fbpx

Gabonaszövetség: váratlan a fordított áfa meghiúsulása

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 28.

Budapest, 2013. március 27., szerda (MTI) – Váratlanul érte a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) tagjait az a hír, hogy április 1-jétől mégsem alkalmazható a fordított áfa a takarmánykeverékek, a korpa, valamint az olajos darák esetében – közölte a Gabonaszövetség szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint sok vállalat már eddig is jelentős összegeket áldozott arra, hogy könyvelési rendszerét átállítsa a fordított adózásra.

Becslések szerint a takarmányipar mintegy 30-40 milliárd forint folyamatos hitellel finanszírozza az állattenyésztést.

Az iparág éves szinten közel 4 millió tonna takarmánykeveréket értékesít átlagos 90 napos fizetési határidő mellett.

A fordított adózás bevezetése a piac fehéredése mellett komoly finanszírozási segítséget is jelentett volna, amivel a cégek kalkuláltak is idei költségvetésükben – emlékeztet a közlemény.

A szója, a napraforgó és a repcedara piacán az áfa-csalások száma drasztikusan megnőtt az elmúlt évben, csak a szójadara piacán 100 ezer tonnára becsülik az ilyen típusú csalásban érintett áru forgalmát.

 

 

A Gabonaszövetség közleménye szerint nagy a bizonytalanság, hogy április 1-jétől milyen áfatörvény lesz hatályos.

Az Országgyűlés kedden döntött arról, hogy mégsem lép hatályba április 1-jén a fordított adózás az élősertés, a félsertés és a takarmányok értékesítésére vonatkozóan.

A fideszes Dióssi Csaba és frakciótársa, Ékes József javaslatát – házszabálytól eltéréssel – a képviselők 257 igen és 4 nem szavazattal fogadták el.

A kormánypárti képviselők azzal indokolták a módosítást, hogy Magyarország nem kapta meg az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást.

Az Európai Bizottság március 19-i közleményében ugyanis elutasította Magyarország kérelmét, utalva egyebek mellett a csalás átterelődésének veszélyére.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a fordított áfa bevezetésétől a feketegazdaság visszaszorítását várta.

Múlt csütörtökön Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy sajtótájékoztatón azt mondta: akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának.

A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén az egyik előterjesztő, Ékes József megerősítette, hogy a fordított áfának az érintett termékkörre való bevezetésével 10 milliárd forintos áfa-bevétellel számoltak, ennek hiányában hagyományos ellenőrzési eszközökkel biztosítják majd, hogy teljesüljön az idei áfa-bevétel.

 

MTI 2013. március 27.