fbpx

Fendt: az egész világ a piacunk

Írta: Agrárágazat.hu - Hirdetés - 2020 november 05.

A Fendt is megérezte a koronajárványt, de legerősebb szegmensében, a traktorgyártásban még jelentősen növelni is tudta a forgalmát. A német mezőgépgyártó fejlesztéseit a világpiac meghódításának igénye vezérli, legnagyobb traktorával 673 lóerőig nyújtózkodott.

Az elmúlt 16 évben mintegy 2 milliárd eurót fektettünk be épületekbe és gépfejlesztésekbe. Ez alatt 70 százalékkal nőtt az eladott Fendt traktorok száma” – mondta büszkén októberben egy élő közvetítésen Martin Riechenhagen, az AGCO igazgatótanácsának hamarosan nyugdíjba vonuló elnöke, aki 16 éven át irányította a mezőgépcsoportot. Helyét 2021 januárjában Eric Hansotia veszi át.

Tovább terjeszkedik

Az AGCO vezérmárkája a Fendt, emellett Challenger, Massey Ferguson és Valtra márkákat forgalmaz a világ minden táján. 2019ben 9 milliárd dolláros forgalmat bonyolított. Németországban, a Fendt hazájában, minden harmadik erőgép a jól ismert zöld színeket viseli, de Franciaországban is minden ötödik traktor Fendt. Idén 19 ezer traktort készült el a marktoberdorfi gyárban (Bajorország), de a cég kapacitásai 30 ezer darab gyártását is lehetővé teszik. A márka sikeréhez hozzájárul, hogy az AGCO globális szervezete kiváló háttértámogatást ad az értékesítéshez. A vállalat célja, hogy más kontinenseken is gyártóegységeket építsen, elsősorban Észak-Amerikában, de Brazíliában és Afrikában is erőteljesebben jelen szeretnének lenni. További cél, hogy full-liner mezőgépgyártóvá váljanak, azaz a teljes termelési folyamatot képesek legyenek kiszolgálni, valamint a telemetriában is előrelépjenek.

 

Martin Riechenhagen, a Fendt októberi élő eseményén
Martin Riechenhagen, a Fendt októberi élő eseményén

 

A nézőtér soraiban ülő szakújságírók egyike felvetette, hogy nem lát például szervestrágyázókat a Fendt kínálatában. Riechenhagen ezt éppen a márka globális pozícióival magyarázta: „Traktorok, kombájnok és permetezők mindenütt a világon szinte egyformán bevethetők. A szervestrágyázók azonban a lokális szabályok és elvárások szerint másképp üzemelnek. Éppen ezért nagyon sok helyi, kisebb gyártó specializálódott rájuk Európában, így nem kívánunk ebbe a szegmensbe belépni.” Az AGCO-vezető ugyanakkor megjegyezte, a portfólióbővítésnek az is egy módja, ha más cégek megvásárlásával szélesítik a kínálatot. „Ha az Amazone-nál hajlandóságot látnánk például az együttműködésre, akkor ezt szívesen vennénk” – árulta el Riechenhagen, merre tapogatózik a cégvezetés.

A koronavírus hatásai

Az idei év számaira azonban rányomja bélyegét a koronavírus. Áprilisban 5 hétre teljesen leállt a traktorgyártás Marktoberdorfban, mert az olasz és francia beszállítók nem tudták teljesíteni a megrendeléseket. Májustól már zavartalanul folyik a termelés, a gyártásbeli lemaradást augusztusra tudta behozni a Fendt. „Mostanra megtanultuk, hogyan kell együtt élni a vírussal. Örömmel tapasztaljuk azt is, hogy az élelmiszeripart és háttérországát szinte egyáltalán nem érintette a koronajárvány. Szeptemberben már 6 százalékkal több traktort tudtunk eladni, mint tavaly ilyenkor” – sorolta a biztató számokat az AGCO vezetője. A várakozások szerint Európában idén várhatóan 10 százalékkal több traktort (16 700 db) tud értékesíteni a cég a tavalyi évhez mérten. A szálastakarmányok betakarítása terén ennél is nagyobb ugrást érhetnek el: kaszákból 32 százalékkal, körbálázókból 7 százalékkal nőhet a forgalmazott mennyiség. Ugyanakkor a silózók és permetezők értékesítése stagnál, kombájnból pedig 4 százalékkal kevesebb lehet az eladott gépek száma. Nagyok az eltérések az egyes országok között is. A járványtól sújtott Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban erősen visszaesett a Fendt-gépek forgalma, tartják a tavalyi darabszámokat Magyarországon. A koronavírus teljes gazdaságokat képes megrengetni, ez pedig igenis hatással van a fizetőképes keresletre. A járvány másik nehezen megjósolható következménye a kiállításokra lesz hatással. A jövő évi nagy expók is elmaradnak, két év kiesést pedig aligha él túl a kiállítói szektor. A termékforgalmazás egyre nagyobb hányada a virtuális térbe tevődik át, ahogy a marketing minden eleme is.

Szélesebb célpiacra tervezett traktorok

A Fendt leginkább a traktorairól ismert. A legnépszerűbb a 200-as széria, amely öt típussal fedi le a 79 és 124 LE közötti teljesítménytartományt. A sorozatot több mint tíz évvel a piaci megjelenése után most teljesen áttervezték, a nagy traktorok dizájnját kapta meg. Az új fülke tágasabb és magasabb, a szélvédő és a tetőablak közötti kereszttartó keskenyebb, az ablak megnagyobbodott. Ez különösen hasznos a homlokrakodóval végzett munkák esetén. A vezérlőpult multifunkciós joystickja kényelmes gépkezelést tesz lehetővé. A FendtONE kezelési filozófia szintén része lett a szériának, ezen keresztül az irodából küldhetőek át feladatok a munkagépnek. A munkafolyamatok dokumentációja és térképes megjelenítése pedig visszaküldhető az irodába. Újságírói kérdésre elhangzott, hogy a FendtONE a korábban értékesített traktorokba is beszerelhető, továbbá kombájnokba való beépítését is tervezik. A FendtONE gépek és operációs rendszerek közötti adatcsere akkor lehetséges, ha azok rendelkeznek az „agrirouter” elnevezésű független adatcsere-platformhoz megfelelő interfésszel. A 3 hengeres, 3,3 literes AGCO motor kipufogógáz-visszavezetés nélkül is megfelel az V. fokozatú kibocsátási normának.

 

A 200-as traktor kezelőfelülete
A 200-as traktor kezelőfelülete

 Jobbra a Fendt-óriás: Vario 1100 MT
Jobbra a Fendt-óriás: Vario 1100 MT

 

A tempomatban két menetsebesség is eltárolható (közúthoz, szántóhoz), ezenkívül a motor adott fordulatszáma is rögzíthető az állandó TLT-fordulatszám tetszőleges előhívásához. A Fendt gondolt a nagyobb táblákban dolgozó kelet-európai gazdákra, ezért megalkotta eddigi legerősebb traktorát, a Vario 1100 MT-t. A 27 tonnás monstrumot már csak hevederes kivitelben viseli el a talajszerkezet. A széria négy típussal fedi le az 511 és a 673 LE közötti teljesítménytartományt. 6 hengeres, 15,2 literes MAN motor dolgozik bennük, ami teljesíti a Stage V kibocsátási normát. A traktor többféle felsúlyozási lehetőséget kínál nemcsak az orron, hanem a járószerkezeten is. Képes viszonylag kevés pótsúllyal és nagyobb sebességgel is egy nagy precíziós szemenkénti vetőgépet elhúzni. A feladathoz nagy teljesítményű hidraulika-rendszerrel is rendelkezik, opcionálisan két terhelésvezérelt szivattyúval (2 × 220 l/perc). Így mindig megfelelő olajnyomást és -mennyiséget tud biztosítani a pneumatikus vetőgépnek. A traktor különlegessége, hogy az aktívan elforgatható alsó húzó és hátsó emelőmű révén a munkagépet sokkal pontosabban a traktor nyomvonalában tartja, így az akadályok és szabálytalan táblaszegélyek is könnyebben lekövethetővé válnak. A kisebb terhelés csökkenti a kopásokat és az üzemanyagfogyasztást, növeli a precizitást. Az 1100 Vario MT szériához is elérhető a Fendt VarioGuide automatikus kormányrendszer. A gazdálkodók választhatnak a Trimble vevő és az új generációs NovAtel vevők közül. Ez utóbbi a kínai Beidou műholdak jeleit is képes fogadni, és így összesen mintegy 30 műhold jelét tudják feldolgozni. Ez csökkenti a jelkiesésből eredő hibákat.

 

Gönczi Krisztina