fbpx

Lézert, repülőt is bevetnek a magyar rizstermesztők

Írta: Agrárágazat-2020/09. lapszám cikke - 2020 szeptember 20.

Még a világjárvány sem tudta megállítani a Nagykunság terményeit-termékeit 2019-2020-banKözel 10 százalékkal felülmúlta eleve optimista terveit tavaly (és részben idén) a Nagykun 2000 Mg. Zrt., a hazai rizstermesztés stabil lábakon álló utolsó nagy bástyája. Magyarországon az 50-es években még 50 ezer hektáron folyt az egészséges, gluténmentes volta miatt diétára kényszerülők számára is hasznos gabonaféle termesztése. Ma már az egész hazai termőterület nincs a korabelinek tizede sem, de a technológia és a terméseredmények ma is professzionálisak. Kisújszálláson lánctalpas kombájnokkal és lánctalpas – szakmai berkekben csak „komp”-nak nevezett – lehordóeszközökkel takarítják be a hektáronként gyakran 6-8 tonnás termést.

 

 

Nem adták fel

Rizs – a világ legtöbbek által fogyasztott gabonája nevének hallatán sokunknak nem a hazai szántók jutnak eszünkbe, hanem a conical-kalapban görnyedező emberekkel és vízi bivalyokkal teli, vízzel elárasztott teraszokon megművelt indokínai, kínai, vietnámi, kambodzsai tájak. Pedig nálunk is folyt-folyik a rizstermesztés, méghozzá kezdettől sikeresen – igaz, ma már csak a korabelinek alig pár százalékát kitevő területen. Akik nem adják fel: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszálláson működő Nagykun 2000 Mg. Zrt., amely hazánk legnagyobb termőterületén, csaknem 1.000-1.200 hektáron veti és aratja ezt a nagyszerű gabonát. A távol-keleti extenzív technológiákkal szemben itt persze szántóföldi megoldásokkal termesztik a – néha akár 7-8 tonnányi termést produkáló – növényt.

 

 

1 centis simaság hektárokon keresztül

A termesztéstechnológiát csupa izgalmas műszaki megoldás övezi. A talaj-előkészítés időszakában lézervezérlésű simítók segítségével alakítják ki a talajművelő gépek az egyenletes talajfelszínt. Az egyenletesség olyan precíz, hogy egyegy tízhektáros „kutricában” – azaz négyszögletű medencében – 2-4 cm(!) körüli a szintkülönbség. Ide vetik a rizsvetőmagot, ha máshogy nem megy – és a tavalyi, csapadékosabb évben bizony máshogy nem ment –, repülőgépes vetéssel. Minderről a Nagykun 2000 rizságazat-vezetője beszélt munkatársunknak. Tóth Péter (nyitóképünkön balról) szerint a rizs genetikai potenciálja jellemzően 8 tonnás termést tenne lehetővé ideális éghajlati viszonyok közt. – Mi 2019-ben több táblán is 6,5 tonnát arattunk, ami nagyon jónak számít Magyarországon. Persze, nálunk sem volt mindenütt ennyi, de végül, betakarítás után, feldolgozáskor meggyőződtünk róla, hogy valóban kiváló termésünk volt: a megtisztított mennyiség is elérte az 5,0 tonnát!

 


Lézerrel gyalult „kutricára” lát rá Oros Ádám traktoros

 

Lánctalpasok és kompok a szántón

A termesztéstechnológia másik legfontosabb eleme természetesen a víz biztosítása. – Az áprilisi vetés után, míg a kelő növény el nem éri a 10-15 centis magasságot, addig folyamatosan elárasztjuk, majd lecsapoljuk a kutricát. Amikor a rizs eléri azt a magasságot, akkor végleg víz alá kerül, s ahogy növekszik, folyamatosan pótoljuk a szükséges mennyiséget. Végül 20-30 centi magasságot tartunk, a növény tenyészidőjének végéig – folytatja Tóth Péter, s közben körbemutat a tábla szélére, ahová jól karbantartott öntözőcsatorna-rendszer juttatja el folyamatosan a vizet. A betakarításkor természetesen már vízmentes – igaz, néha mélyen iszapos, sáros – talajon kell haladniuk a gépeknek. – Ennek, illetve a rizs cséplési igényének megfelelően a betakarítókombájn első futóművét is át kell alakítani, mert itt kerekekkel már nem boldogulnánk – mondta Oros Ádám. A Nagykun 2000 Mg. Zrt. tapasztalt kombájnosa szerint 2 géppel naponta akár 30 hektárt is learatnak, ami 2-3 fülkét jelent – ő ugyanis így nevezi a „kutricát”. Egyébként ritka és szép kifejezéssel jellemzi a víztől puha talajt is – úgy mondja: „felnyersült”. A betakarítást lánctalpas lehordóeszközök segítik – és persze ezeknek is megvan a szakmai szlengben elfogatott nevük: szellemesen csak ’komp’-ként emlegetik őket.

 


Lánctalpas kombájnok és „kompok” aratják-szállítják a hektáronként akár 7-8 tonnás termést

 

Nagy kun színvonal

A Nagykun 2000 Mg. Zrt. kereskedelmi igazgatója természetesen elégedett a tavalyi eredményekkel. – A sok időjárási viszontagság és az év elején fellépő koronavírus-járvány okozta piaci, logisztikai problémák ellenére sikerült majdnem 10 százalékkal túlteljesíteni a terveinket – mondja Fazekas Gyula (nyitóképünkön jobbról). A Nagykun 2000 ugyanis nemcsak termeszti, hanem az országban megtermelt rizs háromnegyedét fel is dolgozza. A kisújszállási gazdaságuk udvarán álló négy hatalmas silócellába összesen bő 1.500 köbméter hántolatlan gabonát tárolnak be, majd innen mennek a szemek a feldolgozóba. – Először hántolunk, vagyis megszabadítjuk a magot a héjától, aztán csiszoljuk, s ezzel fehérítjük, végül osztályozzuk a terményt. Így előállítunk barna, A- és B-minőségű fehér rizst, amiből bio és hagyományos termékeket, illetve rizslisztet készítünk, ami szintén az élelmiszeripar növekvő igényeire reagál – fejti ki az igazgató. A Nagykun-biorizsek minőségét jellemzi, hogy a magyar alapanyagot még a gyermektápszer-gyártásban is vásárolják a külföldi cégek.

 


Folyamatos fejlesztések révén bővül a termékpaletta

 

Idén folytatódik a jövő

Az utóbbi években a Nagykun 2000 jelentős fejlesztéseket végzett mindennek érdekében. Bő 10 éve épült fel a hántoló- és csomagolóüzem, 2013-tól működik az őrlőüzem, 2015-től a tárolórendszer, 2017-2018-ban pedig megvalósult a még ma is újnak ható kivitelű készterméktároló és az automata csomagológép-csarnok. Fazekas Gyula tavalyi látogatásunkkor még nem, idén májusban viszont elárulta a következő fejlesztés részleteit is. – Beadtuk az Irinyi-tervhez fűződő pályázatunkat, amellyel egy puffasztottrizstallért gyártó üzemet fogunk létrehozni. Erre nagy igény van a hazai piacon is, mert az import bizonytalan, másrészt a hazai minőség e téren is elsőrangú. Innovatív termékkört is tervezünk. A natúr mellett lesznek különféle ízesítésű, magvakkal kevert változatok, de lesz édesipari területre szánt, csokoládéval bevont szárított, kandírozott gyümölccsel, kókusz, mogyoró, mandulareszelékkel megszórt tallérunk is, s ezekkel már az exportpiacokat is megcélozzuk. A termékek előállításához kizárólag saját termelésű biorizs biztosítja az alapanyagot.

 


Barna és fehér rizs, desszertnek gazdagon variált tallér – mind több termék alapanyaga a kiváló minőségű nagykunsági rizs

 

AZ EGYIK LEGFONTOSABB TÁPLÁLÉKUNK.

A rizs a búza után az emberiség legfontosabb növényi tápláléka, a világ összes konyhaművészetének fontos alapanyaga – és emögött nyilvánvalóan a búzánál is előnyösebb táplálkozás-egészségügyi jellemzői állnak. Különösen a barna rizs értékes, mert nagyon magas a rost-, a komplexszénhidrát- és a B-vitamin-tartalma. Olyan vegyületet is tartalmaz, ami csökkenti a koleszterinszintet. (A Házipatika idézi azt a louisianai egyetemi vizsgálatot, melyben a vizsgált személyek napi 100 g rizskorpát fogyasztottak három héten át. A felmérés végén a vérkoleszterinszint átlagban 7, ezen belül a káros LDL-koleszterin-szint 10%-kal csökkent.) Emellett nagyon kedvező a glikémiás indexe, vagyis egészségesen táplál, és ad energiát a testnek. A barna rizs magas rosttartalma képes továbbá a bélperisztaltikát gyorsítani, a széklet mennyiségét növelni, a mérgező bomlástermékeket megkötni és kiüríteni. Így nemcsak a vastagbél rosszindulatú elváltozásait lehet rizsfogyasztással megelőzni, hanem az emlőrák előfordulási gyakorisága is csökkenthető. Noha a fehér rizs is egészséges, annak rosttartalma lényegesen kevesebb, emellett vitaminokban is szegényebb.

Kohout Zoltán