállapíthatjuk, hogy ezeknek a keverékeknek a használata, nemcsak a talajainkat javítja, hanem a fentebb említettek szerint a biodiverzitást is elősegíti.

Vadlegelő keverékeink segítenek a zöldítés megoldása mellett „elcsalogatni” a vadakat a kultúrnövényekről, hogy ne a termés fogyjon.

Talajtakaró keverékeink kiválóan alkalmazhatók szőlőben és gyümölcsösökben. Olyan fű- és herefélék alkotják, amelyek áttelelnek, így 3–5 évig jó takarást biztosítanak, valamint rendkívül jól bírják a taposást, ezáltal a kertészeti munkálatok különösebb kár okozása nélkül elvégezhetőek.

Keverékeinkről bővebben területi képviselőinktől érdeklődhet. Kollégáink elérhetőségét a www.lajtamag.hu/elerhetosegeink oldalon találhatja.